FRISSÍTVE – Magyarországi turisták a kórházban: nem 47-en, hanem 12-en lettek rosszul

A G4Media közlése szerint összesen 47 magyarországi turistát szállítottak kórházba hétfőn, miután egy herkulesfürdői vendégházban ettek. A hatóságok aktiválták a vörös akciótervet, minden elérhető orvost mozgósítottak. FRISSÍTÉS: Tiponucz Tibor idegenvezetőtől – aki a magyarországi csoporttal tartott az incidens idején – megtudtuk, valójában 12 személy lett rosszul, kilenc embernél tényleg ételmérgezésre utaló tünetek jelentek meg, egy személy elájult, egy ember a hőség miatt lett rosszul, egy másik kirándulót pedig megcsípett a darázs. 

„A többieket a kórház menedzsere hívta be az épületbe, hogy hűtött helyiségben tartózkodjanak, ahol vizet is kaptak. Emellett a főorvos elmondta, maradjanak bent az emberek megfigyelés alatt, mert úgy vélte, hogy többen is rosszul lehetnek, de szerencsére ez nem így lett” – fejtette ki Tiponucz Tibor, hozzátéve: nincs arról szó, hogy 47 ember került volna kórházba. 

Archív fotó: Pataky Lehel Zsolt

„Beindult a vörös akcióterv, és abszolút az összes orvost behívtuk, még azokat is, akik szabadnaposak voltak, vagy akik otthonról teljesítettek szolgálatot, és így mind a 47 beteget el tudtuk látni. 44 turistát, egy idegenvezetőt és két sofőrt” – nyilatkozott az esetről Adrian Cican, a kórház vezetője, de mint utólag kiderült, valójában 12 ember szorult orvosi ellátásra. 

A nyaralók azután lettek rosszul, hogy ettek a herkulesfürdői panzióban, ahol megszálltak. A kórház vezetősége a szabadnapos orvosokat is behívta, hogy ellássák a betegeket.

Tiponucz Tibor a Maszol megkeresésére kiemelte, orvosi ellátásban részesítették a 12 beteget, közben a többi kiránulót is behívták a kórházba, hogy ne a kánikulában várakozzanak. 30 percenként kérdezgették a kirándulóktól, hogy jól vannak-e, éreznek-e ételmérgezésre utaló jeleket. Szerencsére mások nem lettek rosszul. Tiponucz Tibor hozzátette, a kirándulók elégedettek voltak az ellátással, azt mondták, hogy „ilyen ellátást Magyarországon sem kaptak volna”. 

A turistákat már kiengedték a kórházból, és visszatértek a vendégházba, ahol megszálltak.

Az orsovai kórház jelentette az esetet az egészségügyi minisztériumnak, a Krassó-Szörény megyei tisztiorvosi szolgálat pedig vizsgálatot indított az ügyben, hogy kiderítsék a megbetegedések okát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?