Kolozsvári metró: 30 hónapja folyik a beruházás, a munkálatok 2,3 százalékát végezték el
A fúróberendezés közel egy éve megérkezett Szászfenesre, de az összeszerelésének a megkezdésére még hosszú hónapokat kell várni.
November utolsó hetében látogattam ki ismét a kolozsvári metró építőtelepére. Legutóbb szeptember közepén jártam ott, amikor a kivitelező a 22 méteres mélységben talált kemény kőzetréteg áttörésével bajlódott. Azóta látványos előrelépés nem történt az építkezésen, attól eltekintve, hogy a kőzetet törő berendezés eltűnt, helyette két, hatalmas méretű harapófogóra emlékeztető szerszámmal felszerelt darut állítottak munkába.
Azt, hogy lázas tevékenység folyna az építőtelepen, a legnagyobb jóindulattal sem lehet állítani. Ottjártamkor az egyik munkagép dolgozott, legalábbis némi mozgást produkált, a másik állt, rajtuk kívül pedig csupán két munkás volt látható: az egyik hegesztett, míg a másik, úgy tűnt, hogy szemlélődik. A látvány nem azt sugallta, hogy Kolozsvár történetének legnagyobb infrastrukturális beruházása zajlana a szemem előtt.
Nem költözött a föld alá
Augusztus 11-én, vagyis három és fél hónappal korábban, Emil Boc polgármester azzal a bejelentéssel rukkolt elő, hogy „a föld alá költözik a metróépítés”. Ehhez képest a munkálatok jelen pillanatban is talajszinten zajlanak, a 24 méter mélységűre tervezett akna kiásása nem kezdődött el. A fogókkal felszerelt daruk feladata lyukak ásása, amibe vasalás kerül, ezekre öntik majd a betont. Azt követően, hogy kialakították a majdani akna falát, kezdődhet el az óriási földtömeg eltávolítása.
A kolozsvári városvezetés következetesen elzárkózik attól, hogy átláthatóan és őszintén kommunikáljon a beruházás állapotáról, azonban időnként kénytelen adatokat nyilvánosságra hozni. „…a szerződéssel kapcsolatos munkálatok fizikai előrehaladása 2,3 százalék” – közölte a polgármesteri hivatal november végén, Helmer Robert Paul önkormányzati képviselő interpellációjára válaszolva. Ez önmagában is siralmas eredmény, s még inkább az, figyelembe véve, hogy januárban 0,3 százalékon állt a beruházás. Ez azt jelenti, hogy 10 hónap alatt 2 százalékos volt az előrelépés, ami nem sok jóval kecsegtet a kilátásokat illetően. Emil Boc polgármester 2024 júniusának elején, egy ásót belenyomva egy földkupacba adta meg a jelet, fölöttébb ünnepélyes keretek között, a munkálatok megkezdésére, ami annyit tesz, hogy bő 17 hónap alatt sikerült 2,3 százalékra feltornászni a kivitelezést.
Emil Boc és kollégája, Dan Tarcea alpolgármester mostanáig mindent megtett, hogy a közvélemény elől eltitkolja a beruházás valós állapotát, számtalanszor hangoztatva azon valótlanságot, miszerint a munkálatok az ütemterv szerint haladnak. A dezinformációs kampányhoz, most a fő kivitelező, a Gülermak is csatlakozott, igaz, a városvezetésnél sokkal visszafogottabb stílusban.
Átláthatóság és korrekt kommunikáció?
„A metróprojektek nem lineárisan haladnak. (…) Amint elkezdődnek a nehéz munkálatok, (…) a ritmus számottevően gyorsul, s egy exponenciális előrehaladási görbe következik, nem lineáris. Ezért minden olyan előrejelzés, amely mechanikusan kiterjeszti a kezdeti fázis részarányát, nem tükrözi egy metróprojekt valós dinamikáját. A kolozsváriak megérdemlik az átláthatóságot és a korrekt kommunikációt. Biztosítjuk a polgárokat, hogy a terepmunka folytatódik: a berendezések működőképesek, a csapatok a megállapított eljárások szerint dolgoznak, a tervezett szakaszok folyamatban vannak” – olvasható a török vállalat közleményében, amiben semmilyen konkrétum nem szerepel.
Egyébként mostanáig a Gülermak teljes mértékben elzárkózott a sajtóval és a közvéleménnyel való kommunikációtól, a Maszol ismételt megkereséseit sem méltatta válaszra.
A Gülermak vezette társulásnak tagja a francia Alstom is. A cég egyik munkatársa augusztusban azt ígérte, szeptember végén ad tájékoztatást arról, mikor kezdődik a metróalagút tavaly decemberben leszállított fúróberendezésének az összeszerelése. Látva az építőtelep állapotát, érthető, miért maradt el a beígért tájékoztatás.
Ugyancsak augusztusban, az Altsom ugyanazon képviselője azzal ámította a sajtó képviselőit, hogy a 6,35 méter átmérőjű TBM fúrógép összeszerelése egy hónapot vesz igénybe. A nagy infrastrukturális beruházásokat monitorozó, szakemberekből álló Pro Infrastructură Egyesület ezzel szemben azt közölte a Maszol megkeresésére, hogy a TBM összeszerelése és a beüzemelése 3-4 hónapot vesz igénybe.
A kolozsvári metrót figyelemmel kísérő körökben általános a vélekedés, hogy a munkálatokkal tudatosan nem sietnek, két okból. Az egyik az, hogy a beruházást a Szállítás Program 2021–2027-es ciklusának keretösszegéből lehetne finanszírozni, azonban ez lényegében nem több mint elmélet, gyakorlatilag merő illúzió. A rendelkezésre álló összeg 1,2 milliárd euró, azonban csak a bukaresti M4-es metrónak 2,15 milliárd euróra van aláírt finanszírozási szerződése, hívta fel a figyelmet a Pro Infrastructură Egyesület. A kolozsvári körgyűrűt, a nagyváradi elővárosi vonatot és a bukaresti M4-es metróvonal korszerűsítését ugyanazon forrásból szeretnék finanszírozni. Ezek a projektek versenyben vannak egymással az elégtelen forrásokért, s színtiszta naivitás feltételezni, hogy Emil Boc kilátástalan presztízsberuházásának a kedvéért pénzt vonnának el a sokkal előrehaladottabb állapotban levő M4-es metróvonaltól.
Oszloperdő a föld alatt
A másik ok műszaki természetű. A Kolozsvár Szászfenes felőli kijáratánál található Vivo bevásárlóközpont mögött, ott, ahol egy metrómegállót kellene kialakítani, 45 betonoszlopot rejt a föld mélye. Ezek 1 méter átmérőjűek, 25 méteres mélységig nyúlnak le, lehetetlenné téve a metróállomás megépítését. Az oszlopokat a 2010-es években süllyesztették a földbe, azzal a céllal, hogy elejét vegyék egy domb megcsúszásának. A metró nyomvonalának a megtervezésekor nem vették figyelembe az oszlopok létét, ami miatt nagy valószínűséggel újratervezésre lesz szükség. Amíg erre nem kerül sor, értelmetlen sietni a munkálatokkal, hiszen a megállónak el kell készülnie akkorra, amikor odaérnek az alagút fúrásával.
A beruházás jelentős, mintegy kétéves késében van. A metró első, 8,8 kilométeres szakaszát kilenc megállóval 2026 júniusáig kellene befejezni, azonban a jelenlegi állapot fényében kétséges, hogy a határidőig hozzá tudnának kezdeni az alagút fúrásához. A tervezésre 12, a munkálatok elvégzésére pedig 84 hónap áll a kivitelező rendelkezésére. A szerződést 2023 májusában, bő 30 hónappal ezelőtt írták alá, a városháza 2023 szeptember 1-jén adta ki az utasítást a tervezés megkezdésére.
Kapcsolódó
A 21 kilométeresre tervezett kolozsvári metró első szerelvényeinek 2031-ben kellene kigördülniük. A beruházás becsült értéke 2,1 milliárd euró. A metróra 300 millió euró volt elkülönítve az országos helyreállítási terv (PNRR) keretösszegéből, azonban az Európai Bizottság megvonta a finanszírozást, mivel a kolozsvári önkormányzat nem az uniós szabályok szerint folytatta le a közbeszerzési eljárást. Ennek egyébként különösebb gyakorlati jelentősége nincs, mivel az átadási határidőből való kicsúszás miatt a pénz amúgy is elúszott volna.
CSAK SAJÁT