Megszavazta az önkéntes katonaságot a képviselőház – A kiképzés után hatezer euró a juttatás (VIDEÓ)
A képviselőház szerdán elfogadta a törvénytervezetet, amely bevezeti az önkéntes hadsereg intézményét. A jogszabály ezután a szenátushoz, majd kihirdetésre kerül.
A tervezet értelmében a 35 év alatti fiatalok önkéntesen jelentkezhetnek katonai felkészítő programra. A kiképzés legfeljebb négy hónapig tart, katonai egységekben zajlik, és a résztvevők számára biztosítják az étkezést, szállást és felszerelést. A program végén minden fiatal 6 000 eurós juttatásban részesül.
A jelentkezéshez a résztvevőknek saját felelősségükre kell nyilatkozatot és kötelezettségvállalást aláírniuk, amelyben vállalják a katonai kiképzés teljesítését, miután a kiválasztási folyamat során alkalmasnak minősítették őket, idézi fel a Digi24 hírtelevízió.
A lakosság honvédelmi felkészítésével kapcsolatban Ionuț Moșteanu védelmi miniszter elmondta, hogy a törvényjavaslat egy valós szükségletre reagál: „Az operatív tartalék elöregedett. Romániában 2007 óta nincs kötelező sorkatonaság, és minden évben egyre többen kerülnek ki a tartalékból. Csak néhány példa: idén több mint 120 ezer katona és altiszt megy nyugdíjba, jövőre 118 ezer, 2027-ben pedig további 111 ezer. Összesen mintegy 350 ezer katona és altiszt lép ki a tartalékból, mert elérik az 55 éves korhatárt.”
A miniszter szerint fiatalítani kell a hadsereg tartalékos állományát, ezért a törvény létrehoz egy új formát az önkéntes szolgálatra.
„Négy hónapon át minden 18 és 35 év közötti fiatal férfi és nő részt vehet egy önkéntes katonai szolgálaton, ahol megismerkedik a hadsereg működésével, fegyveres kiképzést kap, majd bekerül az operatív tartalékba. Évente újabb gyakorlati képzéseken is részt vehetnek, hogy megismerjék a modern haditechnikát. A négy hónapos szolgálat után három átlagfizetésnek megfelelő összeggel jutalmazzuk őket.” – magyarázta Moșteanu.
CSAK SAJÁT