Március 15-én a nemzeti ünnepnek ki-ki megteremti a bensőségességét. Abban azonban biztosak vagyunk, hogy a mai nap egyik legkedvesebb történése a csíkborzsovai Tappancs Horgolóklub tevékenysége, amelynek hat tagja – a 11 éves Zorka és Eszter, a 10 éves Luca, a 9 éves Sarolt, a 8 éves Péter és a 7 éves Márton – idén kokárdákat horgolt eladásra, hogy annak összegéből fagyizhasson egyet a borzsovai Karcsi boltban. Gizi mama tanítványai azonban taroltak a közösségi médiában: amint szüleik elbüszkélkedtek a csodás kreációkkal, akkora érdeklődési hullámot indítottak, hogy a kicsi kezeknek száz kokárdát kellett horgolniuk néhány napon belül. „Ebből a bevételből már Csíkszeredában is fagyizhatnak, mi több, egy pizzázást is megengedhetnek maguknak a városban” – vonja le a következtetést a nagymama és az egyik anyuka, Nagy Emese, akikkel a gyermekek szokatlan és mosolyogtató tevékenységéről beszélgettünk.

„Az első kokárdájukat én horgoltam egyik évben, de azt elveszítették. Közeledett már március 15., amikor Emese lopva megkérdezte, hogy idén nem horgolok újakat? Több se kellett nekik: mindenki jött a tűjével és cérnájával, hogy idénre saját kezűleg készített kokárdát szeretne!” – kacag Gizi mama, majd hozzáteszi, ő is tanult a gyermekektől. A hétéves Márton hívta fel a figyelmét, hogy a huszárokra is kell gondolni, nemcsak a lányokra, mert a vitézemberek is kokárdát viseltek a forradalom idején, így Szendrey Júliához hasonlóan megpróbálták ellátni szeretteiket a nemzeti színű kitűzőkkel, ami véletlenül ugyan, de népszerű üzletté nőtt az elmúlt napokban.

Az apróságok kokárdahorgoló szenvedélyéről csíkszeredai adok-veszek csoportokból értesültünk, a tagok ajánlgatták egymásnak a borzsovai gyermekek igényes munkáját. Kíváncsivá tett, hogy milyen kokárdákat készíthet a 6-11 éves korosztály, így addig nyomoztunk, míg ráleltünk az egyik anyukára, aki vállalta a beszélgetést, feltéve, hogy „a tanító”, Gizi mama is jelen lehet. A telefonos beszélgetés során mosolygós hangon, egymás szavába vágva büszkélkedtek a gyermekek kitartásával, munkamoráljával és tehetségével.

Megtudtuk, a klub, amelynek hat állandó tagja van, már három éve hódol a horgolás szenvedélyének. Lankadatlanul készítenek mindenféle ékszert, kitűzőt, könyvjelzőt vagy díszt, és eszükbe sem jut telefonozással vagy tévénézéssel tölteni az időt, ha helyettük horgolótűt és cérnát is vehetnek a kezükbe. „Büszkeségből osztottuk meg a tevékenységükről a fotókat a Facebookon és nem biznisz céljából. Azt akartuk, hogy a barátaink lássák, mivel töltik a gyermekek az idejüket, de berobbant az érdeklődés. Most éjjel-nappal mindenki horgol” – ismertette helyzetüket kuncogva Nagy Emese, akinek meggyőződése, a nagymama példája örökre megváltoztatta a gyermekek élethez és kézimunkához való viszonyulását.

Bán Gizella nagymama szabadkozott, elmondása szerint ő csak élte a mindennapjait: amíg az unokákra vigyázott, be-beült a sarokba horgolgatni vagy varrogatni, és egyszer csak azt vette észre, hogy a gyermekek mind odatelepedtek mellé. Azt már idejekorán megtanulták, hogy a gombolyagokat nem szabad a móka kedvéért letekerni, és a horgolótű sem kard vagy játékszer, de amikor azzal a kéréssel álltak elő, hogy hadd próbálhassák ki ők is a horgolást, még jómaga is meglepődött: mit keressen egy gyermek kezében a horgolótű?

„De nekem sem kellett több, mindenkinek elővettem egy horgolótűt és a cérnát, és hozzáláttunk a horgoláshoz. Nem számított, hogy fiú vagy lány, egymás mellé telepedtünk a kanapén, és esténként vagy hétvégenként, amikor én vigyáztam rájuk, kézimunkáztunk. Három éve ez a programunk, körbeülünk, nincs itt telefonozás vagy tévézés, nem is akarják, csak a horgolótűt és a cérnát” – mesélte lelkendezve Gizi mama, és a mi szívünk is csordultig telt a bensőséges családi program hallatán.

A gyermekek, akiknek szüleik családbarátok, már csecsemőkoruk óta szívják magukba a kézművesség iránti szenvedélyt. A nagymama a csíkszeredai András Alapítvány tagjaként kézműves tevékenységekbe jár, olykor az apróságokat is magával viszi, Nagy Emese pedig kézműves műhelyt működtet, tehát volt honnan ellesniük a kézimunkázást.

Mégis meglepő a nagyfokú elhivatottság: legkisebb tagjuk, a hétéves Márton például nemrégiben komoly dilemmába került: a Facebookon megosztott fényképek után annyi rendelésük lett, hogy egy egész napot kellett a horgolásnak szentelniük. A szombatot választották, ám a kisfiúnak aznap hokiturnéja volt Székelyudvarhelyen, és „eljutott arra a szintre, hogy nem akart menni hokizni, mert neki horgolnia kell” – részletezte az anyuka kiemelve, hogy nem gyermeki fellángolás ez, a lurkók szinte egész évben horgolnak, még horgolóklubot is alapítottak, hogy lelkesedésüket megőrizzék. A Tappancsok – mert így nevezik magukat – amikor nem kokárdákat készítenek, akkor nőnapi virágokat, hajpántokat, könyvjelzőket horgolnak, vagy olyan különlegességeket, amelyeket véletlenül látnak meg, és a nagymamát ráveszik, hogy tanítsa meg nekik az alapokat.

Gizi mama elmondása szerint a Tappancs horgolóklub 6 állandó tagja három év alatt annyira ráérzett a horgolásra, hogy 7 évestől a 11 évesig, fiútól a lányig mindannyian felnőtteket megszégyenítő módon tartják ujjukat a tűn és dolgoznak a cérnával. Mellettük vannak bedolgozók is, a tapasztaltabbak már babát és sapkát is képesek horgolni, olyan „ügyesen szaporítják a szemeket”.

Egy nagymamának nem is kell ennél több: örömmel és hálával teli a szíve, amikor unokáit és azok kis barátait horgolni lája, méghozzá mosolyogva és dalolászva, mert a gyermekek annyira elhivatottak, hogy előbb kell őket pihenésre ösztökélni, semmint a kézimunkázásra győzködni. Ők ugyanis nem az anyagiakért dolgoznak – számukra még nincs akkora értéke a pénznek –, hanem az együttlétért. Jó hangulatban telnek a foglalkozások, olykor dalolnak vagy nagyokat beszélgetnek, míg a kicsi kezük tüsténkedik, sőt egy-egy jeles eseményre hangolódva az aktuális énekeket is megtanulják Péter tatától.

Egyelőre szülőfalujukban, Csíkborzsovában tevékenykednek, volt rá példa, hogy az utcán körülhordozták a termékeiket, és akadt, aki pénzzel fizetett. A két büszke felnőtt felvilágosított, leglelkesebb támogatójuk Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője. Gyakori, hogy fonalat, tárolót vagy tűspárnát ajándékoz nekik, ezzel is motiválja a gyermekeket. „Ő volt az első megrendelőjük. Volt egy piros-fehér-zöld virágunk horgolva, a gyerekek azt találták ki, hogy ezt a legszebbet Angélának kell ajándékozzuk, mert mindent ő szervez, így amikor a népek közé áll, neki legyen a legszebb virága” – fűzte hozzá a nagymama, majd elmondta, a gyerekek megtanulták, hogy csak akkor ülhetnek le horgolni, ha türelmesek.

Jó hatással van rájuk a kézműves tevékenység, a koncentrációs képességük is alakult, illetve a koordinációs készségeiken és a finommotorikájukon is segít a horgolás, nem beszélve arról, hogy megnyugtatja és figyelemre inti őket. A nagymama és az édesanya szerint a horgolás a gyermekek életében terápia. Azokban a családokban, ahol a szülők és nagyszülők szeretik a kézművességet, a gyermekek is hamar megkedvelik azt, megszokják, hogy a kézimunka az élet része. Úgy nőnek fel, hogy bármi elkészíthető odahaza, és nem is jut eszükbe a boltba szaladni minden apróságért. Egy olyan családban, ahol az otthon steril és letisztult, nagyon nehéz rávezetni egy gyermeket a kézművesség szeretetére, mert hiányzik az életükből a pozitív értelemben vett zsizsegő tér, ami kreativitást eredményez. „Aki gyerekkorban így megtanul horgolni, annak felnőttként is a kezében, a fejében és a szívében lesz a tudás” – zárták beszélgetésünket a felnőttek, akik kiemelték, most közeledik a nyár, más gyerekekhez hasonlóan a Zorka, Eszter, Luca, Sarolt, Péter és Márton is a természetbe megy, eljátssza az időt, de télen, a csendesebb időszakban ismét előkapják majd a horgolótűt. Így van ez már három éve, Gizi mama és Nagy Emese nem tartanak attól, hogy a lelkesedésük egyszer csak véget ér.