banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Saját gyermekét küldte a halálba egy jogosítvány nélkül vezető édesanya

Egy Krassó-Szörény megyei nő és négy gyermeke úgy indult útnak személygépkocsival, hogy az anyának nem volt járművezetői engedélye. Egy óvatlan pillanatban lesodródtak az útról és a patakba borultak. A szerencsétlenségben az egyik, mindössze négyéves gyermek életét veszítette.

A herkulesfürdői rendőrségre szombaton délben érkezett a segélyhívás, melyben jelezték, hogy egy személygépkocsi lecsúszott az úttestről és az út menti patakba borult. A helyszínre kiérkező mentőknek sikerült kiszabadítaniuk az áldozatokat, egy felnőttet és a négy kiskorút, azonban egy négyéves gyermeknek az életét már nem tudták megmenteni - közölte a megyei katasztróvédelem. 

A Krassó-Szörény megyei rendőrség közleménye szerint a helyszínen derült ki, hogy a volán mögé ülő 27 éves somosrévei (Cornereva) nőnek semmilyen kategóriára nem volt érvényes járművezetői engedélye.

(Címlapképi illusztráció: katasztrófavédelem)

Kapcsolódók

Kimaradt?