A román határ közelében támadtak az oroszok, a környékbelieket sms-ben értesítették a veszélyről

Az oroszok az éjszaka folyamán drónokkal támadták az ukrán-román határ közelében lévő Iszmail és Reni kikötőket – közölte a Honvédelmi Minisztérium. Tulcea és Galați lakosai péntek éjjel három RO-Alert SMS-üzenetet kaptak, amelyben lehetséges veszélyre figyelmeztették őket, arra kérve, keressenek menedéket pincékben vagy polgári védelmi óvóhelyeken, vagy maradjanak a lakásukban, távol az ablakoktól és a külső falaktól.

A közösségi médiában a lakosok azt írták, hogy több hangos robbanást hallottak. A Romániától alig néhány száz méterre fekvő Iszmailban is robbanásokat hallottak, de egyelőre nem tudható, hogy voltak-e áldozatok vagy károk.

Nem először támadják az oroszok a dunai kikötőket | Fotó: Jurnalul.ro

Daniel Năstase, a Tulcea megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője a Digi24-nek elmondta, hogy az éjszaka folyamán három üzenetet adtak le, az utolsót hajnali 5 óra körül. Az üzenetek Tulcea megye északi sávjában és Galati megye területén élő lakosoknak szóltak.

„Az ISU azt tanácsolja a lakosságnak, hogy vegye komolyan ezeket az üzeneteket, olvassák el figyelmesen és kövessék az ajánlásokat. Az üzeneteket nem azért küldik, hogy pánikot keltsenek, csupán arról tájékoztatnak, hogy valami történhet” – mondta Năstase.

A román védelmi minisztérium vasárnap reggeli közleményében azt írja, hogy az éjszakai rakétatámadás során semmi sem sértette meg Románia légterét.

Ugyanakkor leszögezik: „A Honvédelmi Minisztérium határozottan elítéli az Oroszország által az ukrajnai dunai kikötőkben lévő célpontok és polgári infrastruktúra ellen végrehajtott támadásokat. Ezek a támadások indokolatlanok és súlyosan ellentétesek a nemzetközi humanitárius jog szabályaival. A védelmi minisztérium erői folytatják a légtérellenőrzési és keresési feladatokat azokon a területeken, ahol ennek következtében kockázatok merülhetnek fel.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?