Ítélethirdetés „Herkulesfürdő ellopása” ügyében – vissza mindent az államnak

Herkulesfürdő tizenkilenc történelmi épületét, fürdőjét és telkét kobozták el az állam javára a temesvári táblabíróság alapfokú ítélete szerint.

Különösen súlyos következményekkel járó folytatólagos sikkasztással, pénzmosással, csalással és bűnszervezet létrehozásával vádolták Iosif Armașt Herkulesfürdő óvárosi épületeinek gyanús privatizációja kapcsán, de mire idén a temesvári bíróság ítéletet hirdetett az ügyben, a bűncselekmények elévültek és így megszűntették az eljárást a szállodai portásból lett, egykoron dúsgazdag üzletember ellen. A bíróság honlapján közölt döntés alapján tehát szabadságvesztésre nem ítélhető a volt PSD-képviselő, 4,8 millió eurót viszont elkoboznak tőle.

Herkülesfürdő patinás épületeit császárok építették és látogatták | Illusztráció: Wikipedia

Mint ahogyan az épületeket is elkobozza az állam. Összesen 19 épületről és telekről van szó, amelyeket még 2001-ben játszott át neki a Năstase-kormány. Egyebek mellett a Herkules hotelkomplexum, a Fedinánd, a Diana, az Afrodita, a Roman és a Minerva szállodák, a volt kaszinó, éttermek, termálfürdők kerülnek az állam tulajdonába – számolt be a döntésről a News.ro.

Armașhoz hasonlóan további 14 személy és két cég esetében évült el az összes bűncselekmény, börtönbüntetést kilenc vádlott kapott. A legnagyobbat – 10 év és 4 hónapot – Alexandru Gavrilescura rótta ki a bíróság.

A DIICOT bő kilenc évvel ezelőtt indított eljárást, Armașt akkor őrizetbe is vették. Amikor megszerezte az ingatlanokat azt ígérte, hogy 35 millió dollárt fog befektetni az üdülőtelepbe. Az időközben tönkrement Armaș végül egy vasat sem fektetett be, ellenben a műemléképületeket elzálogosította nevetséges, 50 és 200 ezer euró közötti összegekért.

A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség 2022-ben emelt vádat 35 személy ellen, 120 millió lej összértékű károkozás miatt. A vádirat szerint az Armaș irányította bűnszervezet jogtalanul eladott több mint 5 millió kilogramm cukrot az állami tartalékból, a pénzből pedig ingatlanokat vettek Herkulesfürdőn.

Amikor a Maszol a botrány kirobbanása után két évvel Herkulesfürdőn járt, megállapította, hogy a fürdőváros omladozó épületei a vád beszédes tanúi lehetnének.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?