Március 15. az Erdély TV-ben

Ünnepi műsorkínálattal készül március 15-én az Erdély TV. Nemzeti ünnepünkön rendkívüli hangversenyeket, a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódó tartalmakat, a szabadságharc költőjéről szóló dokumentumfilmeket, valamint a Forradalom utca 48 idei kiadását sugározza a tévécsatorna.

Szerdán 12 órától a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadásában Kodály, Bartók és Liszt művek, majd este 10 órakor a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenyének műsorán a többi között Liszt Ferenc II. magyar rapszódiája, valamint Erkel Ferenc – Hunyadi László Palotása csendülnek fel. Az Erdély TV március 15-én, 13:30 órától a Hajduk Márta, Novák Lajos és Novák Péter Sámul Szabadság és szerelem Partiumban című dokumentumfilmjét, majd 17:50 órától a Hajduk Márta, Novák Lajos és Oláh-Badi Levente Petőfi Erdélyben című dokumentumfilmjét tűzi műsorra. Emellett a Mozaik ünnepi kiadása beszámol a Magyar vagyok – Petőfi 200 című vándorkiállításról is, amely április 5-ig Marosvásárhelyen tekinthető meg.

Petőfi Sándor arcai rajzolódnak ki a Forradalom utca 48 idei kiadásában. A magyar forradalom és szabadságharc emlékének szentelt műsor 10. kiadása rendhagyó módon nem vetélkedő formájában, hanem változatos tartalommal gazdagított kerekasztal-beszélgetéssel jelentkezik. A főszerepet változatlanul rangos erdélyi magyar középiskolák játsszák: a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Marosvásárhelyi Református Kollégium és a csíkszeredai Márton Áron Kollégium diákjai, akik saját elképzeléseik alapján készített kisfilmekben hozzák a nézők elé a költő, a szerelmes, és a hétköznapi Petőfit. A videók elkészítésében a középiskolás diákok a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a kolozsvári Sapientia EMTE média szakos hallgatóival dolgoztak együtt. A Sapientia diákjai egy saját kisfilmet is készítettek, amelyben a forradalmár Petőfit elevenítették meg.

A műsor tartalmát tovább gazdagítja Petőfi és a reformkor két kiváló ismerőjének: T. Szabó Levente irodalomtörténész és Tamási Zsolt történész jelenléte, akik az e téren végzett kutatásaik eredményeinek megosztásával, érdekes, és kevesek által ismert tények feltárásával tartalmas és igen színvonalas keretek közé helyezik a közel két órás ünnepi műsort. A Forradalom utca 48 társszervezője az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az RMDSZ ügyvezető elnöksége. Kiemelt partnere a helyszínt biztosító marosvásárhelyi Kultúrpalota.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?