Több száz sofőr búcsúzott a jogsijától
Országszerte több mint 600 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
A Román Rendőrség vasárnapi közleménye szerint a közlekedésrendészet munkatársai előző nap 130 közlekedési bűncselekményt állapítottak meg. Összesen 608 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 177-nek gyorshajtás, 67-nek pedig alkohol hatása alatti vezetés miatt. Emellett elvették 560 jármű forgalmi engedélyét.

A közlemény szerint a Blocada elnevezésű akció keretében szombaton több mint 3300 rendőr és csendőr lépett fel a közrend biztosítása, a kábítószer-forgalmazás és -fogyasztás megelőzése, valamint a közúti közlekedés biztonságának növelése érdekében.
Országszerte 8239 gépjárművet ellenőriztek és 13 281 személyt igazoltattak.
Alkoholtesztet 3812, drogtesztet 136 személyen végeztek. A Blocada akció keretében 36 közlekedési bűncselekményt állapítottak meg a hatóságok, és bevontak 258 jogosítványt, ebből 33-at alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés, 78-at gyorshajtás miatt. Ugyanakkor elvették 265 jármű forgalmi engedélyét - derül ki a közleményből.
CSAK SAJÁT