„Mi még mindig kórházban vagyunk” – sóhajt Olivér édesanyja, amikor a fejleményekről kérdezzük, ám a hangjában van egy kis megnyugvás, ugyanis Olivér ügyét – bár rendkívül fájdalmas és lassú út vezet a teljes gyógyuláshoz – csodával határos történések mozdították elő. Megkapta azt a máj- és vesetranszplantációt, amelyre február óta várnak a Lyon-i kórházban, és amelyről szinte mindenki azt feltételezte, nem érkezik meg. Ugyan a romániai orvosok lemondtak róla, a franciaországiak hittek a gyógyulásában, és ezúttal valahogy Isten, az univerzum vagy a sors – ki hogyan nevezi – is megmutatta, hogy bármi lehetséges. Új esélyt kapott az életre, pedig mindenki úgy hitte, egy éve van hátra.

Amikor legutóbb Olivér édesanyjával beszéltünk, épp a Lyon-i kórházban várakoztak, mert ahhoz, hogy gyermeke aktívvá váljon a donorra várók listáján, különféle kötelező oltásokat kellett megkapnia. Május végéig mindet megkapta, így aktív lett a várólistán. „Nem követtük, nem kérdeztük, hogy mikor kerül sorra, éltük a mindennapjainkat azzal, hogy jártunk a vesedialízisekre. Június 18-án éjszaka kopogtatott a rendőrség, és közölték, hogy mennünk kell a kórházba, mert akadt egy donor, akivel Olivér kompatibilis és megtörténik a vese- és a májtranszplantáció. Talán jobb is volt így: annyira sokkos állapotban voltunk, nem is emlékszem, hogyan éltük át azt a 15 órát, míg a műtét zajlott” – idézte fel Boros Lídia Emese, amikor a fejleményekről kérdeztük.

Kapcsolódó

Kétségek között: Romániában lemondtak róla, Olivért csak a külföldi orvosok menthetik meg

Olivér csecsemőkora óta a kórházakat járja, a sztóma, a katéter, a vesedialízis és a májfibrózis kiszolgáltatottja. Romániában egy évet jósoltak neki, és a szervátültetést körüllengő tapasztalatlanság, eszköz- és szakemberhiány miatt lemondtak a beavatkozásokról. Ikertestvére, Krisztián, a szülőket és testvért nélkülöző gyermekkor áldozata.

adománygyűjtés beteg gyerekek Kolozsvár veseátültetés májátületés szervdonor Franciaország Együtt Olivérért

Amint arról nemrégiben írtunk, kilenc éve fokozódó nehézségeik az elmúlt egy évben hágtak tetőpontjukra: 2022-ben azzal szembesültek, hogy Olivérnek talán egy éve van hátra, ha nem találnak időben vese- és májdonort. Hónapok összefogásának és az állami támogatásnak hála Romániából Franciaországba utazhattak – ahol ahhoz, hogy aktívvá váljanak a donorra várók listáján, 12 oltást kellett megkapnia, hogy alapproblémáját leszámítva „egészségesnek” bizonyuljon.

Az állapotot súlyosbította, hogy a franciaországi megérkezésüket követően kiderült, Olivér májfibrózisban is szenved: a májat tápláló főérre nagy nyomás nehezedett, ami emiatt összeszűkült, és a körülötte lévő kisebb vérereket kitágította, ezért a máj körül visszerek képződtek. Ezek néha elpattantak, és belső vérzést okoztak, ilyenkor Olivér hányást, rosszullétet produkált, és a májproblémák miatt nem sikerült a veséjén a hemodialízist alkalmazni. Sőt táplálkozni sem tudott napokig. Noha meglepetéstünetek tömkelege hátráltatta őket az egészségért való küzdelemben, egy kisebb csoda szinte mindent megoldott: váratlanul érkezett vese- és májdonor.

Máj- és vesetranszplantáció: mivel jár egy erdélyi kisgyerek külföldi gyógyulása?

A májátültetés 9 órát vett igénybe: mivel átültetés után meg kell várniuk, hogy elfogadja-e a szervezet, és tesztelik, hogy mennyire működőképes. Ha jól funkcionál, a vesét is átültetik, az 4-5 órán át tart. Erre felkészítették őket, tudták, hogy hosszadalmas várakozás elébe néznek, arra azonban nem számítottak, hogy Olivér szervezete a májat könnyedén elfogadja, de a vesével az átültetés után még hetekkel is gondjaik lesznek.

„Mivel a donornál beállt az agyhalál, és próbálták újraéleszteni, a veséje szenvedett, így nem indult be eleinte. Négy nap után Olivért ismét megműtötték, hogy ellenőrizzék, képződött-e vérrög vagy bármi egyéb, ami akadályozná a veseműködést. Szövettani mintát vettek, ami alátámasztotta azt a diagnózist, hogy akut veseelégtelenség áll fenn, mert a szerv hosszú ideig volt vér és oxigén nélkül, így bizonyos sejtek elhaltak belőle. Ezek újratermelődéséhez idő szükséges, statisztikailag néhány nap vagy 5 hét – részletezte az édesanya, kiemelve, hogy a befogadó szervezettől függ, hogy mikortól kezd megfelelően funkcionálni az új szerv. Mint mondta, Olivér most lép az ötödik hétbe, és most kezdenek fejlődést látni.

„Úgy érzem, hogy most már nemcsak túlélünk, hanem próbálunk jól lenni” – lélegzett fel az édesanya, majd reményteli hanggal hozzáfűzte, ez az első hét, hogy Olivér már eszik. Igaz, kis mennyiségeket, mert négy hétig semmit nem fogyaszthatott. Két hetet töltöttek az intenzív osztályon, kettőt a nefrológián, így ez az a hét, amikor enni, inni próbál, akár egy átlagos ember – magyarázta.

Mint mondta, nehézséget jelentett a gyógyulásban az is, hogy Olivér a műtét után bélrendszeri és emésztési problémákkal küszködött, mivel sok altatót és morfiumot kapott, leálltak az emésztési funkciói. Emiatt egy szondát is kapott, ami reflux kialakulásához vezetett, felsértette a nyelőcsövét – ennek következtében a múlt héten belázasodott és vért hányt, az orvosok pedig úgy döntöttek, végeznek rajta egy újabb műtéti beavatkozást, egy endoszkópos vizsgálatot, hogy meggyőződjenek, nem a visszerek okozzák a problémát. Kiderült, a visszerek visszahúzódtak, tehát a máj tökéletesen működik, viszont 9 centiméteres hosszúságban irritálta a nyelőcsövet a szonda, ez okozott hányingert, hányást, és ez vezetett odáig, hogy nem tudott enni.

„Mióta ez a transzplantáció megtörtént, neki csak rossz volt. Emiatt félelmei vannak, pánikrohamok gyötörik. És nem érzi még jól magát, én meg úgy érzem, hogy ígértem valamit, amit nem sikerült teljesítenem” – fakadt ki az édesanya kiemelve, hogy Olivér tudja, hogy valakitől új esélyt kapott, a donor kilétét azonban védik a törvények, nem tudnak róla semmilyen információt.

„Csak feltételezzük, hogy talán nem vele egykorú volt, mert a májból egy darabot le kellett vágni, ami azt mutatja, hogy tinédzser vagy huszonéves fiatal lehetett. Kezdetektől fogva beszéltük, hogy abban az esetben, ha idegentől lesz a két szerv, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy az illető a Jóistenhez költözött és lehetőséget adott neki egy jobb életre” – magyarázta az édesanya, de beismerte, sokat kérlelték Olivért, hogy ne adja fel, bírja, ami vele történik, mert nemsokára minden jóra fordul, most mégis úgy érzi, nem sikerült tartani a szavát, a fia továbbra is erőtlen, továbbra is beteg.

„Számára nem a műtét volt a nagy kihívás, hiszen az csak egy rossz álom volt, felébredve mit sem tudott annak menetéről, ám a felépülés és az út utána rettenetes volt” – ahhoz külön érzelmi világ kell, hogy megbarátkozz a helyzettel, nem elegendő, hogy a test elfogadja a szerveket, érzelmileg is meg kell történnie az elfogadásnak. Olivér pedig még nem tart ott” – fűzte hozzá szomorúan. Noha állandó jelleggel dolgozik a gyermekkel egy pszichológus, egyelőre nincs eredmény, nem sikerült megbarátkoznia a gondolattal.

Az orvosok még nem tudják, mennyi időt kell Lyonnban tölteniük. Ideális esetben két hét után engedik haza a pácienst, és háromnaponként kell visszajárni kontrollra – ez esetükben nem működött. Reményeik szerint a találkozások lassacskán megritkulnak, lesz olyan, hogy már csak egyszer egy héten, egyszer egy hónapban, majd egyszer három hónapban kell visszajárniuk. Az édesanya szerint év végéig még biztosan nem térhetnek haza Kolozsvárra, mert túl sok volt a szövődmény.

Amikor az ikertestvérek egymástól elszakadva töltik gyermekkoruk egy részét

Közben Olivér ikertestvére, Krisztián Kolozsváron tölti a nyarat. Nagyszülei gyakran viszik kikapcsolódni, táborokba jár, és amikor az ideje engedi falura látogat. Mégsem felhőtlen a gyerekkora, mert hiányolja a családját, aggódik a testvéréért, folyton érdeklődik Olivérről, édesanyja elcsukló hangon mesélte, hogy számtalanszor megbeszélték már, miként fognak közösen játszani, ha végre hazatér.

Boros Lídia Emese beismerte, jómaga nincs túl jól, vonszolja magát a történések súlya alatt. „A négy hét alatt egyszer voltam otthon – otthonnak nevezem azt a lyoni lakást, amiben most lakunk. És úgy érzem magam, mint egy robot, aki reggel felkel, éjszaka nem alszik, beadja a gyógyszereket, és próbál Olivérbe pozitív gondolatokat ültetni. Kifogytam az ötletekből, elég sok mindennel próbálkoztam, hogy motiváljam, de egyelőre nem nyitott”.

Mégis hálás azért, hogy rengetegen támogatták őket, ki anyagiakkal, ki egy imával járult hozzá Olivér gyógyulásához. Hiszi, hogy a rengeteg ima meghallgatásra talált, különben nem érkeztek volna csodával határos módon a szervek. „Olivérnek májra és vesére is szüksége volt, mellette más gyerekek is dialízisre jártak, nagy szó az, hogy ő éppen kompatibilis volt a donorral. Hiszem, hogy a gyermekem egy második esélyt kapott. Ez nem véletlen volt, ez a Jóisten műve. Kérek mindenkit, imádkozzon velünk, szükségünk van a pozitív gondolatokra és az erőre!” – zárta beszélgetésünket az édesanya.

Olivér továbbra is számít a közösség támogatására, ha úgy érzi, hogy segíteni tud, itt megteheti: Boros Lidia Emese / BCR Cluj-Napoca / RO41RNCB0112026626070007
Boros Olivér, BT Pay / RO17BTRLRONCRT0568734601
Revolut:
▫ IBAN: LT28 3250 0369 3463 7573
▫ BIC: REVOLT21