Jön az önkéntes katonai szolgálat: Szép összeget kaphatnak a jelentkezők
A védelmi minisztérium (MApN) alapvető törvényeket változtat meg az ország védelme érdekében. Bevezetik az önkéntes katonai szolgálatot, amelynek keretében a fiatalok 4 hónapos katonai kiképzésen vesznek részt, a végén pedig körülbelül 6.000 eurót kapnak.
Ugyanakkor a MApN úgy módosítja a törvényt, hogy a hadsereg külföldön lévő célpontokat is támadhasson.
Az új törvények bevezetik az önkéntes katonai szolgálatot. Ebbe a programba 18 és 35 év közötti nők és férfiak jelentkezhetnek.
Az önkéntes szolgálat négy hónap kiképzést jelent egy katonai egységnél, ahol a jelentkezők megtanulják a katonai taktikákat és a fegyverhasználatot. A négy hónap alatt a szállást, étkezést és felszerelést biztosítják számukra. Emellett havi 4.000–5.000 lej körüli zsoldot is kapnak – számolt be a Digi24 hírtelevízió.
A kiképzés végén a hadsereg további 27.000 lej bónuszt ad, ami három bruttó átlagfizetésnek felel meg. A program célja, hogy a hadsereg elérje a 120.000 fős állományt, amelyre egy esetleges konfliktus idején támaszkodhat.
Jelenleg a MApN-nek körülbelül 70.000 aktív katonája és 40.000 tartalékosa van. Utóbbiak között azonban sok idős van, akikre nem számíthatnak valódi opcióként egy háború esetén. Emellett az elmúlt két évben körülbelül 3.000 önkéntes tartalékost is kiképeztek.
Kapcsolódó
A minisztérium a Honvédelmi Törvényt is módosítja. A változtatások célja, hogy a hadsereg vezetői könnyebben hozhassanak döntéseket a feszült időszakban. Elsősorban meghatározzák a parancsnoki láncokat konfliktus vagy válság esetén. Ugyanakkor az új törvény lehetővé teszi a katonák számára, hogy békeidőben vagy Románia határain kívül lévő célpontokat is támadhassanak. Ezek az intézkedések megkönnyítik a védekezést a dróntámadások esetén.
A hadsereg által javasolt módosítások a belügyminisztérium alkalmazottait is érintik: háború esetén ezt az intézményt is militarizálják.
CSAK SAJÁT