best of életmód

Embertörténetekből 2023-ban sem volt hiány: sok olvasónk engedett közel magához

Bereczki Szilvia
Bereczki Szilvia

Hálával tartozom. Év vége előtt, egy ilyen tekervényes 2023-ra visszagondolva csak az munkál bennem, hogy köszöntetet mondjak: sokan engedtetek közel magatokhoz, avattatok be a legféltettebb családi történeteitekbe, osztottátok meg a legbüszkébb, legboldogabb pillanataitokat, olykor a legkeserűbbet, és kértétek, hogy a közösség erejébe kapaszkodva változtassunk. Gyakran sikerült is, ami nem csupán megtartott, hanem további szárnyalásra késztetett. Engem, az újságírót és hiszem, hogy titeket, olvasókat is. Nézzük hát, mit teremtettünk egy év alatt!

2023-at meghatározta, hogy újságíróként sokkal többet utaztam, mint azelőtt bármikor. Szinte rendszeresen jártam Magyarországra, és mivel az ilyen időszakokban sem tudtam elszakadni a hivatásomtól, érdeklődni kezdtem a Magyarországon élő székelyföldiek és erdélyiek történetei iránt.

Így született a Székelyek Magyarországon című sorozat, amelyben jobbágytelkiekből álló szigetszentmiklósi néptánccsoport; nyárádremetei vállalkozó által vezetett budapesti barkácsműhely; marosvásárhelyi festőművész; kalandor szentegyházi bútorfestő; erdélyi üzletember; székelyudvarhelyi származású budapesti étteremtulajdonos és marosvásárhelyi származású, budapesti lakásétterem tulajdonos történetét is megismerhettük.

Ugyanakkor az újév beköszöntével az előző évi rekordok híre is felröppent, különösebbnél különösebb megvalósítások láttak napvilágot, melyek közül a legfontosabb annak a gyulakutai 12 éves fiúnak a vállalása volt, aki egy év alatt 185 könyvet olvasott el. A számok láttán kíváncsiak voltunk, miként gondolkodik egy 12 éves, aki ennyire jártas a betűk és történetek világában, illetve az is érdekelt, milyen családi háttér, nevelési módszer szükséges ahhoz, hogy egy gyermekből olvasni szerető kamasz váljon.
A gyulakutai Csipán Kristóf mellett még egy tehetséges gyermeket megismerhettünk, a 16 éves erdélyi zongoristát, aki a Virtuózok győztese lett. Szülei olyannyira nem ismertek határokat, hogy képesek voltak a gyermek tehetségéért Magyarországra költözni: rendőr édesapja évekig végzett külföldi munkát, hogy házat vásárolhassanak, édesanyja tanítói hivatását hagyta hátra. Ennek hála Dávid Roland ma már elismert zenész, több hazai és nemzetközi díjjal rendelkezik.
 
Vass Csaba, nyárádremetei származású jégszobrász történetét is 2023-ban mutattuk be. Alkotásai tömegeket nyűgöznek le világszerte, úgy játszik a jéggel, hogy az mindamellett, hogy szemet gyönyörködtető, a nyers valósággal, az elmúlás tisztaságával is szembesít. Több ezer ikonikus jégszobrot készített már, attól sem riad vissza, hogy 12 órán át dolgozzon egy alkotáson: keze munkáját dicsérte például a London Eye előtt álló 7 méter hosszú, élőben faragott londoni látkép, de egy óriási Valentin-napi szív is, vagy a New York-i Közlekedési Múzeum számára készített életnagyságú jégvonat, amelynek a peronján lévő utasokat is jégből faragták.
Komolyabb témák is terítékre kerültek. A Túl közel című dokumentumfilm kapcsán torokszorító és néhol sírással megszakított interjú készült Andreával, az édesanyával, aki a végsőkig küzdött. Hitt a gyermeknek. Kiszállt a kapcsolatból. Szembeszegült az áldozathibáztató és félreforduló közösséggel. És gyermeke miatt minden törvényes utat bejárt, hogy a férfi megbűnhődjék tetteiért. Pirkó most 18 éves, érettségi előtt áll; 9 éves kislány volt, amikor édesanyja élettársa szexuálisan bántalmazta. A férfit az sem rettentette el, hogy a nő akkor már a szíve alatt hordta közös gyermeküket… 
Majd újra fellélegezhettünk, amikor a székelyföldi balerina történetét közölhettük. A sepsiszentgyörgyi Ledán Eszter valóra váltotta a kislányok álmát: tízéves korában csöppent a tánc professzionális világába. Előbb szüleitől elszakadva Magyarországon tanult, 15 éve pedig a Bécsi Állami Operaház táncosa, néhány éve kisszólistája. Gyermeki akaratáról, teherbírásáról, tehetségéről és különleges életéről beszélgettünk.
Március 15-én Marosán Csaba színésszel beszélgettünk, akinek neve összefonódott a nemzeti ünnepeinkkel: ha a nagyjainkra emlékezünk, ő ott terem és egy verssel, előadással meghittebbé teszi a jeles alkalmakat. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy az alig 33 éves, háromgyermekes édesapa nehéz családi körülményei ellenére, pártfogók segítségével és kemény munka árán vált Erdély egyik legismertebb irodalomnépszerűsítőjévé, aki attól sem riad vissza, hogy idehaza és külföldön iskoláról iskolára járva a fiatalok szívébe csempéssze az irodalmat. 
Majd egy Csík környéki horgolóklubot is bemutattunk, amelynek 7-11 éves tagjai Gizi mama segítségével évről évre kokárdákat készítenek.
A szeretet nem számolja a kromoszómákat – hangoztattuk március 21-én, a Down-szindróma világnapján, és hittük is, amikor a 17 éves sepsiszentgyörgyi parasportolóról, Zelenák Dávidról beszélgettünk édesapjával, Zelenák József evangélikus lelkipásztorral. „Dávid lénye a bizonyosság arra, hogy az embernek mindig szeretnie kell, helyretesz bennünket, épeket, megmutatja, hogy mi a feltétel nélküliség, mi az önzetlenség”. Közben úgy sportol, hogy példájával bárkit képes kitartásra és szorgalomra ösztökélni. Ötvenszer állt már dobogóra, 120 érem büszke tulajdonosa, köztük 16 aranyé, 21 ezüsté – ebből kettő világbajnoki második helyezés – és 13 bronzé. 
De bemutattuk egy Erdélyből Tajvanig vezető életutat is, Székely Levente muzsikus nagykövetét, aki diplomatatáskával és hegedűvel hódította meg a világot.
Legnagyobb jelentőségű cikksorozatunk a Boros Olivér esetét bemutató háromrészes sorozat volt. Összefogtunk a családdal és a közösséggel, és végigkísértük nehéz élethelyzetein a kolozsvári kilencéves kisfiút, akiről a romániai orvosok lemondtak, és aki Franciaországban kapott új esélyt, majd csodával határos módon gyógyulgat a máj- és vesebetegségből.
Volt szerencsénk egy egyszerre cigány, székely, magyar és román identitású művésszel beszélgetni, aki hosszú utat járt be, míg azonosságtudatát megtalálta: édesanyja úgy nevelte, hogy cigányságát csírájában igyekezett elfojtani, fiatal felnőttként mégis megszólalt a lelkiismerete, és nem engedte, hogy lemondjon önmagáról. Megkereste, megismerte és megszerette a cigány énjét is.
És idén sem maradtak el a papokról, szerzetesekről szóló történetek. Egy katolikus pappal beszélgettünk, aki reverendában motoros, bőrdzsekiben áldást osztó lelkipásztor.
Ugyanakkor a Nyilas Misi Tehetségkutató Egyesület 20. évfordulója kapcsán arról is hírt adtunk, hogy a tehetség nem attól függ, hogy valaki nagyvárosba születik, fényűző körülmények közt él, vagy éppen a szórványvidéken küzd a hátrányos helyzetével: tehetséges akkor is lehet valaki, ha nehézsorsú, de kétségtelen, hogy nehezebb a mélységből magasra törni, mint adott magasságból szárnyalni tovább.
Egy valamikori Nyilas Misi-támogatott is megosztotta személyes tapasztalatait. Vizeli Ibolya sorsának alakulása a példa arra, hogy van kiút a legmélyebb élethelyzetekből, még akkor is, ha a felemelkedés egy gyermek- és kamaszlány megfeszített munkáját és folyamatos jelenlétét igényli.  Ő ugyanis nyolcévesen veszítette el az édesapját, testvéreivel együtt a továbbiakban csak édesanyjukra számíthattak, aki éjt nappallá téve dolgozott, hogy a legszükségesebbeket előteremtse.
Bemutattuk a csíkiak kutyás nénijét, Szénási Mariannt, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház lelki gondozóját, óvodapedagógusát, a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztőközpont, illetve a csíkszeredai gyermekpszichiátria munkatársát, aki a felnőtt pszichiátria dolgozója is. Szabadidejében érzelmi intelligencia-fejlesztésen alapuló csoportokat vezet, ahol az ön-, az élet- és embertársak iránti szeretetre tanít. De nem egyedül! Hiszen a szeretet – vagy legalábbis a feltétel nélküli ragaszkodás és öröm – legnagyobb tanítója sosem volt az ember, ebben igazi példakép nem lehet más, csak a kutya. Így hát négylábú társával, Mogyoróval járja Székelyföldet, és oldalán a szőrös, csupaszív, de szótlan „terapeutával” mosolyra deríti a legelkeseredettebb, legbetegebb gyermeket vagy felnőttet is.
És voltak igazán megmosolyogtató történeteink is. Például a koktélkészítő dékánhelyettesről szóló, aki diákból lett egyetemi tanár, egyetemi tanárból dékánhelyettes: 19 évet töltött a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán, ebből 15 évet tanítással. Szabadidejében pedig koktélokat készít.
Jeles cselekedetek híre is eljutott hozzánk: Barót saját halottjaként temette el „a senki fiát”, az ismeretlen pásztort, akinek sem rokona, sem személyi igazolványa nem volt.
Megismertük a nagyszalontai Drăgan Dániel még csak 26 éves, de már körülutazta Európát, és járt Ázsiában, Amerikában és Afrikában is. No nem repülővel, és még csak nem is turistaként: húszas évei elején saját kezűleg épített lakóautót magának a család furgonjából és eltökélte, hogy felfedezi a világot. Szülőföldjén nem találta a helyét, de mióta tengerparton, erdőben, mezőkön vagy különféle városok parkolójában él, érzi, hogy hazaérkezett.
Vagy a szerencse fiát, a többszörös világ- és Európa-bajnok lábteniszest, aki bármely számban játszott eddig, mindig aranyat nyert a válogatott.
Kovács Zsolt kvízmestert is bemutattuk, aki úgy játszik az erdélyi magyarsággal, mint macska az egérrel – legalábbis a tekintetben, hogy képes percenként elterelni „áldozatai” figyelmét egy elgondolkodtató kérdéssel, sőt olykor kétezres kérdésmunícióval „támad”, felszusszanni sem hagyja az érdeklődőket. Nem csoda, hogy bekerült a Guinness-rekordok könyvébe.
Fodor doki kalandjairól is beszámoltunk. Az eddig „csak” fényképészi és fül-orr-gégész főorvosi teljesítményeiről ismert Fodor István ezúttal veszélyes vizekre evezett, „kalandornak állt”, és Pápua Új-Guineáig meg sem állt, ahol kannibálokkal, sár- és csontvázemberekkel cimborált. íváncsiak voltunk, hogy milyen tapasztalatokkal érkezett vissza, így megkértük, meséljen a harmadik világbéli történésekről. Szó esett a kannibálok világnézetéről, akik hitük szerint csak az ember testét bitorló, ártó szellemeket fogyasztják el; a csontváz- és sáremberek különös jegyeiről, és testdíszeik eredetéről, de a törzsek átlag életmódjáról is hallottunk újdonságokat.
Ugyanakkor komolyabb, állatvédelemmel kapcsolatos témákat is körüljártunk. Megvizsgáltuk, hogy mi történne, ha a háborgók kívánsága mégis teljesülne, és a medve eltűnne? Jóval nehezebbé és költégesebbé válna a mezőgazdaság, az erdőgazdaság, illetve a biodiverzitás is megsínylené. Megszűnne az erdő, legalábbis abban a formában, amit ma ismerünk és szeretünk.
És arról is írtunk, hogy a viperának ugyanannyi joga van az élethez, mint bármely más élőlénynek.
Bemutattuk Fülöp Klára nénit, aki egy életet töltött széki népviseletben. Elmondása szerint sosem mondott le az identitásáról, csupán egyszer történt meg, hogy „naccságának” öltözött egy szülői értekezlet miatt, de kellemetlenül érezte magát a ruhája nélkül. Ekkor elhatározta, hiába a nagyváros, az életét székiként éli le, és nem csupán a népviseletét tartja meg, hanem egyes szokásaikat is. Volt időszak, hogy 3 disznót nevelt a kincses városban, gazdálkodott munka után és kertet művelt, hogy piacozhasson. Ő ugyanis nem a „módért” költözött, hanem azért, hogy a fiai tanulhassanak.
Világra szóló kecseti sportsikerről ritkán hallunk, a Farkaslakához közeli kis faluból azonban olyan testépítő nőtt ki, aki a bukaresti nemzetközi megmérettetésről bajnokként tért haza, és nem csupán a román ellenfeleken emelkedett felül, hanem a magyarországi és németországi konkurenciát is a dobogó alsóbb fokaira utasította. A 21 éves Péter Zalánt nemcsak a látványosan megmunkált izomzat és rendíthetetlenség jellemzi, hanem a humor és a székely furfang is.
Erdélyi gasztroforradalom sorozatunkban olyan hazai vagy itthonról elszármazott séfeket, szakácsokat, étteremtulajdonosokat, pincéreket, gasztroszakembereket mutatunk be, akik mernek másként gondolkodni napjainkban, amikor mindent elönt a mértéktelen húsfogyasztás és a gyorsételek befolyása. A másként esetükben annyit tesz, hogy mernek ragaszkodni a gyökereikhez, és a hagyományos receptekkel úgy dolgozni, hogy abból ma is népszerűt alkossanak. Ennek keretében mutattuk be Trucza Adorjánt, a Páva Étterem tulajdonosát.
Berke Sándort, a Chef’s Home működtetőjét, ami egy hangulatos kicsi otthon – mindenki otthona – ahol családok, baráti társaságok, gyermekek és kamaszok főzhetnek együtt. Legyen leves, főétel vagy desszert, mindnek alapja a kreativitás. A kezdeményezés méltón tekinthető az erdélyi gasztroforradalom egy újabb egyedi megmozdulásának, népszerűségét az bizonyítja, hogy egy év alatt akár 60-80 főzés is zajlik a közösségi térben, sokan a születésnapjukat, lánybúcsújukat, csapatépítőjüket is ott tartják.
És Dakó Violát, a Páva Étterem zöldséfét, aki miközben gombákat és különféle terméseket gyűjt, olyan nesztelenül fülel, akár egy őz, mégis annyira határozottan törtet előre, mint a nagyvad, ami bármikor támadásra kész. Szükséges ez a két tulajdonság, ha az ember lányának erdő-mező a munkahelye, hiszen nem ritka, hogy pásztorkutyák seregén küzdi át magát, összetalálkozik medvével, egyéb vadakkal, vagy egy fákat kicsavaró vihar éri utol a falutól távol. 
Beszélgettünk a marosvásárhelyiek gesztenyeárusával, Móga Annamáriával, akit szinte minden marosvásárhelyi ismer. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy nem a szükség vitte rá a gesztenyeárulásra, hanem az elköteleződés és a szeretet: nem volt szíve veszni hagyni nagymamája örökségét, aki „73 éve teremtette a családi hivatást, amiből három gyermeket nevelt fel”. 
És Bajna Istvánnal, egy gyergyószentmiklósi hétéves kisfiúval, aki teljes nyári vakációját arra áldozta, hogy a „munkásbácsik” között tevékenykedett. No nem téblábolt, nem is akadályozta az útászokat! Helyette munkaeszközt fogott két kicsi kezébe és reggel hét órától aszfaltozott, útpadkát épített, anyagot hordott. 
Vendégül látott bennünket két csatószegi kicsi gazda, a 12 és 9 éves testvérpár, akik szárnyassereget, kecskecsapatot, nyulak sokaságát, csüngőhasú disznókat, szamarat és pónit nevelgetnek, hajnalban és esténként nagy hozzáértéssel gondozzák jószágaikat, fejnek, csutakolnak, kiganézzák az istállót. Nyáron pedig mezőre járnak – és mint mondják, gazdatevékenységeik egy részét a YouTube-ról sajátították el. A zsebpénzüket a gazdaságba fektetik, napszámba járnak, hogy egy újabb állat vagy a gabona árát előteremtsék. Közben nagyokat üzletelnek a komoly gazdaemberekkel a környékbeli vásárokon.
Írtunk Székelyföld első, Románia egyetlen székely hegyikerékpáros-bajnokáról, aki 14 évvel ezelőtt úgy határozta el, hogy a hegyikerékpározásból fog boldogan élni, hogy rajta kívül senki nem hitt az álmaiban. Hogy megmutassa, igenis sikerülhet, kamaszként Sepsiszentgyörgy és Bukarest útvonalon ingázott, éjszakánként kisbuszon utazva cipelte magával biciklijét és csomagját úgy, hogy egy szót sem beszélt románul. 
Megmutattuk, hogy mekkorát álmodott egy Pesten élő székely, aki LEGO-székelykaput tervezett. Megvalósítását a LEGO hivatalos építőkészleteként adhatja ki, ha segítünk neki 10 000 szavazatot összegyűjteni.
Illetve az év utolsó napjaiban a boldog gyermekkort kutattuk fel. Az erdőfülei Zsolt és Csongor osztotta meg velünk boldogságának titkát, két elhivatott kicsi gazda, akik saját kezűleg készített hámot és kantárt kapnak elő, majd felszerszámozzák két kecskéjüket, Palit és Betyárt, akiket kicsiszekér elé fognak, hogy bálát hozzanak a lónak. Hazaérkezve puszit kérnek a cáptól (hím kecske szerk. megj.), majd kétlábra állítják, közben a kutyát egzecírozzák és egymást ugratják. Csak úgy sugároznak az életszeretettől, szinte minden kijelentésük életbölcsesség.
Köszönjük, hogy 2023-ban is bíztatok bennünk!
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
Bereczki Szilvia
Bereczki Szilvia összes cikk

Kimaradt?