Szőcs Margit vehette át 2025-ben az Év Erdélyi Magyar Szerzője-díjat
Szőcs Margit gyerekkönyvíró, költő kapta idén az Év Erdélyi Magyar Szerzője-díjat, amelyet Marosvásárhelyen a 31. Nemzetközi Könyvvásár keretében adtak át.
Pénteken este ünnepélyes gála keretében vehette át a szerző 2022-ben alapított díjat, amelyet minden évben a marosvásárhelyi nemzetközi Könyvvásár keretében adnak át.

A díj odaítéléséről idén is ötfős szakmai zsűri dönt: Demeter Zsuzsa, irodalomkritikus, a Helikon folyóirat szerkesztője, Márton Evelin, író, a Helikon szerkesztője, Szonda Szabolcs, költő, műfordító, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, Vallasek Júlia, író, műfordító, egyetemi docens, Zsidó Ferenc, író, irodalomkritikus, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője.

Kapcsolódó
A zsűri nevében Demeter Zsuzsa a díjazott Amikor a sárkány belenyalt Boldizsár fagyijába című kötete kapcsán úgy fogalmazott, a kötet kiindulópontja a gyerekség. De az univerzumig vezet. A fagylalttól a csillagokig. A csöpögés éppúgy fontos, mint az örök égitestek. Az idei díj ezt ismeri el. Nem csak a mindig mostohán kezelt gyermekirodalom műfaját, hanem ezt a nyelvet is. Szőcs Margit nyelvét. Amely tudja: a világ legnagyobb igazságai gyakran fagylaltnyalogatás közben derülnek ki - mondta. „Olvassák, lapozzák szeretettel, fagylaltnyalogatva (vagy nem) Szőcs Margit könyveit. Nem baj, ha szottyan, csepeg, csordogál, olvadozik, folyik, maszatol, foltoz, árad. Tudják, a fagylalt nem csak táplálék, hanem folyamat: állandó átalakulásban van, mint maga a Gyerekirodalom” – tette hozzá.
A díjat Káli Király István, a könyvvásárt a kezdetektől szervező marosvásárhelyi író adta át.
CSAK SAJÁT