Egyévesek sincsenek, máris mindent vittek: a kézdivásárhelyi Noo-Rule. zenekaré a Legszebb Erdélyi Magyar Dal

Megnyerték a szakmai zsűri és a közönség elismerését is, a fődíj egyik legértékesebb részét mégis odaadták egyik versenytársuknak. A kézdivásárhelyi Noo-Rule. zenekar még nincs egyéves, mégis mindent vitt a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyén az Everest című szerzeményével. Kaly Roland és Bejan Norbert nem a biztos receptet keresi: nem akarnak mindenáron trendeket követni, inkább élő zenével, ösztönből születő dalokkal rukkolnak elő. Mindketten megjárták Budapestet, végül mégis hazatértek Erdélybe, saját szabályok szerint építik a zenekart, és egy dologból nem akarnak engedni: az élő zenéből.

Bejan Norbert (bal oldalon) és Kaly Roland (jobb oldalon) alapította a Noo-rule.-t | Fotó: Dénes Botond

 – Mindketten kézdivásárhelyiek vagytok, viszont mindkettőtöket ismerhet a magyarországi közönség is. Meséljetek arról, milyen volt az ottlét, és hogy hogy hazajöttetek?

Kaly Roland: Én három-négy évig voltam Budapesten, és úgy kezdődött minden, hogy jelentkeztem a Sztárban sztár leszek! tehetségkutatóba vagy -mutatóba, ahol második lettem. Ezután próbáltam ki az ott élést, életben maradást. De folyamatosan hazacsábított a szívem-lelkem, a családom, és ezért döntöttem úgy, hogy kizárólag itthonról csinálok bármit is, amihez értek.

Bejan Norbert: Iskolai tanulmányok miatt költöztem ki Budapestre még kilencedik osztály elején, aztán odakötött az egyetem is. Az utolsó öt évemben a Margaret Island zenekarban zenéltem billentyűsként, de amint feloszlott a zenekar, engem elkezdett nagyon mozgatni a honvágy. Ekkor döntöttem el, hogy hazaköltözöm.

 – És hogy történt a nagy egymásra találás? Hogy indítottátok útjára Noo-Rule. projektet?

Bejan Norbert: Ismertük egymást Kézdivásárhelyről is, aztán amíg Roland is Budapesten lakott, néha találkoztunk, beszélgettünk, iszogattunk. Egy alkalommal úgy indultunk neki az estének, hogy dalokat is megpróbálunk összerakni, és meg is született egy dal, amit jól mélyre el is tettünk. Aztán 2025 márciusában úgy alakult úgy, hogy egy produkción belül dolgoztunk együtt egy hosszabb időintervallumban, és akkor döntöttük el, hogy szeretnénk mindennapokban is együtt zenélni.

Mind a ketten szeretjük az élőzenélést és a zenekarban való ténykedést, szóval nem is volt kérdés, hogyha majd színpadra vinnénk a dalokat, akkor zenészekkel kiegészülve tennénk ezt. Így váltottunk zenekari felállásra.

 – Milyen kihívásokkal néztek szembe, mint induló, erdélyi zenekar?

Kaly Roland: Az első pár lépés mindig nehéz, mi még mindig ezeket lépegetjük, főleg így, hogy még nincs egy éves sem a zenekar, sem az albumunk. A legnagyobb eszközünk ezekben a kezdeti lépésekben az olyan versenyek, mint a Legszebb Erdélyi Magyar Dal, a médiamegjelenések vagy éppen a koncertlehetőségek, amiket kaptunk az elmúlt évben.

 – Térjünk is rá akkor az EMKISZ által szervezett versenyre, a Legszebb Erdélyi Magyar Dalra: a reflektorfénybe kerülés volt a cél?

Kaly Roland: Tudtunk a versenyről, és meg akartunk mérettetni magunkat. Visszajelzésre vártunk azzal kapcsolatosan, hogy hol tartunk most. Tehát az nem volt kérdés, hogy jelentkezünk-e, csak az, hogy melyik dalunkkal. Két-három dalunk között vacilláltunk, majd azért döntöttünk az Everest mellett, mert ez volt az első publikált dalunk is. És ha már egyszer annyira bíztunk ebben a dalban, hogy ezzel mutattuk meg magunkat a nagyközönségnek, akkor úgy gondoltuk, a versenyben is megállja a helyét.

Ez a dal konkrétan csak úgy kicsúszott belőlünk: elkezdtem írogatni, megvolt a dallam is, és megmutattam Norbinak. Nagyon tetszett neki, rá is zongorázott, aztán még jöttünk egymillió ötlettel, amiből felhasználtunk 500 ezeret, és így lett kész a dal. Nem volt semennyire tudatos.

Bejan Norbert: Ez a Noo-Rule. mottója is igazából: beülünk a szobába, elkezdünk játszadozni, megnézünk sok variációt, és érzésre kiválasztjuk az aranyközéputat. A lényeg, hogy azonos legyen velünk. És nem szeretjük a szabályokat követni, inkább áthágjuk őket.

 – A versenyen mindent elsöprő győzelmet arattatok: a tiétek lett a Legszebb Erdélyi Magyar Dal a zsűri értékelése alapján, de a közönségdíjat is ti kaptátok.

 Bejan Norbert: Már úgy indultunk neki a verseny napjának, hogy már tudtuk, hogy megnyertük a közönségszavazást. November 7-én pedig zenekarosan álltunk a szakmai zsűri elé. Én jól éreztem magam ezen a versenyen, innen is köszönjük a szervezőknek, akik nagyon kitettek magukért, a zsűrinek is nagyon köszönjük az építő kritikát. Nagyon jó volt látni hosszú évek után, hogy hova fejlődött az erdélyi magyar popzene. Olyan zenei közegben vagyunk, ahova jó érzés tartozni.

A zenekar mident elsöprő győzelmet aratott. | Fotó: Mátyás-Péter Győző

Kaly Roland: És végre nem csak az volt, hogy szezonban összefutunk fesztiválokon, a backstagekben, mert azok felületes találkozások. Ezen a versenyen tudtunk valóban kapcsolódni egymáshoz, egy zenésztalálkozó is egyben. Én is nagyon jól éreztem magam, a színpadon is, a fogadtatás is nagyon jó volt. És meg is hallgattunk mindenkit, kíváncsiak voltunk a többiekre is.

Bejan Norbert: Reggel beültünk a zenekari buszba, és úgy vágtunk neki, hogy ez egy jó „osztálykirándulás” lesz. A lényeg az volt, hogy zenéljünk egy jót és élvezzük, a többi pedig majd eldől. Mi nyitottak voltunk mindenki fele.

 – Érkezett olyan visszajelzés a szakmai zsűri részéről, amit biztosan magatokkal visztek?

Bejan Norbert: Mihály Csaba (erdélyi zeneszerző, dalszerző, 4S Street zenekar egykori billentyűse – szerk. megj.) mondta, hogy nagyon örül annak, hogy nem feltétlenül követjük a mai trendinget követjük, hanem élő zenekar van, élő játék. És azért esett ez különösen jól, mert mi is tulajdonképpen ezért szeretjük a közös munkát, és ezért csináljuk. Hogy mennyire jó ez az irány, majd a tisztelt publikum eldönti, de ez jó visszacsatolás volt.

Kaly Roland: Az ilyen visszajelzés megerősít abban, hogy érdemes zenekarral foglalkozni, megéri élőben játszani, mert van még helye bőven.

 – Emlékeztek, hogy milyen érzés volt bennetek abban a pillanatban, amikor kimondták, hogy ti nyertetek?

Kaly Roland: Az, hogy mi még soha nem nyertünk semmi. Ezt ki is mondtuk hangosan. Az első dalunkról van szó, és volt benne meló, ezért nagyon jól esett, hogy ez értékelve van, még nagyobb löketet adott nekünk. Érezzük, hogy tényleg megéri minden időnket és energiánkat a NOO-RULE.-ba fektetni.

– És mit nyertetek a hatalmas löketen kívül?

Bejan Norbert: A fődíj háromezer lej volt és egy budapesti stúdiózás a Corvin Studio jóvoltából, de a buszon hazafele úgy döntöttünk, hogy az egyik versenytársunkra, a Monológ zenekarra ruházzuk át. Mivel mindenkit végighallgattunk, meg voltunk győződve róla, hogy ők meg is nyerik a versenyt, nekünk nagyon tetszett a produkciójuk, így még aznap este át is adtuk nekik a stúdiózást.

Kaly Roland: Nagyon őszinte és egyedi volt a produkciójuk. Nagyon természetes és nyers. Ők tényleg csak felálltak a színpadra, két fiatal, egy srác és egy lány, és ők tényleg szívből zenéltek. Nem volt semmi modorosság bennük, és pont ezzel az egyszerűséggel nyertek meg minket.

Bejan Norbert: Szeretjük, ha nincs körítés.

– És mihez kezdetek ezzel a figyelemmel, ami most rátok irányult a verseny által is? Mik a tervek?

Kaly Roland: Dolgozunk az új dalokon. Kamu lenne részünkről azt mondani, hogy folyamatosan dolgozunk új dalokon, mert nincs olyan, hogy folyamatosan, mert nincs folyton ihlet. De vannak még idénre is terveink: az ünnepekre egy-két meghitt koncert, és még idén megyünk Marosvásárhelyre, a Kottába (a Marosvásárhelyi Rádió és az Erdély TV közös zenei műsora – szerk. megj.) zenélgetünk majd a zenekarral. Jövőben leszünk egyévesek, erre is készülünk, akár egy jó ki klubturnéval. Minél több helyre szeretnénk eljutni és megmutatni magunkat.

(Nyitóképet fotózta: Dénes Botond)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?