Kalotaszeg, szerelem, néptánc – Megjelent a Magyar Menyegző első előzetese (VIDEÓ)

Két budapesti fiatalember egy lakodalom miatt Budapestről Erdélybe utazik a ’70-es évek végén, ahol a tánc mellett szerelmi szálak is szövődnek. Többek között a kalotaszegi Mérában, Bogártelkén és Magyarvistán forgattak. Mutatjuk Káel Csaba filmjének beharangozóját.

Megjelent a Magyar Menyegző első előzetese. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Zenés-táncos magyar film érkezik hamarosan, amelyben a kalotaszegi világé, a néptáncé és a románcé a főszerep. A hiánypótló alkotás célja, hogy megörökítse és bemutassa a széles közönségnek is a magyar magyar identitás alappilléreit, a magyar néptáncot, népzenét és népművészetet.

„A játékfilm két budapesti fiatalember, András és Péter történetét követi nyomon, akik a 70-es évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének lakodalmán. Az erdélyi, kalotaszegi faluban (Méra) életre szóló kalandba keverednek. A két fiatalnak hamarosan azonban olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek következményei kiszámíthatatlanok” – írja az Index. Káel Csaba filmjének forgatókönyvét Buzási Mihály írta, koreográfusa pedig Zsuráfszky Zoltán.

A magyarországi rendező a Filmtettnek elmondta, hogy személyes történetből inspirálódik ez a film, hiszen egyetemistaként belecsöppent egy kalotaszegi esküvőbe Magyarvistában, és „ez örök életre nyomot hagyott benne, mindenestül. A viseletek, a táncok, a zene, de leginkább az emberi attitűd, az a meleg fogadtatás, azok a szeretetreméltó emberek”, akik ott őt idegenként is befogadták az esküvőre.

A film forgatási helyszínei között ott volt Méra, Bogártelke és Magyarvista is. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ami a forgatás helyszínét illeti, három kalotaszegi falucskában, Mérán, Bogártelkén és Magyarvistán is forgattak, a film többi részét, a legnagyobb táncos jelenetekkel együtt, a szentendrei skanzenben. Az alkotásban főszerepet játszik a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Hunyadi-sorozat kulcskaraktere, Törőcsik Franciska, illetve Kovács Tamás (a Hunyadiban a szerb despota megvakított fiát játszotta) és Kövesi Zsombor.

Törőcsik Franciska néhány napja jó hírt jelentett be a film kapcsán: „A Magyar Menyegző filmet meghívták a Tallinn Black Nights filmfesztivál versenyprogramjába, így november 13-án világpremier” – olvasható a színésznő Facebook-oldalán, ahova a film első előzetesét is posztolta.

Az Magyar Menyegző várhatóak 2026 elején kerül a magyarországi, és ezzel párhuzamosan az erdélyi mozikba is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?