FRISSÍTVE – Halálos baleset Kolozsvár kijáratánál: egy férfi meghalt, hárman megsérültek (VIDEÓ)

Halálos baleset történt Kolozsvár Torda felőli kijáratánál vasárnap délelőtt. FRISSÍTÉS: Egy fedélzeti kamera rögzítette a balesetet, amelyben egy 44 éves férfi meghalt.

A rendőrség szerint két autó ütközött össze, egy férfi pedig beszorult a roncsok közé. Az áldozatnak leállt a szíve, a mentősök megpróbálták újraéleszteni, azonban nem jártak sikerrel, a helyszínen halottnak nyilvánították.

Súlyos baleset | Fotó: katasztrófavédelem

Három másik személy – egy nő, egy 40 év körüli férfi, valamint egy 7 éves kislány – megsérült, őket kórházba szállították.

Egy fedélzeti kamera rögzítette a balesetet. A felvételen jól látszik, hogy egy Fehér megyei sofőr áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival. A baleset következtében a Fehér megyei 44 éves sofőr életét vesztette.

A rendőrség eljárást indított az ügyben, vizsgálják a baleset pontos körülményeit. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?