„Bármely számban játszottam eddig, mindig aranyat nyert a román válogatott” – ismeri be kimérten, minden fennhéjázástól mentesen Varó Norbert sportoló, aki kijelentésével voltaképpen azt akarja érzékeltetni, hogy már csapattársai is különösnek tartják, hogy – mintha a szerencse fia lenne – egymás után szerzi az Európa- és világbajnoki címeket. Nevetve rögtön hozzáteszi, ahhoz, hogy ma 21 aranyéremmel rendelkezzen, nem volt elegendő Fortuna kereke, ide bizony kemény munka és rendíthetetlen kitartás kellett. Valamint az, hogy lábtenisz-edző édesapja a sport szeretetében nevelje. Norbert nemrégiben tért haza Amerikából, újabb aranyérmet hozott az országnak, ennek apropóján keressük fel. Telefonbeszélgetésünk során, bár fáradt, szívesen megosztja, hogy milyen az élete egy IT-s sportolónak, és azt is megtudjuk, hogy a kemény munka mellett nem csak az arany a fényes oldal, hanem az is, hogy folyamatosan világot járhat: versenyzett már Dallasban, New Yorkban, Cipruson, Törökországban, Svájcban, Franciaországban, Dániában, Magyarországon és Ausztriában is.

Nemrégiben vettük észre a Facebookon, hogy a marosvásárhelyi származású Varó Norbert ezúttal Amerikában mérettette meg magát lábteniszben, és amint azt megszokhattuk, újabb arannyal tért haza a versenyekről. Az utóbbi években természetessé vált, hogy a 26 éves, többszörös világ- és Európa-bajnok szinte minden versenyéről első díjjal tér haza, de ezúttal nem mentünk el szó nélkül az eredményei mellett. Legutóbb 2016-ban beszélgetett munkatársunk az akkor még feltörekvő sportolóval, kíváncsiak voltunk, miként alakult a sorsa, és az is érdekelt, mi a titka kimagasló teljesítményének.

Kapcsolódó

Lábtenisz magas fokon – Varó Norberttel beszélgettünk

A 19 éves Varó Norbert jelenleg a kolozsvári Műszaki Egyetem elsőéves hallgatója, de a tanulás mellett amolyan félprofiként lábteniszezik. Mint a Maszolnak adott interjúban elmondta, a sportágból nem igazán lehet megélni.

lábtenisz Varó Norbert Marosvásárhely Kolozsvár sport

Mint kiderült, a lábtenisz iránti szenvedély „veleszületett adottság”, hiszen édesapja is ennek a sportágnak hódolt – máig edzőként tevékenykedik, így nem volt kérdés, hogy milyen pályán indul el gyermekként. No nem azért, mert szülei ráerőltették volna! Máig kellemesen emlékszik vissza alig néhány éves önmagára, aki apja-fia programként lelkesen lábteniszezik odahaza, és mint mondja, „apja mellett nőtt fel a pálya szélén”, később ő lett az edzője is.

2013 volt az az év, amikor a kezdeti lelkesedést profibb szintre emelte, ekkor egy kolozsvári klubnál kezdte junior karrierjét – idézi fel beszélgetésünk folyamán, majd rögtön hozzáteszi, gyerekként nehézséget jelentett a két város közötti utazgatás, gyakran megesett, hogy hétköznaponként odahaza, Marosvásárhelyen külön is edzenie kellett, hétvégenként pedig a felkészülést a kincses városban folytatta, így nem csoda, hogy csupán két évet játszott Kolozsvárnak, azt követően Marosvásárhelyhez igazolt. Noha már Kolozsváron is szerzett junior bajnoki címet, marosvásárhelyi átigazolása hozta meg a kiteljesedést: 2014-ben már a román lábtenisz válogatottban játszott.

Mint mondja, egyik legnagyobb teljesítménye, hogy 2014 és 2016 között junior kategóriában a világbajnokságon, az Európa-bajnokságon, majd a következő világbajnokságon – azaz három egymás utáni évben is – aranyérmet szerzett egyéni, páros és hármas próbában egyaránt. Amint nagykorúvá vált, a felnőtt csapathoz igazolt, ahol azóta is sikereket halmoz. 2018-ban a felnőtt csapatban szerzett világbajnoki címet páros versenyszámban, és azóta minden évben hazahoz egyet. Most a 21. aranyéremnél tart – foglalja össze röviden karrierje felívelését a sportoló, aki átlagemberként az IT-szektorban tevékenykedik, Kolozsváron él.

Tapasztalatai szerint a román válogatott lábtenisz teljesítménye világszinten kimagasló. Mindezt azzal magyarázza, hogy a felkészüléseket mindig komolyan veszik. Rögtön meg is osztja saját napi tervét, ami örökös mozgás, szinte nincs megállás, hol az agyát, hol az izmait tornáztatja: „reggel fizikai felkészülést tartok, kondizok. Azt követően szaladok vagy edzőteremben edzek. Majd jön a munka, ami rugalmas, szinte bárhonnan végezhetem – ám ez kissé megterhelő is, mert ülőmunka, magányos, ebből zökkent ki a heti négyszeri lábtenisz edzés, ami a teljes izomzatomat karbantartja” – részletezi.

Arról is beszámol, hogy a lábtenisz a nehéz sportok kategóriájában helyezkedik el, mert míg a fociba könnyedén bekapcsolódik akár egy gyermek is, ugyanis a földön kell rúgnia a labdát és egyetlen célja a csapatjáték mellett, hogy kapura lőjön, illetve egyből hozza a sikerélményt, a beteljesülés érzetét, addig a lábtenisz sokkal összetettebb. „Adott egy jól behatárolt pálya, egy viszonylag magas, 1,10 méteres háló, afölött kell átrúgni a labdát. Közben szükséges a labdakontroll, a támadás, a védekezés, az emelés”.

Úgy véli, a sport összetettsége az oka annak, hogy – noha sok amatőr lábteniszes játszik Romániában – profi szintre nagyon kevesen küzdik fel magukat. „Sok időbe telik, míg az ember ténylegesen élvezni és érezni kezdi ezt a fajta labdajátékot, hiszen a labdát valóban oda kell rúgnia, ahova szeretné, minden a kontrollált mozgáson múlik, ami nem jön magától egyik percről a másikra”.

A lábtenisz egy másik fontos kritériuma a gyorsaság: elengedhetetlen a fizikai felkészültség, ez az a sportág, ami hosszú távú erőnlétet feltételez, ugyanakkor minimális reakcióidőt, mert az ellenfél támadását tudni kell visszafordítani – vezet be bennünket szenvedélyébe kiemelve, hogy flexibilitás és mobilitás is szükséges a lábteniszhez, aminek a jó technika – hogy egyazon pozícióból különböző megoldásokat hajtson végre a sportoló – és a gondolkodás is kulcseleme.

Biztos benne, hogy ezekben segítségére van hivatása, hiszen az algoritmikus, logikai gondolkodás már évtizedek óta jellemzője, a középiskolát is matematika-informatika szakirányon végezte, nem fog ki rajta a ráció.

Arról is őszintén beszél, hogy noha gyerekkorától kezdve minden feltételnek eleget tett, és apait-anyait beleadott a folyamatos fejlődésbe, nem hitte, hogy valaha sokszoros világ- ás Európa-bajnok lehet belőle. Azaz sokáig nem hitte, mert amint kezdte látni a munka gyümölcsét, megbizonyosodott róla, hogy igenis tehetséges, és adott a lehetősége arra, hogy ebből a szerelemből karriert építsen magának. Ő hosszú éveken át csak a sportszeretet miatt égett magaslángon, nem a lehetséges aranyérmekért, és talán ez lehet a kulcsa annak, hogy ma „a szerencse fiaként” minden meccsről bajnoki címmel tér haza.

Hozzáfűzi, ebben a sportágban egyébként nincs annyi pénz, hogy Romániában megélhessen belőle egy sportoló, még akkor sem, ha többszörös bajnok. Így aztán csakhamar rájött, hogy ha továbbra is hódolni akar szenvedélyének, személyiedző megfizetése helyett jobb, ha saját magán dolgozik. Mégsem érzi áldozatnak a befektetett éveket, és visszatekintve úgy látja, sokkal nehezebb volt a felszínen maradni a középiskolai és egyetemi évek alatt, mint most, hogy már saját lábán áll.

Felvilágosít, nem tervezi abbahagyni a lábteniszt, további versenyekre készül, és újabb aranyérmek megszerzése a cél. Ugyanakkor nem is bízza el magát, mert egy sportolónak tudni kell szerénynek és önazonosnak maradni. Ugyanannyira büszke a kisebb teljesítményeire is, mint a kimagasló eredményekre, mert meggyőződése, hogy a lábtenisz és bármely másik sportág lényege nem a díj, hanem az, hogy a sportoló szívből játsszon.