Parajdi katasztrófa: „Véget ért a felelőtlenség és gúnyolódás” – Menesztették a bányavállalat országos vezetését
A Salrom vezetőségét leváltották, és ideiglenes mandátumokra kiválasztott szakemberekkel fogják helyettesíteni – jelentette be kedden este Radu Miruță, a gazdasági, digitalizációs, vállalkozási és turisztikai miniszter.
„Sokáig tartott, de megtörtént, bármennyire is próbáltak egyesek akadályokat gördíteni elénk. A Salrom vezetőségét leváltották. Egy újabb frontot zárunk le ezzel. Véget vetünk azok közönyének és arroganciájának, akik azt hiszik, hogy a román állam erőforrásai a személyes örökségük!” - írta a miniszter a Facebook oldalán.
Radu Miruță hozzátette, bármilyen trükköket próbáltak bevetni ennek megakadályozására, a kisebbségi részvényessel megszavazták a döntést a vezetőség menesztéséről.
„Akármilyen trükköket próbálnak is bevetni azok, akik hozzászoktak ahhoz, hogy az állam az övék, hogy azt csinálhatnak az állami vállalatokban, amit akarnak, hogy pénzt húzhatnak ki belőlük anélkül, hogy elszámolnának – ennek most vége! A Salromnál véget ért a felelőtlenség és a gúnyolódás” – fogalmazott a tárcavezető.
Kifejtette, a sóbánya vezetése szemet hunyt, miközben egy sóbánya beomlott, és felesleges, költséges beszerzéseket hajtott végre – mindezt két hivatalos jelentés is dokumentálta. „Tudom, meg fogják kérdezni: miért csak most? Mert szükség volt elemzésekre, tárgyalásokra, megalapozott dokumentumokra. Mert – ellentétben másokkal – én nem játszom a szavakkal: megbizonyosodom róla, hogy a dolgok valóban megtörténnek” – írta a miniszter Facebook-oldalán.
Hangsúlyozta, hogy a „kivételezettek és összejátszások helyére” ideiglenes mandátumra kiválasztott szakemberek kerülnek: egy, a helyi közösségből származó, geológiai feltárásban jártas ügyvezető igazgató, egy pénzügyi auditor, aki szakértő a költségellenőrzésben és a hatékony menedzsmentben, valamint egy vállalkozó a Romanian Business Leaders közösségből.
„Két jelentés – a miniszterelnök ellenőrző testületének és a gazdasági minisztériumnak a jelentése – világosan kimutatja: a közpénzeket elpazarolták. Ennek most vége. Tovább lépünk: bírósági úton kérjük a károk megtérítését és a felelősök megbüntetését. A Salrom korábbi vezetése már ügyvédeket küld, perekkel fenyeget. Miért? Mert világosan megmondtuk: ha az államot képviseled, nemcsak előnyeid vannak, hanem felelősséged is. Nem hagyom magam megfélemlíteni. Az igazság mindig kiderül – és ebben az esetben az igazság fájdalmas: hibáztak, és felelni fognak” – üzente Miruță.
Kapcsolódó
A miniszter hozzátette, hogy a parajdi közösségről sem feledkeznek meg, és megismételte: a katasztrófa által érintettek számára két támogatási programot dolgoztak ki – az egyik az ideiglenesen bezárt vállalkozásoknak szól – a 82 benyújtott kérelemből 73-at elfogadtak, 4,3 millió lej kártérítést hagytak jóvá – , a másik pedig a kártérítésekre és javítási költségekre vonatkozik, amely jelenleg folyamatban van, és tervezik a jogosultak körének bővítését.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Facebook bejegyzésében úgy fogalmazott, ez egy erkölcsi győzelem. „Jó döntést hozott a gazdasági miniszter – a parajdiak és az RMDSZ kiállása elérte célját. A hanyagság, halasztás nem maradhat következmények nélkül!”
Bíró Barna Botond Hargita Megyei Tanácsának elnöke a miniszter bejegyzéséhez azt írta: „Köszönjük! Gratulálunk!”.
Mint megírtuk, a Salrom vezetősége hárította a vádakat, keddi közleményükben a Miniszterelnöki Ellenőrző Testület (CCPM) által megfogalmazottakra reagálva, azt írták rendkívüli természeti események, nem a Salrom nemtörődömsége okozta a parajdi sóbányánál bekövetkezett katasztrófát.
CSAK SAJÁT