Péntek este kiderül, ki nyeri a korcsoportos döntőt a Virtuózokban

Péntek este 20.30-kor kezdődik a Duna Televízió a Virtuózok zenei műsor döntője, amelyben korcsoportonként már csak 3-3 zenész versenyez a szakmai zsűri előtt. Az erdélyiek Kis Radunak, a Kolozsvári Zenelíceum diákjának szurkolhatnak.

A döntősök közül hárman továbbjutnak a június 2-i fináléba, ahol a közönség szavazza meg, ki lesz az abszolút győztes, 2017 Virtuózok fődíjasa. De a péntek esti adásnak is nagy a tétje: a 9 zenészből 3 - a Virtuózok és az ARMEL Operafesztival ajándékaként - a világ leghíresebb koncerttermeiben mutatkozhat be a klasszikus zenéért rajongó közönségnek.

Péntek este a Virtuózok a történetében először lehetőséget biztosít arra, hogy a rajongók választhassanak maguknak kedvencet és versenyben tartsák akár a már kiesett tehetségeket is. Ehhez nem kell mást tenniük, mint az elődöntőkben fellépő 27 szeretett zenész közül kiválasztani 1 kedvencet, és a döntő adásideje alatt, 20:30-tól 22:45-ig alapdíjas sms-ben vagy az internetről ingyenesen letölthető Virtuózok applikációval leadni rá a szavazatot.

A legtöbb voksot kapó zenész elnyeri a Virtuózok Nézői Különdíját, és vele együtt egy fellépési lehetőséget Európa egyik nagyvárosában rendezett koncerten.

Kapcsolódók

Kimaradt?