Kapcsolódó

Császárok építették, Armaș lerombolta – Herkulesfürdőn jártunk


Herkulesfürdőt, ahol három császár, két császárné és két király fordult meg, jelenleg az elmúlás, a balkáni igénytelenség és nemtörődömség poshadt levegője járja át.

„Herkulesfürdő Magyarország legnagyszerűbb s legszebb fürdője, mely a világfürdők közt méltó helyet foglal el. (...) Központja a Domogled tövében épült nagyszerű gyógycsarnok, melyhez oldalt a Rezső- és Ferenc József-udvar pazar fénnyel berendezett palotaszerű épületei csatlakoznak; ezekkel szemben a Cserna jobb partján emelkedik az impozáns kupolákkal ékített francia renaissance stílű Szapáry-fürdő hatalmas épülete. Az ezektől körülzárt tér nagyszerűségét Közép-Európa egyik fürdője sem múlja felül.” A Pallas Nagy Lexikonában található, a 120 évvel ezelőtti állapotokat tükröző leírás élesebb kontrasztban már nem is lehetne a bánsági üdülőhely jelen helyzetével.

A fürdővárost, melyben három császár (I. Ferenc, II. József és I. Ferenc József osztrák uralkodók), két császárné (Karolina és a Sissiként ismert Erzsébet) és két király (I. Károly román és I. Sándor szerb uralkodók) fordult meg, jelenleg az elmúlás, a balkáni igénytelenség és nemtörődömség poshadt levegője járja át. A valaha patinás épületek egy része düledezik. Másokat felújítottak ugyan, de szakszerűtlenül, mint például az 1838-ban épült Ferdinánd Szállót, melynek homlokzati ablakaiba fehér műanyag nyílászárókat szereltek. A restaurált ingatlanok zöme kihasználatlanul áll.

Herkulesfürdő jelen állapotához az vezetett, hogy 2001-ben, egy gyanús privatizációs eljárás során a Năstase-kormány az óváros 12 épületét semmi pénzért átjátszotta a Iosif Armaș nevű kalandor-üzletembernek. A szállodai portásból lett dúsgazdag vállalkozó azt ígérte, 35 millió dollárt fog befektetni az üdülőtelepbe. Az időközben tönkrement Armaș végül egy vasat sem fektetett be, ellenben a műemléképületeket elzálogosította nevetséges, 50 és 200 ezer euró közötti összegekért. A Krassó-Szörény megyei ügyészség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztálya jelenleg is nyomoz Armaș herkulesfürdői ámokfutásának ügyében, a szélhámos üzletembert és bűntársait 30 millió euró értékű károkozással gyanúsítják. A fürdőváros omladozó épületei a vád beszédes tanúi lehetnének.
Régi képeslap Herkulesfürdő látképével. Forrás: kepeslapok.wordpress.com
Régi képeslap Herkulesfürdő látképével. Forrás: kepeslapok.wordpress.com

Herkulesfürdő neoreneszánsz vasútállomása.
Herkulesfürdő neoreneszánsz vasútállomása.

Ferenc József és Sissi lába is koptatta ezeket a lépcsőket.
Ferenc József és Sissi lába is koptatta ezeket a lépcsőket.

A Cserna partján álló Szapáry-fürdő egykor az üdülő dísze volt, ma romhalmaz.
A Cserna partján álló Szapáry-fürdő egykor az üdülő dísze volt, ma romhalmaz.

A gyógyvizes medencék hosszú évek óta szárazon állnak.   
A gyógyvizes medencék hosszú évek óta szárazon állnak.   

Majolika díszkút a Szapáry-fürdő központi csarnokában.
Majolika díszkút a Szapáry-fürdő központi csarnokában.

A kandeláber még dacol az idővel.
A kandeláber még dacol az idővel.

A Ferenc József szálloda felújítása már elkezdődött. Aztán félbeszakadt.
A Ferenc József szálloda felújítása már elkezdődött. Aztán félbeszakadt.

Sivár képet nyújt belülről az egykor pompás szálló.
Sivár képet nyújt belülről az egykor pompás szálló.

Kovácsoltvas csipke a szálló teraszán.
Kovácsoltvas csipke a szálló teraszán.

Kortárs képzőművészeti alkotás is lehetne, de nem az. Herkulesfürdői csendélet.
Kortárs képzőművészeti alkotás is lehetne, de nem az. Herkulesfürdői csendélet.

A főtéri park gondozott.
A főtéri park gondozott.

Az egykori Gyógycsarnok homlokzatát igényesen restaurálták. Kár, hogy kihasználatlanul áll.
Az egykori Gyógycsarnok homlokzatát igényesen restaurálták. Kár, hogy kihasználatlanul áll.

A Gyógycsarnok térre néző folyosója.
A Gyógycsarnok térre néző folyosója.

Az egykori kaszinó végérvényesen bezárt.
Az egykori kaszinó végérvényesen bezárt.

Herkulesfürdő jelene, egy képbe sűrítve. 
Herkulesfürdő jelene, egy képbe sűrítve. 


(Fotók: Zsizsmann Erika)

Kapcsolódók

Kimaradt?