Színházak, néptáncegyüttesek és filharmóniák kapnak támogatást

Több mint 76 millió lej támogatás jut az erdélyi magyar kulturális intézményeknek abból a keretből, amelynek elosztásáról pénteki ülésén döntött a kormány.

A határozat értelmében országszerte 73 önkormányzati fenntartású kulturális intézmény részesül támogatásban, köztük 24 olyan intézmény, amely magyarlakta erdélyi településen működik – írja közleményében az RMDSZ.

Nagyváradi Szigligeti Színház | Fotó: Szigligeti.ro

Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter tájékoztatása szerint azok az előadóművészeti és művelődési intézmények kapnak most pluszforrást, amelyek nem részesülnek közvetlen állami finanszírozásban. A támogatások fedezetét a helyi jövedelemadóból befolyt összegek 2 százaléka biztosítja.

A miniszter emlékeztetett, hogy „az RMDSZ parlamenti munkájának köszönhetően jött létre az a törvényes keret, amely lehetővé teszi ezeknek az intézményeknek a támogatását. A kormány most pedig az idén május végéig befolyt összegek visszaosztásáról döntött, az érintett művelődési intézmények kérései alapján.”

A támogatott intézmények között szerepel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a Nagybányai Városi Színház, és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Támogatásban részesül a Csíki Játékszín, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a kolozsvári Puck Bábszínház, a Nagyszebeni Gong Gyermek- és Ifjúsági Színház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a temesvári Merlin Gyermek- és Ifjúsági Színház is.

Tükörben önmagunkkal - A Háromszék Táncszínház Tükör című előadásáról. Székely táncok kötöttség nélkül.|Fotó: Kátai Jocó

A kedvezményezettek között található továbbá a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház, a Háromszék Táncszínház, az Udvarhely Néptáncműhely és a Hargita Székely Néptáncszínház.

A kormány döntése alapján támogatást kapnak az aradi, a nagyváradi, a brassói, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a nagyszebeni és a temesvári filharmóniák is – tájékoztatnak.

Az odaítélt támogatások részletes listája a fejlesztési minisztérium honlapján érhető el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?