Diákból egyetemi tanár, egyetemi tanárból dékánhelyettes: 19 év a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán, ebből 15 évnyi tanítás. Folytathatnánk a sort az elért eredményekkel, hiszen a BBTE Közgáz világszinten elismert képzést nyújt diákjainak, ezt viszont egy másik interjúban taglaljuk, és a felsorolást ez alkalommal egy megdöbbentő számmal zárjuk: 125 különböző koktél. Hogy említhető egy lapon az alkoholos ital és a tudományos tevékenység? Erre maga dr. Szász Levente a válasz, aki hétköznaponként oktatóként, egyetemi vezetőként, hétvégenként pedig koktélkészítőként tevékenykedik. Szerinte nincs nagy szakadék a kettő között, hiszen alapjuk a sokszínűség és a különféle elemek együttes ereje. Mivel az idei VIBE Fesztiválon vállalta, hogy „koccint a résztvevőkkel”, kifaggattuk szenvedélye és hivatása kapcsolódásáról. Beszélgetésünk után mi is elhittük, valóban összefügg egyik a másikkal, legalábbis abban, hogy legyen szó egyetemről vagy ünnepségről, dr. Szász Levente mindkettő lelke, hajtómotorja.

– 15 éve tanítasz a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán, de az egyetemhez szinte két évtizednyi kötelék fűz. Ha jól tudom, 19 éve kezdtél ott tanulni. Mesélnél arról, hogy miként találtál a közgázra, és hogyan alakult ki ez a hosszantartó kapcsolódás az egyetem és közted?

– A doktori képzésemet menedzsment szakterületen végeztem a karon belül, ennek keretében tanítom a legtöbb tantárgyat. Emellett dékánhelyettes is vagyok. De már az elején meg kell említenem, hogy egy különös „véletlen” vagy inkább a sorsszerűség mutatkozott meg a választásomban.

Középiskolában sosem készültem közgázra – és furcsának tűnhet, mert a fiatal felnőtt egyetemválasztás előtt ideális esetben már tudja, hogy mik a céljai –, én nem is tudtam, hogy ezt akarom. Eredetileg egy másik karra iratkoztam és jutottam be. Matematika-informatika szakon végeztem a középiskolát, ezt szerettem és tudtam is, a közgázra pedig úgy jutottam el, hogy elkísértem a barátaimat az iratkozásra. Végül a beiratkozásnál dolgozó oktatók bátorítására adtam be a jelentkezésemet, mert minden dokumentumból volt nálam egy másolat, „és ne vigyem haza, úgysem veszítek semmit, ha beiratkozom” alapon beadtam a derekam.

Akkor kezdtem el komolyan átgondolni a helyzetem, amikor értesítettek, hogy felvételt nyertem. Megállapítottam, hogy valóban szeretem a reál tudományokat, az informatikát, a programozást, de szeretek emberek között lenni, szeretek a közösséggel együttműködni, együttes erővel valami kreatívot teremteni, nyelveket beszélni, prezentálni. Azaz kimondtam, hogy többre van szükségem, és olyan területet szeretnék keresni, ahol az algoritmikus, logikus gondolkodás, matematizált megközelítés mellett érvényesíthetem a kreatív oldalamat is.

Rájöttem, hogy a közgázon tud mindez megvalósulni, mert a gazdaság, a vállalatok világa az, ahol nagyon fontos a pontos, precíz számítások, tervek elkészítése, de egy vállalat akkor tud igazán sikeres lenni, ha van egy kreatív jövőképe, van egy elképzelése mindenről, innovatívan működik – ebből a gondolatmenetből adódott, hogy 19 évvel ezelőtt saját magam meglepetésére is a közgázon kezdtem el a tanulmányaimat, amit azóta sem bántam meg.

– Logikus gondolkodás, kreatív megvalósítások, szervezés, együttműködés – mindez a menedzsment, a közgazdaság jellemzője. Humorosnak tűnhet, de mintha a koktélkészítésnek is ezek lennének az alapjai. Hogy szivárgott be ez a szakmádtól roppant eltérő, már-már bohém szenvedély az életedbe? Illetve miben látod a kettő kapcsolódását?

– A menedzsment vezetést-szervezést jelent, pontosabban emberek, szervezetek vezetését. Azért szükségszerű a vezetők megléte, mert a csapatból egy vezető többet tud kihozni, mint az egyéni képességeknek az összessége. Ezért van minden szervezetnek vagy vállalatnak vezetője: együtt többet tudnak elérni, mint külön-külön.

És itt kapcsolódik a koktélkészítés a menedzsmenthez: szerintem a koktél, mint termék, szintén olyan, ami több különböző komponensből tevődik össze, amelyek egyenként finomak vagy erősek, keserűek vagy édesek, esetleg savanyúak; de ha ezeket összeállítjuk, és egy egységként tálaljuk fel, akkor valami sokkal nagyszerűbb és sokkal ízesebb a végeredmény, mintha külön-külön kóstolgatnánk mindet. Ezt a közgázon úgy nevezzük egyébként, hogy szinergia. Ami annyit tesz, hogy az elemekből több hozható ki, ha azok együtt dolgoznak.

Ugyanakkor az egyetemen mi elsőként vezettük be és használjuk az esettanulmányokon alapuló oktatást: adott egy vállalati feladat, amit a diákok csapatokba tömörülve oldanak meg. Minden megoldás különbözik, ugyanazt a területet minden csoport másféleképpen közelíti meg. A koktélok is hasonlóak az esettanulmány-megoldásokhoz: sokféleképpen kivitelezhetőek, és sok különböző végeredmény származhat belőlük, így mindenki eldöntheti, hogy melyik tetszik neki.

– Hogyan viszonyult a környezeted a hobbidhoz? Ritka, hogy egy egyetemi tanár, egy dékánhelyettes a koktélkészítésben találja meg a boldogságát. Sokakat meglephetett, hogy nem tudományos területről választottál magadnak szenvedélyt, és gondolom, jócskán akadtak, akik örömmel fogadták, mert így nem csupán résztvevője, hanem a lelke, a motorja is lehetsz a különféle családi, baráti eseményeknek.

– Az elején furcsállották, hogy koktélokat készítek. Az Instagram-oldalamon a tudományos konferenciarészvételek mellett megjelentek esténként a színes, koktélos fotók is. Elég meglepő kombináció volt, de a legtöbben érdeklődéssel követték ezt is. Ha az ember lát egy ízlésesen összeállított koktélt, az az első gondolata, hogy „ezt azért megkóstolnám”. És valóban, mióta ezzel foglalkozom, nagyon sok felkérés érkezik a barátaimtól, ismerőseimtől, hogy az ünnepségeiken én készítsem a résztvevőknek az italokat.

Lassan már nem vagyok a születésnapok, családi események átlagos meghívottja, mert én közben még dolgozok is, a jelenlévőknek koktélokat állítok össze. Mivel nem feltétlenül kell alkoholt tartalmaznia az italoknak, a gyerekek is nagy rajongói az italaimnak. Angolul ez a mocktail, szirupokból, gyümölcslevekből állítok össze poharakat. Érthető, hogy a gyerekeket is érdekli: amikor egy italban keveredik a kék, a sárga, a zöld, a piros, ráadásul mind gyümölcslevekből, azaz egészséges hozzávalókból készül, akkor az bárkinek beindítja a fantáziáját. Erre jönnek a koktéldíszítések, amelyek még élvezhetőbbé és különlegesebbé teszik az ünnepi italokat.

– A te fantáziádat mikor indította be először ez a világ? Hogyan találtál rá a szenvedélyedre?

– Egészen friss ez a hobbi, hároméves csupán, a koronavírus-járvány hozadéka. Korábban is érdeklődtem a koktélok iránt, de a sok egyetemi munka mellett – egyrészt tanítunk, tudományos kutatással foglalkozunk, nemzetközi versenyeken jól szerepelünk, ami mögött komoly felkészülési folyamat van; szakkollégiumot vezetünk és az adminisztrációban, a vezetőségben is benne vagyok – nem volt lehetőségem ennek a szenvedélynek hódolni, de tény, hogy egy laza nyári estén, ha kimentünk a barátokkal, a bor vagy sör menü helyett én általában a koktélokat nézegettem.

Folyton elolvastam, hogy milyen hozzávalók szükségesek a különleges névvel és külsővel ellátott italokhoz, egyet-egyet megkóstoltam, de akkor még nem gondoltam, hogy valaha lesz arra elegendő időm és kedvem, hogy úgy igazán kipróbálhassam magam ebben. Aztán berobbant a járványidőszak, és az első félévben, egy évben, amikor mindenki bezártságra kényszerült, és a sokszínű egyetemi munkánk hirtelen beszűkült, az összes tevékenységünk képernyő elé korlátozódott, hiányolni kezdtem a változatosságot, amit addig a munkámban naponta megtapasztaltam.

Észrevettem, hogy reggeltől estig a képernyő előtt ücsörgök, és csak akkor mozdulok meg, amikor futár érkezik, ezen pedig sürgősen kellett változtatnom valamit. Mivel szeretem az egyetemi munkámat, nehéz volt felállni a laptop mellől, így tudatosan kerestem egy hobbit, amit legalább feleannyira szerethetek, mint az oktatást, de nem laptop előtt végezhető tevékenység. Beugrott, hogy akár koktélokat is készíthetnék.

És hogy kezdődik egy ilyen? Eleinte a közöségi médiában nézegettem, hogy mások miként űzik ezt a tevékenységet. Megdöbbentem, hogy milyen magas szint az, amit az internetről megtanulhatok. Eleinte például az összetevők feléről azt sem tudtam, mi lehet vagy hogy Romániában egyáltalán beszerezhetőek-e.

Azóta sokat fejlődtem, de még mindig amatőr vagyok. A közösségi médiában rengeteg világhírű koktélmestert, bárost követek, akiknek a koktélkészítés a hivatásuk. Ez azért egy teljesen más szint, én önképző módon sajátítottam el ennek a tudásnak egy töredékét.

Egyébként célom volt, hogy hazai színt vigyek a koktéljaimba: igyekszem csak helyi alapanyagokból dolgozni, hogy minél kevesebb szintetikus, az áruház polcáról leemelt szirupot használjak. A gyümölcsszirupokat a környékről szerzem be: Torockóról például az epret és a málnát, Székelyföldről a bodzát, a fekete ribizlit. Szerettem volna helyi színfolttá, helyi ízvilágúvá tenni a koktéljaimat, ezért ebben nem a nemzetiközi nagymestereket követtem, hanem a hazai piacot.

– És hogy zajlik a munkafolyamat? Sok színes italt, többféle halmazállapotú hozzávalót nem lehet könnyű látványosan összekeverni. Ráadásul már az elkészítés módja is kihívás: jéggel kell munkálkodni, rázni, dobálni szükséges a poharakat.

– Eleinte egy koktél elkészítése körülbelül egy órát vett igénybe, és ez nem tartalmazta az alapanyagok beszerzését. Előbb fejben kellett összeállítanom mindet, meghatároznom a pontos lépéseket, hogy melyik alapanyagot mi követ a sorban. Majd a keverés, a rázás mikéntje, a pohár összeállítása is tervezést igényelt. Mivel tetszett a végeredmény, elkezdtem a poharakat fotózni és megosztani, és meglepetésemre rengeteg reakció érkezett. Innen jöttek a megkeresések, a felkérések is. Beindult az „üzlet”, bár ez nem business, mert teljesen ingyen, az élmény miatt vállalom. Számomra kikapcsolódás, akkor is, ha másoknak készítem.

Nyilván vannak olyan koktéljaim is, amelyek nem jelentek meg a közösségi média-oldalaimon, mert elrontottam azokat. Az ízük ugyan jó, de az állaguk, a vizuális aspektusuk nem vállalható. El lehet rontani a koktélokat, például a tej alapú hozzávalók megcsomósodhatnak bizonyos esetben, hiába keverjük, rázzuk jéggel azokat. Finomak, de nem szépek.

Sokféle koktél létezik és rengeteg irány: vannak a klasszikus, erős koktélok, például a whisky alapú vagy a martini koktélok; vannak a gyümölcsös vagy zöldséggel készült koktélok, a tojásfehérjével, habréteggel készített és az összemixelt koktélok. Ezek kipróbálása és elkészítés legalább annyira sokszínű, mintha az ember egyetemen végezné a munkáját, sok különböző emberrel, sok különböző feladattal.

Azon a szinten, mint a koktélmesterek, talán sosem tudnám űzni a koktélkészítést. Vagy, ha igen, akkor a munkámat kellene felcserélnem a hobbimra. Mivel nincs annyi időm rá, mint a nagyoknak, egyelőre nem tudok „bűvésztrükköket” alkalmazni, nem tartok ott, hogy az itallal teli keverőpoharakat magabiztosan dobálgassam. Teljes káosz lenne a konyhámban, ha ezt elkezdeném. Nálam a folyamat aprólékos, inkább olyan, mint egy kézműves munka.

– Ahogy hallgatlak, nekem is az az érzésem, hogy egy kézművessel beszélgetek. Aztán újra- és újra realizálom, hogy elsődlegesen egy dékánhelyettes ül velem szemben. Nem tartottál attól, hogy a választott hobbid miatt komolytalanabbnak fogsz tűnni? Vagy attól, hogy a diákjaid félreértik a tevékenységed? Mégiscsak a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar vezetőjeként álltál bárpult mögé.

– Tartottam attól, hogy mit fognak gondolni, ha egy komoly egyetemi tanár „világi dolgokkal” foglalkozik, és az akadémiai szférától távol álló szenvedélynek hódol. De hangsúlyozom, szerintem van kapcsolódás a kettő között, a koktélozás világának a komplexitása valamilyen szinten közelít az egyetemi közeg összetettségéhez.

A koktél ugyanakkor kisebb mennyiségű alkoholt tartalmaz, mint egy rövid ital. Ezt azért készítjük, hogy élvezzük az ízeket, sosem lehet az a célja vagy a rendeltetése, hogy általa minél töményebb alkoholmennyiséget vigyünk a szervezetünkbe. A minőség kerül előtérbe – és remélem, hogy ez az üzenet elér a diákjaimhoz.

Egyébként is, egyetemen felnőtt, felelősségteljes emberek tanulnak. Merem remélni, hogy aki egyetemre jár, főleg, aki nálunk van, az logikus, felelősségteljes módon tud gondolkodni a saját életéről. A nevelés szempontjából érdemeseb inkább egy koktélt elfogyasztani, mint mondjuk tequilákat shotolni egymás után.

A hobbim komolyságát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a „koktélozás bibliájában”, a Difford's Guide to Cocktails című könyv legújabb kiadásában 3300 féle koktél található. Ezek a világon elismertek, de a nagy mesterek mind rendelkeznek saját koktélokkal is, úgynevezett specialitásokkal, amelyek nincsenek nyilvántartva. Most már én is tervezem megalkotni a saját kreálmányomat, ahhoz viszont jó lenne kipróbálni az összeset a bibliából, de ha napi egyet is készítenék el, az majdnem tíz évnyi tanulás, gyakorolgatás. Jelenleg 125 különböző koktélnál tartok, ennyi félét készítettem az elmúlt három évben.

– Nekem különösen tetszik, hogy felsővezetőként egy megvetettebb szakmában teljesedtél ki. Nagyszerű, hogy a szenvedélyeddel népszerűsíted a bárpult mögött dolgozók munkáját!

– Most jövök rá én is, hogy ez mennyire kreatív szakma! Ha eseményekre vagyok hivatalos, ahol báros is tevékenykedik, mindig szóba elegyedek vele, hogy tanuljak tőle. Különleges emberek, akik az életüket szentelték a szakmájuknak. Többségük saját koktéllal is rendelkezik, ajánlom mindenkinek, hogy ha látja, hogy a báros a pult mögött otthonosan mozog, kérdezzen rá a specialitására és próbálja ki azt!

Ezeknek az italoknak az egyik fő elegye az alkotó személyisége, benne van az ember temperamentuma. Ismerek olyan bárost is, aki megkérdi, hogy milyen a hangulatod, és ahhoz igazítja a koktélját – talán ez a legmagasabb szint, amit láttam. Ha tíz ember érkezik egymás után, tíz különféle koktélt készít.

Mielőtt a szenvedélyem lett, annyit tudtam a koktélokról, hogy sok pénzért kevés milliliternyi folyadékot kell megvásárolni. Csak a gazdasági racionalitást néztem benne, és meggyőződésem volt, hogy ennyi pénzért az ember inkább vesz egy sört, egy ásványvizet vagy egy üdítőt, mert azáltal 1 lejre vetítve nagyobb folyadékmennyiséghez jut. Amint koktélkészítésbe kezdtem, rájöttem, hogy a szinergikus hatás – amikor az összetevőkből valami sokkal finomabb jön létre –kárpótol mindenért.

– Visszatérve a diákokra, a koktél akár kapcsolódási pont is lehet köztetek, hiszen egyre újabbak a generációk, a színes italok pedig reneszánszukat élik. Ugyanakkor lenyűgöző a diákok iránt tanúsított bizalmad, az, hogy nem kérdőjelezed meg, hogy képesek-e felelős döntést hozni – ami, értesüléseim szerint, a közgáz összes oktatójára jellemző.

– Van egy hallgatólagos egyezség közöttünk: mi, tanárok azért vagyunk, hogy a diákjainkat segítsük, és a diákjaink is azért vannak, hogy az egyetemünket segítsék. Az egyetemen közösen tanulunk, mi is tanulunk tőlük évről évre, hiszen változnak a generációk, és az ötleteik mindig különbözőek. Közös értékteremtés zajlik. Szerintem ebből adódik az is, hogy nem értjük félre egymást.

Én már elsőéves egyetemista időszakomtól kezdve ebben a szervezeti kultúrában fejlődöm itt. Sok külföldi tanulmányúton vettem részt, Pécsen, Budapesten, Cambridgeben is tanultam, de mindig a közgáz magyar tagozata volt a bázisom. Itt mindig is bizalmi volt a kapcsolat a tanárok és diákok között. Egy sorsközösség vagyunk, egy kisebbséghez tartozunk, nagyjából hasonló a hátterünk, ismerjük a székelyföldi, a kolozsvári és a partiumi diákok gondját-baját, és ezekhez mérten próbálunk a lehető legjobban segíteni nekik abban, hogy itthon boldoguljanak, de azért olyan tudást kapjanak, ami a világon bárhol megállja a helyét.

 

 

 

 

 

View this post on Instagram

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A post shared by Szász Levente (@szaszlevente1)

Megpróbáljuk Kolozsvárról kinyitni nekik a világot, hogy tudják, bármi elérhető innen, és közben igyekszünk hangsúlyozni, hogy innen elérhető, nem kell nekik a világszínvonalú közgazdasági képzés miatt messzire menniük, mert a diákjaink például már kétszer is bizonyították – 2017-ben és 2021-ben – hogy akár a Harvard Egyetem versenyének döntőjére is eljuthatnak a magyar egyetemisták. Hiszen százötven világszintű egyetem közül a top 10-be sikerült bejutniuk a kolozsvári, magyar tagozatos közgazdász diákoknak.

Valahol a nagyon ideális, hosszú távú tervünk az, hogy akár még a nagy nemzetközi egyetemekre se érje meg már elmenni, hanem legyen kecsegtetőbb itthon maradni, itthonról részesülni ezekből a lehetőségekből. Nyilván senkit nem állítanék meg: ha bejut a Harvardra, menjen tanulni oda. De bátorítom, hogy majd hozza haza a tudását.

– Azzal kezdtük az interjút, hogy kiemelted, fontosak a jó vezetők. Az elmondottak fényében úgy látom, jó tanári közösség nélkül nem tartana itt a magyar közgazdász képzés, szóval ti mutatjátok meg elsősorban, hogy miként is működik a jó vezető-jó beosztott felállás és a csapatmunka.

– Nekünk nem csak annyi a feladatunk, hogy tanítsunk. Nekünk élen kell járnunk. Ha mi nem úgy végezzük a munkánkat, és ha a szabadidőnket nem úgy töltjük, hogy azzal példát mutatunk, hogy mit lehet itthon elérni, mit lehet tevékenykedni, illetve hogyan viszonyulhatunk szakmaian, akár kritikusan az itteni történésekhez, akkor valamit nem jól csinálnánk.

És persze lesznek akadályok, lesznek kérdőjelek, lesznek kritikusok – főleg, ha az ember sikeres valamiben, számítson arra, hogy lesz, aki legyint, rosszindulatú megjegyzést tesz. De ha valaki hisz abban, hogy igazi értéket tud teremteni, akkor abba bele kell állnia keményen és dolgoznia kell. Közben pedig nyitottnak kell maradnia a kritikákra, hiszen kell tudnia újratervezni is.

(Fotók: dr. Szász Levente személyes archívuma)