A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján, november 25-én kezdődött és egészen december 10-ig tart az a több eseményből álló rendezvénysorozat, amelynek keretében múlt csütörtökön a Csíki Moziban ismét levetítették Püsök Botond Túl közel című, 2022-ben megjelent dokumentumfilmjét a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében. A vetítés után szakemberek, Dr. László Éva egyetemi adjunktus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának oktatója; Sipos Katalin és Gál Katalin, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársai; valamint a film főszereplője, Kali Andrea kolozsvári színművész érdekfeszítő beszélgetésben osztotta meg tapasztalatait és gondolatait a film témájával, vagyis a családon belül, kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális zaklatással, illetve más típusú bántalmazásos esetekkel kapcsolatban is.

A beszélgetés során tágabb értelemben tértek ki arra, hogy mekkora jelentősége lenne annak, ha a társadalom végre nem magánügyként tekintene a családon belül elkövetett bántalmazásos esetekre, ennek eredményeként ugyanis a sértetteknek sokkal kevesebb szenvedést kellene elviselniük.

Mint Kali Andrea elmondta, bár a filmet három évvel ezelőtt mutatták be, időnként újranézi, mivel terápiás hatása van számára, és szerinte a film fogadtatása igazolja számára, hogy volt értelme létrehozni azt. „Kavarog még bennem ez az egész, mert nem tisztázódott le minden, és sajnos a mai napig megvan ez a hitetlenség, és folyamatosan azt érzem, hogy nekem valamit bizonyítanom kéne, pedig nem kell” – tárta fel gondolatait, hozzátéve, hogy éppen ezért jól megválasztja a közeget, amellyel kommunikál.  

Mint mondta, a gyógyulási folyamat számára még mindig tart, viszont ezen az úton szembesült azzal, hogy sokan küzdenek hasonló problémákkal, sokakat bántalmaztak gyerekkorukban, és sajnálatos módon ez még mindig tabutéma, holott a jelenség „általános és gyakori, a témából pedig üvölt ebből, hogy ki kell mondani”.

Szükség van a női szolidaritásra

Sipos Katalin szociális munkás, családon belüli erőszakra szakosodott gyermekvédelmi igazgatósági szakértő kifejtette, hogy számára új információkat közölt ez a film, hiszen a témája kiskorú ellen elkövetett szexuális zaklatás, ő „más típusú áldozatokkal” találkozik munkája során, ellenben az is feltűnő volt neki, hogy azok a nők, akikkel kapcsolatba kerül, nem ennyire erősek, mint Kali Andrea.

Elmondta, a családon belüli erőszakot elszenvedők sokaságának már az is erőfeszítést jelenthet, hogy kezükbe vegyék a telefont és hívják a 112-t – ehhez hosszú belső folyamaton kell átmenniük. Visszautalt a dokumentumfilm egyik szereplőjére is: a figyelem központjában álló családnak gyakorlatilag egyetlen támogatója van a kis faluközösségben, ahol élnek, Bori néni, aki a szomszédban lakik. Ő az egyetlen, aki szóba áll az anyával, és megértéssel, támogató figyelemmel fordul feléjük. Szintén ő az egyetlen falubeli, aki úgy szólal meg a dokumentumfilmben, hogy nemcsak a hangját, hanem az arcát is vállalja.

Sipos Katalin szerint „minden közösségben szükség lenne minél több Bori nénire, és általuk a női szolidaritásra”. Ehhez kapcsolódóan Kali Andrea megjegyezte, hogy Bori néni támogatása valóban nagyszerű dolog, de ha már női szolidaritásról van szó, akkor a legjobb barátnője támogatását is ki kell emelnie. Nélküle ugyanis nem tudta volna megtenni az első lépést a segítségkéréshez. Továbbá, mivel a saját lánya volt a célpont a zaklatásban, erősebb késztetést érzett ennek az első lépésnek a megtételéhez. Sokkal nehezebb lett volna ugyanis, ha benneragadnak ebben a helyzetben. „A méltóság a kulcsszó. Még a legkegyetlenebb élethelyzetben lévő embernek is van méltósága. Az az ember is tudja, hogy joga van kimondania: lehet jól is élni” – fogalmazott Kali Andrea.

Dr. László Éva a kitartás fontosságára hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, hogy Kali Andrea az első lépést tizenegy évvel ezelőtt tette meg: „ennyi idő alatt megjelenik a bátorság, miközben a háttérben tizenkét szakember 90 százalékban önkéntes munkája áll”. Mint mondta, nem minden pillanatban egyértelmű a bátorság, de a Bori nénik mellett a szakemberekre is nagy szükség van, hiszen az ő szakértelmük szükséges ahhoz, hogy annak ellenére is segítsék a hozzájuk fordulót, ha nem látják benne a bátorságot.

Sipos Katalin hozzáfűzte, Bori néni közösségi szelleme akkor értékelődik fel igazán, amikor nem annyira könnyen elérhető a szakemberek gárdája, mint Kolozsváron. Kifejtette, Hargita megyében a rendszer szegényes, nincs elég szakember, csekély a szolgáltatások sora. És bár a rendőrség munkatársai is egyre aktívabban és tudatosabban állnak a családon belüli erőszak megfékezéséhez, a székelyföldi megyében még mindig szükség van alternatívák keresésére. Továbbá még mindig dolgozni kell azon, hogy az emberek többsége levetkőzze a nagyanyáink által ránk hagyott hozzáállást, miszerint az ilyen eseteket titkolni kell: „az asszony köténye mindent eltakar, ne teregesd ki a családi szennyest”.

Dr. László Éva hozzáfűzte, hogy Kolozsváron úgy alakult ki a hálózat, hogy húsz évvel ezelőtt lelkes önkéntesek csapata állt össze. A cél, hogy feltárják, hol vannak az erőforrások, és mindenki végiggondolja, hogy mit tud ebbe az egészbe beletenni.

Miért nehéz segítséget kérni?

Ezt a kérdést tették fel a beszélgetőtársak. Kali Andrea sietett választ adni: azért, mert az áldozathibáztatás még mindig bevett gyakorlat. Mint mondta, sokan azt gondolják, „ha más kibírta, mi is kibírjuk”, hozzátéve, hogy vannak olyan helyzetek, hogy az érintett nem tudja, mit kellene tennie. Az első lépés: ismerjük el, hogy a bántalmazás megtörtént. Aztán pedig, ha szem- vagy fültanúi vagyunk, lépjünk valahogy közbe. „Csengessünk be a szomszédhoz, és szakítsuk félbe a helyzetet azzal, hogy például kérünk egy kis cukrot. Ezzel már kizökkentettük a bántalmazót, megszakítottuk az erőszakos helyzetet” – adott tanácsot a színművész.

Aztán, ha a bántalmazott megtette az első lépéseket, továbbra is támogathatjuk, akár csak azzal, hogy megkérdezzük, mire van szüksége. Felajánlhatjuk, hogy vigyázunk egy-két órát a gyerekére, esetleg ebédet főzünk, vagy akár abban is segíthetünk neki, hogy megtalálja azokat a szakembereket, akik az ő helyzetében segítségére lehetnek. A lényeg, hogy lehetőleg gyakorlati segítséget nyújtsunk, ha az áldozat is igényli. Miden esetben figyelembe kell vennünk a bántalmazott személy igényeit.

Sipos Katalin rámutatott, hogy a romániai rendszer egyik legnagyobb hiányossága, hogy az érintetteknek nem biztosítanak ingyenes terápiás lehetőséget, a szociális- és gyermekvédelmi igazgatóságon keresztül csupán a gyermekek számára van lehetőség pszichológiai konzultációt igénybe venni.

Az áldozatoknak figyelniük kell arra, hogy ha megbocsátanak, akkor azt tényleges viselkedésváltozásnak kell követnie. Egy kapcsolatban figyelmeztető jel, amikor az erő a lényeg, a bántalmazó fél pedig olyan kijelentéseket tesz, hogy „meg kell nevelnie” a másikat. Ha valaki egy kapcsolatban félelmet érez, az aggodalomra ad okot.    

A beszélgetés végén Kali Andrea kifejtette, hogy a traumafeldolgozás számára sem ért véget, hiszen ez az egész életüket végig fogja kísérni. „Sokszintű pofon volt ez, minden érzékeny ponton érintett. De hiszek a jóban, és abban, hogy előbb-utóbb minden kiderül, de nem mindegy, hogy mikor” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a film megjelenése óta rendezettebb az élete a gyerekeivel, akikkel már „normális problémáik vannak”.

(Nyitókép: Pexels)