Szükség van a hadsereg bővítésére – a kötelező sorkatonai szolgálatról egyértelmű a döntés

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés bevezetése – jelentette ki hétfő este Angel Tîlvăr tárcavezető.

Az Euronewsnak nyilatkozó miniszter elmondta, hogy szükség van a hadsereg állományának bővítésére. Erre szerinte alkalmas lenne az önkéntes katonai képzés bevezetése. „A világ összes országát foglalkoztatja a tartalékos katonai állomány biztosítása” – idézi a minisztert az Agerpres hírügynökség.Fotó: Védelmi Minisztérium Facebook oldala

Tîlvăr emlékeztetett, hogy létezik egy törvénytervezet a néhány hónapos önkéntes katonai képzés bevezetéséről a 18 és 35 év közötti fiatalok számára, akik ezért a szolgálatért fizetést is kapnának, mint a hivatásos katonák.

Beszélt arról is, hogy a korábbi 320 ezerről 75 ezerre csökkent a román hadsereg létszáma. „Az operatív szükségletek pedig olyanok, amilyenek (...). Ez egy olyan helyzet, amely már nagyon régóta nem volt Európában” – jegyezte meg.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy Romániát nem fenyegeti háború vagy katonai támadás veszélye. Ám az ország hadseregének lépést kell tartania a szükségletekkel. „Tavaly 7 ezer hivatásos katona távozott a rendszerből. Ezt valamilyen módon kompenzálni kell” – jelentette ki a védelmi miniszter.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta többször is felröppent a pletyka vagy rémhír, hogy behívhatják a férfiakat katonai szolgálatra, annak ellenére, hogy nincs már kötelező sorkatonai szolgálat Romániában, és annak ellenére, hogy Románia NATO-tag. Többször lehetett olyan javaslatokról is olvasni, hogy térjen vissza Románia a kötelező sorkatonai szolgálathoz. A kérdés tisztázása végett a Maszol korábban megkérdezte a védelmi minisztériumot, kell-e tartani a katonaság visszaállításától, és hogy milyen esetben és kiknek kell bevonulniuk. Európában ugyanis van példa a kötelező szolgálat visszaállítására az ukrajnai helyzet nyomán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?