Több mint 700 gépkocsivezető maradt jogosítvány nélkül
Az elmúlt 24 órában 4989 bevetésük volt a belügyi szerveknek, csaknem 9900 bírságot róttak ki és bevonták 713 gépkocsivezető jogosítványát, írja az Agerpres.
A belügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint szombaton a hatóságok kézre kerítettek 12 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt, és 52 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést. A belügyi szervek ugyanakkor kiróttak 9891 bírságot, összesen 4,621 millió lej értékben.
A közlekedésrendészet munkatársai 132 közlekedési bűncselekményt állapítottak meg. Összesen 713 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 310-nek gyorshajtás, 52-nek pedig alkohol hatása alatti vezetés miatt. Emellett elvették 394 jármű forgalmi engedélyét.
A belügy közleménye szerint a Blocada elnevezésű akció keretében több mint 3300 rendőr és csendőr lépett fel a közrend biztosítása, a kábítószer-forgalmazás és -fogyasztás megelőzése, valamint a közúti közlekedés biztonságának növelése érdekében. Országszerte 7703 gépjárművet ellenőriztek és 12 439 személyt igazoltattak. Alkoholtesztet 3246, drogtesztet 161 személyen végeztek. A Blocada akció keretében 34 közlekedési bűncselekményt állapítottak meg a hatóságok, és bevontak 354 jogosítványt, ebből 28-at alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés, 170-et gyorshajtás miatt. Ugyanakkor bevonták 177 jármű forgalmi engedélyét.
CSAK SAJÁT