„A szüleim a tehetségemért Magyarországra költöztek” – 16 éves erdélyi zongorista lett a Virtuózok győztese

A most tizenhatéves Dávid Roland 6 éves korában kezdett érdeklődni a zongora iránt, ám zene iránti szenvedélye már jóval korábban megmutatkozott: még nem tudott beszélni, de a hallott dalokat dúdolgatta. Noha nem született zenész családba, és a rokonai között ő az egyedüli zongorista, szülei tudták, hogy zenei érzékét nem hanyagolhatják, így első osztályos korától zongorázni taníttatták.  Kezdetben a kolozsvári zeneiskolában, majd 2017-től a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban, mert olyannyira nem ismertek határokat, hogy képesek voltak a gyermek tehetségéért Magyarországra költözni: rendőr édesapja évekig végzett külföldi munkát, hogy házat vásárolhassanak, édesanyja tanítói hivatását hagyta hátra. Ennek hála Dávid Roland ma már elismert zenész, több hazai és nemzetközi díjjal rendelkezik. Vele és édesapjával művészéletről, mindennapjaikról és a tehetségért áldozott otthonról beszélgettünk.

Dávid Roland jelenleg a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium 10. osztályos tanulója. Mint mondja, számára óriási élmény volt a Virtuózokban versenyezni, illetve egy soha vissza nem térő lehetőség arra, hogy másoknak is megmutathassa zenei tehetségét. „Előadóművész szeretnék lenni, sokat szeretnék koncertezni a lehető legnagyobb színpadokon, és vágyam bejárni a világot” – fűzi hozzá, majd lelkendezve meséli, mennyire fontos az életében a zene. Hobbiból még hegedülni is tanul, mert a hangszerek boldoggá teszik, ezt a körülírhatatlan érzést akarja játékával eljuttatni közönségéhez is. „A zongora egy ügyes zongorista keze alatt komplex zenei élményt nyújt”, ezért rajong érte igazán.

Fotók forrása: Virtuózok

Családja mondhatni nem ért a zenéhez, édesapja rendőrként, édesanyja tanítóként dolgozott, ám látva Roland tehetségét, 2017-ben úgy döntöttek, hogy a gyermek zenei tudásának fejlesztése érdekében Magyarországra költöznek. „Óriási áldozat, hogy hagyták a legjobb munkájukat, és az életüket szó szerint Erdélyben hagyták azért, hogy én fejlődhessek. Ennek most megvan az eredménye” – ismeri be a fiatal tehetség, míg telefonon beszélgetünk.

Édesapja hozzáteszi, „a gyermek sikeres volt már kiskorában, első osztályos volt, és már zongoraversenyeket nyert, tízéves korára pedig jó pár országos és nemzetközi verseny győztese volt. Felfigyeltek az adottságaira a szakemberek, akik biztatták a családot, hogy érdemes komolyan foglalkoznia a fiúnak a zenéléssel”. Ezért döntöttek úgy, hogy a gyermek érdekében elköltöznek. És nem bánják, mert fiuk büszkévé teszi őket.

Az első zenészévek nagyon megterhelők voltak, hiszen szülővárosából, Bethlenből naponta felutazott Szamosújvárra, ami roppant nehéz volt a nagy távolság miatt. Sokszor nagymamája kísérte el iskola után. Ezt követően családja Szamosújvárra költözött, hogy Roland zenei tehetségének kibontakozását segítsék. Később pedig – tanárai és a szakemberek javaslatára – határon túlra.

„A feleségem Bethlenben tanárnő volt, én rendőrként dolgoztam. Ebből a pénzből nehéz lett volna elindulni, ezért négy éven át Hollandiában dolgoztam, hogy előteremtsem az anyagiakat ahhoz, hogy Debrecen környékén vásárolhassunk egy házat. Nehéz négy év volt, de sikeresen átköltöztünk. Most már a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium tanulója a fiam” – újságolja büszkén az édesapja.

Nemzetközi versenyek első helyezettje, Magyarország év zenésze

Amikor arról kérdezzük, hogy hány verseny és díj van mögötte, szinte végeláthatatlanul sorolja: 2015-ben Kolozsváron a Nemzetközi J. S. Bach Zongoraverseny I. díját hozta el; 2016-ban Déván a Nemzetközi „Modus Vivendi” Zongoraverseny I. díjazottja lett. 2017-ben Máramarosszigeten a Nemzetközi Zongoraversenyről II. díjjal tért haza; Budapesten a Ferenczy György Nemzetközi Zongoraversenyen II., a Bartók Béla Nemzetközi Zongoraversenyen pedig III. díjat nyert.

2019-ben a Nyíregyházi Országos Zongoraverseny III. díjazottja volt, Budapesten a Ferenczy György Nemzetközi Zongoraverseny szintén III. díjban részesült; emellett 2018-ban és 2020-ban Törökszentmiklóson a Nemzetközi Zongora Fesztiválon I. helyezést ért el. 2021-ben az év zenésze díjjal is megtisztelték.

Az erdélyi tehetség, aki a Virtuózok magyar győztese lett

A magyarroszági közszolgálati televízió Virtuózok című tehetségkutatójába való jelentkezése egy videóval kezdődött, zongorajátéka alapján választották be a 40 tehetséges gyermek közé, majd Budapestre kellett utaznia a válogatóra, és onnantól élőben rögzítettek mindent – világosít fel Dávid Roland, kiemelve, hogy a zsűri dicsérte a színes személyiségét, illetve arra is buzdította, hogy zenei tudását fejlessze tovább, mert megtérül a befektetett munka.

Chopin egyik keringőjével bizonyította sokoldalúságát. A sztárcsellista, Hauser úgy nyilatkozott, a fiatal zongoristát hamarosan nagyszínpadon is láthatják a nézők, Plácido Domingo pedig fenomenális zenésznek nevezte a muzsikust. Dávid Roland Mózes kiemelkedő tehetségét a zsűri azzal is elismerte, hogy őt választották a magyarországi győztesnek.

A Virtuózok döntőjében a klasszikus zene jövőjét jelentő ifjú muzsikusok vívtak országonként zenei párbajt. Bravúros technikájukkal lenyűgözték a nemzetközi zsűri tagjait és a szuperzsűri székében helyet foglaló Plácido Domingo világhírű operaénekes-karmestert. A határokon átívelő műsorfolyam a részt vevő országokban – Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Szlovéniában – csaknem 70 millió emberhez juthatott el egy időben.

Dávid Roland a Virtuózok nyerteseként bruttó 10 ezer euróban részesült, mellette koncertfellépést Plácido Domingo március 4-ei koncertjén a budapesti MVM Dómban, és egy lemezfelvételt kínáltak fel számára a Hungaroton jóvoltából – tudjuk meg, míg arról beszélgetünk, hogy ez nagyszerű, de nem áll mindene kfelett. Számára ugyanis az az igazi boldogság, hogy zenéjével sikerült megszerettetnie a muzsikálást öccsével is, aki szaxofonozni tanul.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?