banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Még csak négy lóerős a kolozsvári metró

Állítólag úton vannak a fúróberendezések, a majdani munkaterületen azonban, ahol Emil Boc szerint nagyban folyik a munka, lovak legelnek, egy kapavágást sem végeztek öt hónap alatt.

A hazug polgármestert hamarabb utolérik, mint a lemerült akkumulátoros elektromos autót, tartja a modern időkhöz adaptált régi bölcsesség, amire Emil Boc az egyik legjobb példa.

A kolozsvári polgármester bejelentette, hogy útnak indították Kínából azt a két TBM berendezést, amelyekkel a metróalagutat fúrják majd. Sok részlettel nem szolgált, annyit közölt csak, hogy Konstancára érkeznek majd meg, amivel nagy titkot nem árult el, ez lévén Románia egyetlen, ilyen volumenű szállítmány fogadására alkalmas tengeri kikötője.Emil Boc szerint itt lázas munka folyik | A szerző felvétele

„A vállalkozó kell megadja az időpontot, amikor megérkeznek. Természetesen közölnie kell a pályát, és hogy mikor érkeznek meg a konstancai kikötőbe. Remélem, hogy a vállalkozó mihamarabb közli ezt velünk, mert az ő jellemzője, hogy közölje, pontosan hol is vannak. Az biztos, hogy elindultak Kínából, ahol megépítették őket, hogy kivitelezhessék a kolozsvári metrót” – zagyválta az önkormányzati vezető. Biztosra vehető, hogy Boc feladatot, kötelességet (atribuție) szeretett volna mondani tulajdonság, jellemző (atribut) helyett, azonban úgy tűnik, 58 év alatt nem sikerült még kellő szinten elsajátítania az anyanyelvét.

Polgármesteri blabla 

A kincses város önkormányzati vezetője sietett hozzátenni, hogy miközben a fúróberendezéseket szállító hajó már a világóceánt szeli, helyben nagyban folyik a munka.

„Időközben mi nem lazsálunk, hogy amint megérkeznek, az összeszerelés után azonnal neki tudjanak esni a földnek. Ehhez elő kell legyenek készítve az állomások, ahol dolgozni fognak, hogy meglegyenek a simuló falak, amiket kivitelezni kell, és az állomások előkészítésén dolgoznak, ahol majd nekikezdenek a munkának. Folyamatban van a dolog” – idézi a polgármestert kolozsvári román sajtó és az economedia.ro.  Egy köbméter földet sem mozgattak meg öt hónap alatt | A szerző felvétele

A városvezető pechjére a valóság ismét látványosan és egyértelműen cáfolja az állításait. Az lehetséges, hogy a két TBM úton van Kolozsvár felé, ugyanakkor fotókkal igazolt tény, hogy a Szászfenes Gyalu felőli végén található építőtelepen, ahol valamikor majd munkába állnak, még mindig nem történt egy kapavágás sem.

A „munkaterületen”, ahol Emil Boc kormánypárti politikusok népes társaságában június 5-én bejelentette a beruházás kivitelezésének megkezdését, az elmúlt közel öt hónapban egy árva köbméter földet, annyit sem mozgattak meg. A telken október 31-én négy ló legelészett békésen, munkának, munkásoknak nyomát sem lehetett látni. A területen a korábbi munkavégzésnek sincs a leghalványabb jele, eredménye, az egyetlen változás, hogy gyűlik rajta a szemét, az építési hulladék.

Pénz volt, nincs

A kolozsvári beruházás számára gyártott, gyakran vakondként emlegetett TBM fúróberendezések átmérője 6,35 méter, darabjuk 15 millió dollárba került. Ha úton is vannak már, Kolozsvárra akkor is csak valamikor decemberben érkezhetnek meg, ha addig a kivitelező, a török Gülermak vezetett cégtársulás, elvégzi az összeszerelésük elkezdéséhez nélkülözhetetlen jelentős volumenű munkálatokat.

A monstrumok összeszerelése és beüzemelése hónapokat vesz igénybe, a metróalagutak fúrása tehát a legjobb esetben is valamikor 2025 tavaszán kezdődhet majd. Ennek nem csupán műszaki, hanem pénzügyi feltételei is vannak, a beruházásnak ugyanis jelenleg nem megoldott a finanszírozása. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a több mint 9 milliárd lejes beruházás számára 300 millió eurót biztosítsanak az országos helyreállítási tervből (PNRR), azonban a közbeszerzési eljárás során a kolozsvári önkormányzat által elkövetett szabálytalanságok miatt az Európai Bizottság megvonta a finanszírozást.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?