Több mint ötezer hivatásos katonát alkalmaz a hadsereg

Összesen 5093 hivatásos katonát alkalmaz a védelmi minisztérium.

A szaktárca keddi tájékoztatása szerint a toborzással kapcsolatos részletekről a lakóhely szerinti információs irodáknál, illetve a katonai egységeknél lehet tájékozódni – írja az Agerpres.

Illusztráció | Fotó: Védelmi Minisztérium

A katonai állások iránt érdeklődők jelentkezését február 12-től március 1-ig fogadják, a szelekció február 19. és március 4. között zajlik, az orvosi vizsgálatokra február 28. és március 8. között kerül sor, és március 22-ig véglegesíteni kell a jelentkezési dossziékat.

A jelentkezőknek 18 és 45 év közöttieknek kell lenniük, román állampolgársággal, illetve – legalább hat hónapja – romániai lakhellyel kell rendelkezniük, és feltétel a legalább a 10. osztály elvégzése is. Elvárás egyebek mellett a büntetlen előélet, illetve hogy a jelentkező ne legyen valamely politikai szervezet, párt tagja. A speciális munkakörök betöltéséhez szükség van még a B, illetve C kategóriás járművezetői engedélyre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?