A náci és a szocialista diktatúra évei, valamint a rendszerváltozás is megjelenik marosvásárhelyi mikronézetből Káli István nagyszabású regénytrilógiájának második részében, a Klastrom utca kettőben, amelyet csütörtökön mutattak be a kolozsvári közönségnek, a Vallásszabadság Házában.

„Teljesen meg lehet érezni a város miliőjét: mennyire volt cél megírni Marosvásárhelyt?” – csapott a lovak közé kérdésével a szerzővel beszélgető Vig Emese. Mint elmondta, számára a könyv olvasása során a kisvárosi lét, az emberek szoros ismeretsége, a hely hangulata intenzíven jelen volt a regény szövetében. Káli István pedig örült ennek, mivel mikor eldöntötte, hogy „gatyába rázza” ezt a trilógiát, szándéka volt hatvan-hetven százalékban hiteles képet nyújtani a korról és a térről, amelyben játszódik. „Csakis, amit a legjobban ismerek, a környezetet, ami meghatározta az életemet” – mondta a szerző a könyv céljairól.

Ez egy hely egy régióból, de a történetek jellemzők lehetnek más helyekre is ebből a régióból, ezért tűnik minden olyan ismerősnek. Egy-egy negyed évszázadot mutat be a trilógia három része – az első rész 2017-ben jelent meg A szemfényvesztettek címmel, és az 1944-től 1969-ig tartó időszakot öleli fel, míg a 2021-es, a Mentor és PRAE kiadók közös gondozásában megjelent Klastrom utca kettő az 1969-től 1994-ig tartó időintervallumot, vagyis a diktatúra és a rendszerváltás időszakát. A szerző elmondása szerint remek szerkesztővel dolgozott együtt, a magyarországi PRAE kiadótól Illyés Bencével, akivel nagyon figyelmes, érzékeny munkaviszonyt alakítottak ki – a szereplők jelleme, érzelmi világának változásai, az ezekhez fűződő, átkapcsoló történetbetétek megírását is az ő ötleteinek köszönheti. Nem jellemzi ugyan sokat a szereplők érzelmi világát, de a párbeszédekből, belső monológokból sok minden kiderül.

Kálinak ugyanakkor saját családja történetére is összpontosítania kellett, bár a regény nem családtörténet. „Soha semmit nem meséltek nekem a szüleim magukról, a családomról, úgyhogy ki kellett találnom a történetet” – ez a regény főszereplőjének, Tominak az élettörténetére is utalás. A könyv fülszövegében ezt olvashatjuk: „Amerikából tér vissza Tomi nagyszülei egykori városába, Marosvásárhelyre a '90-es évek elején, hogy egyetemi kutatásához az ott történt feltáratlan rablásokat vizsgálja, amelyek zsidókat és magyarokat egyaránt érintettek. A Klastrom utca kettő bátran és nyíltan mesél a 20. század három jelentős korszakáról, mikronézetből: a náci és a szocialista diktatúráról, valamint a rendszerváltoztatásról. Nem tesz egyenlőségjelet a két elnyomó rendszer közé, nyíltan, de elsősorban személyes, emberi oldalról közelit a témához, és a kiszolgáltatottság különböző formáit írja le. A Klastrom utca kettő generációs regény is, amelyben a fiatalabb korosztály tesz kísérletet az idősebbek életvilágának, élettörténetének megismerésére. A kísérlet végkifejlete egyúttal pontos jellemzést ad az aktuális korról is. Mi, olvasók egy kicsit mind Tomik vagyunk: a jelen kényelméből és megváltozott világából nehezen érthetjük meg, érezhetjük át az elmúlt korok szenvedéseit. Sokszor közömbösek vagyunk mások megpróbáltatásai iránt a regényt olvasva viszont megpróbálhatjuk átérezni elődeink és embertársaink nehézségeit, valamint meg ismerni a múlt traumáit.”

Az is kiderült a beszélgetés során, hogy Tomi legfőbb segítője, Kormos Péter karaktere az, aki a szerző habitusára, életének mozzanataira a legjobban hasonlít – Kormos Péter annak a Kormos Magda nevű idős asszonynak a fia, akinek segítségével Tomi nekifog felgöngyölíteni az eseményeket, és kutatásából lassan nyomozás lesz. Káli szerint sok volt a háttérmunka a könyv megírása előtt és alatt, s bár sokáig érlelte magában ezt a témát, amely lassan kikívánkozott, de a közösség segítségével tudott előre haladni. Érdekességképpen említi meg, hogy a Klastrom utca 2. szám létező helyszín Marosvásárhelyen és ő maga ott született. Ezen kívül a főszereplő Tomi mindazokkal, akikkel az ügyek feltárása során kapcsolatba lép, valós személyek: a szerzőnek nagy segítségére volt a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség, akik dokumentálást is végeztek.

Bár nem szánta detektívregénynek, sem kulcsregénynek, amelyben minden szereplő megfeleltethető valakinek, mégis az olvasói visszajelzések azt sugallják, hogy egy letehetetlen, izgalmas, fordulatokkal teli regényt vehetünk kézbe, amelyet maga a történelem tesz „detektívregénnyé”. Kálinak a szereplők neveivel kétféle szándéka is volt: az egykori hatalmon levők neveit nem változtatta meg (a diktatúra idejéből) azért, hogy nyilvánvaló legyen kilétük mindenki számára, és a halálos áldozatokét sem, hogy azok nevei maradhassanak fenn. Ugyanakkor nem volt célja gyűlölettel szapulni semmit és senkit, mivel ő maga is ebben a rendszerben élt és „húzta az igáját”.

Az este során a közönség részletet is hallhatott a regényből. Vig kérdésére a szerző elárulta, hogy a harmadik kötet még nem íródik, bár a fejében „folyamatban van”.

A könyvet itt lehet megvásárolni.