Csíki gálakoncert után gyimesi skanzenben „edzenek” az erdélyi Virtuózok

Az ArtStart4U, a Class Értékeink Egyesület, és a Virtuózok magyarországi komolyzenei tehetségkutató TV-show szervezésében mintegy félszáz erdélyi virtuóz gyerekek vehet részt mesterkurzuson a borospataki skanzenben. A képzést nagysikerű csíkszeredai gála előzte meg – ahol Molnár Levente operaénekes különdíjakat is adott.

Borospatakon forgatott a Virtuózok stábja hétfőn, a műsor erdélyi felfedezettjei számára. A félszáz erdélyi zenei tehetség augusztus 18-ig készülhet itt, világhírű művészek közreműködésével.

A Művészeti Alap Értetek Egyesület (Artstart4U), melynek elnöke Molnár Levente világhírű erdélyi származású operaénekes, már tavaly decemberben szervezett számukra a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban egy kétnapos előválogatást a tehetségkutató műsorra, hiszen az Egyesület számára mindig is fontos volt a fiatal, erdélyi tehetségek támogatása, érvényesülésük elősegítése. Ez a felkészítő is ezt a célt szolgálja, a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával, a nemrégiben alakult Class Értékeink Egyesülettel egyetemben.

„A mesterkurzus melyet neves, elismert szakemberek tartanak biztosíthatja, hogy az erdélyi fiatalok egyenlő eséllyel indulhassanak a Virtuózok tehetségkutató előválogatóján” – hangzott el a premieren. A mesterkurzus tanárai Megyimóreczné Scmidt Ildikó – zongora, Tornyi Beáta - hegedű, Lakatos György-hegedű, Kovács Lóránt - fuvola, Bolyky Zoltán - projektvezető, karmester és Molnár Levente - ének voltak.

A borospataki zenei „edzés” közvetlenül a csíkszeredai gálakoncert után rajtolt. Ekkor a Virtuózok verseny legalább középdöntőig eljutott 14 tehetséget hallgathatott a közönség, Molnár Levente és Mester Viktória operaénekesek társaságában. A Hazulról hazaiaknak címmel a Szakszervezetek Művelődési Központjában tartott teltházas koncerten. A műsorfüzetbe foglaltak szerint a világ első komolyzenei tehetségkutató showja, a Virtuózok műsorhoz kapcsolódó erdélyi tehetséggondozói program részeként ez a koncert azért jött létre, hogy megmutassa, Székelyföld milyen gazdag kultúrával, és klasszikus zenei tehetségekkel bír.

A gálakoncert ötlete a Virtuózok gyergyóremetei származású mentora, a világhírű bariton, Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes ötletére, és a szülei személyes segítségével jött létre.  A fiatalok pályafutásának egyengetéséhez pedig társra talált Peller Mariannban, a Virtuózok műsor ötletgazda-producerében, akinek missziója a tehetségek kiemelése és segítése. A fölvállalt cél az: a székelyföldi, erdélyi tehetségek a magyarországi benevezőkkel egyenlő esélyekkel indulhassanak el a Virtuózokon, valamint számukra fellépési, bemutatkozási lehetőség teremtődjön.

A csíkszeredai gála meghitt, családi hangulatban és gyakori vastapssal zajlott. A családiasság az ArtStart4U projektekben eleve adott: Magyarország legfoglalkoztatottabb baritonja, Molnár Levente édesapja, Molnár Csaba szervezőként, édesanyja, Gyöngyike, bemondóként vesz részt. Valamint az, hogy ezúttal a közönség Leventét párja, Mester Viktória Jászai-díjas operaénekessel közös duettben is hallhatta. Mi több, a finálét követő meghajláskor a csöppnyi, kétéves kislányukat is megismerhettük anyukája karján.

A gálán közreműködött a Csíki Kamarazenekar, Bolyki Zoltán budapesti karmester vezetésével, aki Gyöngyike mellett a fellépőket bemutatta. A Hazulról hazaiaknak című kétórás rendezvény fellépői megköszönték a sok biztatást, a számos sms-t, támogatóik segítségét.

Színes, szórakoztató repertoár

A műsorban a csíkszeredai Ioni Eduárd - aki a Virtuózok idei szériájában a középdöntőig jutott el - Mozart 414-es számú A-dúr zongoraversenyének nyitótételét adta elő. Fuvolista nővére, Ioni Renáta, Bartók Béla Román népi táncokat. Szüts Apor zongorakíséretével. A budapesti zongorista szólójátékához Gershwin Kék rapszódiája egyik részletét választotta. A Sepsiszentgyörgyről érkezett Máthé Izabellától Bach –moll szvitjének Menüett és Badinerie tételeit hallgattuk. A csíkszeredai Sass Barbara zongoraszólójában Mozart egyik remekművének részlete, a Török induló csendült fel. A nyárádkarácsonyi Pethő Rebeka Vasile Jianu Preludium és Rigaudon című darabját fuvolán adta elő, a kézdiszentléleki Török Ákos Chopin Forradalmi etűdjét.

Operarészletek is bőven színesítették a gálát: előbb a Virtuózok második kiadásának egyik középdöntőse, a nagyváradi Mészáros Levente idézte meg Figaro alakját, humoros alakítással. Puccini Gianni Schicchi operájából Lauretta áriáját a gyimesközéploki Timár Kinga szoprán adta elő – és a későbbiekben Mozart Don Giovanni egyik jelenete is megelevenedett előttünk, a nemzetközi hírű bariton, Molnár Levente és Timár Kinga duettje révén. Johann Christian Bach esz-dúr zongoraversenyének nyitótételét Nagy Krisztina előadásában hallhattuk, aki tavaly a Virtuózok II. évadának középdöntőse lett.

Bazzini Manók tánca című remekművével a Virtuózok idei évadja tinik korcsoportjának győztese, a kolozsvári Kis Radu nagy sikert aratott. A csíki nagyszüleihez rendszeresen ellátogató Junior Príma díjas Boros Misi, a Virtuózok első kiadásának pécsi korosztály-nyertese, a Beethoven Rondo capriccio-ját adta elő.

Rosina és Figaro duettjét Rossini Sevillai borbély című operájából Mester Viktória és Molnár Levente előadásában hallhattuk. Bizet Carmen-jéből a Habarenát Mester Viktória csábító közjátékkal színesítette: a nézőtérre kimenve énekelt, miközben „provokálta” a férfi nézőket, kinek a hajába túrva, kinek a nyakkendőjét csavargatva. A Torreádor dalát pedig Molnár Levente adta elő, élvezetes színészi stílusában. Befejezésül Waxman Carmen-fantáziájának virtuóz előadását az ákosfalvi Jakab Roland hegedűjátékával hallhattuk, aki a Virtuózok II. évadjának döntőjéig jutott el.

Molnár Levente bariton személyes különdíjai

Molnár Levente az alapítványi munka révén azon van, hogy szakmai segítséget és támogatókat keressen a fiatal tehetségeknek, kapcsolatai révén, emellett egyéni különdíjai révén is egyengeti pályafutásukat.  A csíkszeredai gálaest végén is bejelentették: Molnár Levente három különdíjban, fejenként ezereurós jutalomban részesíti Ioni Eduárdot, Kis Radut és Mészáros Leventét. Jakab Roland pedig egy nagyon értékes mesterhegedűn játszhat.

A gesztust a közönség vastapssal köszöntötte. A mesterhegedűről Molnár Csabánál érdeklődvén, megtudtuk: a nagyon értékes hangszert Dr. Donáth Antal sebész professzor ajánlott fel egy tehetséges fiatal számára a Peller Mariann alapította Kis Virtuózok Alapítványnak. A hangszert Rácz Pál aranykoszorús hegedűmester újította fel, majd ezután Molnár Levente operaénekes ajándékozta az általa kiválasztott tehetségnek, vagyis Rolandnak. Így az ifjú művészt már a csíkszeredai gálán is ezen a hangszeren játszva hallgathattuk.

Búcsúzásképpen a fellépők a közönséggel együtt énekelték el Bartók Béla Este a székelyeknél dalát.

A borospataki mesterkurzus augusztus 18-án este 7 órától helyszíni koncerttel zárul a skanzenben, ahová szeretettel várják az érdeklődőket, leendő mecénásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?