„Az év legnagyobb házibulija” – Két nap múlva kezdődik a VIBE Fesztivál

Két nap múlva kezdődik Erdély legnagyobb magyar fesztiválja, a Maros-parton megszervezett VIBE Fesztivál. Az idei év újdonságairól és a VIBE-életérzésről Rés Konrád Gergellyel, a fesztivál főszervezőjével beszélgettünk, aki szerint azért ez Erdély legjobb magyar fesztiválja, mert egyrészt feleleveníti a diáknapok szabadságérzetét, másrészt az az a hely, ahol mindenki együtt lehet a barátaival. „Elértük, hogy mindenki azt érezze, az év legnagyobb házibuliján van.”

Az évek során a VIBE Erdély legnagyobb magyar fesztiváljává nőtte ki magát, Rés Konrád Gergely főszervező elmondta, azért indították útjára a fesztivált, mert azt látták, hogy hiány van azokból a rendezvényekből, amelyek kimondottan az erdélyi magyar fiatal célközönséghez szólnak. A főszervező szerint rátapintottak a lényegre és a VIBE Fesztivállal ezt az űrt betöltötték. 2017-ben, a fesztivál első évében több mint 24 ezer fő vett részt a rendezvényen, „ha minden úgy alakul, ahogyan számoltuk – de most már egyre biztosabban látjuk –, akkor az öt nap alatt elérjük a százezer főt” – mondta a főszervező.

Fotók: VIBE Fesztivál Facebook-oldal

Rés Konrád Gergely szerint méreteiben is nagyot nőtt a fesztivál, és ezzel együtt minden, ami ezzel jár: zenében, szolgáltatásokban és infrastruktúrában is. „Szerencsére nagyot sikerült fejlődni, akár a tavalyi évhez viszonyítva is, sokakat tudunk kiszolgálni és egyre több ember ízlésének tudunk megfelelni. Úgy fejlődünk, ahogy azt kitűztük célnak magunk elé. Szeretnénk, hogy ez egy olyan fesztivál legyen, ami minden erdélyi fiatalnak szól. A visszajelzések mindig pozitívak, és egyre nagyobb a törzsbázisunk, akikre úgymond bármikor számíthatunk, és ez az, amit igazából a legnagyobb sikernek tartunk” – tette hozzá.

A fesztivál a nulladik napon, szerdán 18 órakor nyitja meg a kapuit a fesztiválozók előtt. A napijegyek mindig az aktuális napra szólnak és másnap reggel 10 óráig érvényesek, míg a kemping- és glampingjegyekkel július 10-ig, 10 óráig lehet a fesztivál területén maradni.

A fesztivál zenei programját igyekeznek úgy összeállítani, hogy az az erdélyi magyar fiatalok ízlését tükrözze vissza. „Elsősorban a magyar zenére építünk, tehát abban kell először a legjobbat alakítanunk” – jelentette ki a főszervező. A magyar zenék mellett a fiatalok világsztárokat, nemzetközi előadókat is hallgatnak, ebben a fesztivál úgyszintén próbál évről évre fejlődni. Rés Konrád Gergely szerint az idei VIBE zenei programja nagyot fejlődött a tavalyihoz képest, „nemzetközi vonalon is nagyobb sztárokat hívtunk, akik több színpadon is fellépnek, illetve kimondhatjuk, hogy a célközönségnek minden magyar fellépője itt van a rendezvényen”.

A VIBE Fesztivál idei magyar fellépői között ott van Azariah, Bye Alex és a Slepp, a Carson Coma, Dzsúdló és a régóta pályán levő Halott Pénz. De színpadra állnak olyan világhírű előadók is, mint Timmy Trumpet, KSHMR vagy Oliver Heldens

Több mint száz előadó érkezik a VIBE Kolira

Ebben az évben a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a VIBE Kolira is, amelyre száznál több előadó érkezik. A nappali programokat elsősorban három helyszínen: az Oázisban, a Kanapén és a Teraszon lesznek megszervezve.

A Rés Konrád Gergely elmondta, az idei Koli nagyon széleskörű választékot nyújt a fesztiválozóknak, „irodalmi témától kezdve, klímaváltozásig, technikai témákig nagyon sok minden lesz. Szerintem mindenki megtalálhatja itt a számára megfelelő témát”. Hozzátette, első évben izgultak azért, hogy hogyan működnek majd a fesztiválon a nyári egyetemszerű előadások, de tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek is van helye egy ilyen rendezvényen.

„Úgy látjuk, hogyha érdekesek a témák, az előadók, vagy olyan új formába vannak öltöztetve, amiben még nem látták ezeket az emberek, akkor beülnek egy fesztiválon is a Vibe Kolira”. Megtudtuk, leginkább azok érdeklődnek a nappali események iránt, akik a kempingben vagy a Glampingben laknak. A Vibe Kolira ingyenes a belépés, aki nem rendelkezik fesztiválbelépővel az is beülhet az előadásokra – hívta fel a figyelmet a főszervező. A VIBE Koli programja elérhető az applikáción keresztül és a honlapon.

Figyelnek a környezettudatosságra és a gyors belépésre

A VIBE szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra, ami Rés Konrád Gergely szerint egy fesztivál esetében elég nehézkes, de eddig minden évben igyekeztek olyan intézkedéseket tenni, amelyek elősegítik, hogy a fesztivál zöld legyen. A Maros-part tisztításában is részt vesznek a szervezők, emellett szelektíven gyűjtik a szemetet és idén minden kommunikációs csatornán igyekeznek tippeket adni a fesztiválozóknak, hogy hogyan legyenek környezettudatosak. Például arra kérik az embereket, hogy az elektronikus formában lévő jegyeket ne nyomtassák ki, mert elég telefonon megmutatni belépéskor. A papíralapú jegyeket viszont eredeti formájukban kell prezentálni. Emellett a fesztiválozók idén teljes mértékben repoharakat használnak majd, amelyeket visszaválthatnak, a környezettudatosság jegyében az italkereskedők szívószálakat sem használnak.

A fesztiválozók a tavalyi évben is előzetesen felvehették a karszalagjaikat bizonyos pontokon, idén is hasonlóképp szervezték ezt meg, ahhoz, hogy elkerüljék a torlódásokat a fesztivál területére való belépéskor. „Ezzel nagyon sokan éltek, aminek örülünk, mert alapjáraton ez nagyban gyorsítani fogja a belépést” – mondta Rés Konrád Gergely. A jegyek beváltása és a karszalagok átvétele viszont csak személyesen történhet, személyi igazolvány felmutatásával.

A főszervező arra kér mindenkit, hogy az esti koncertek előtt hamarabb érkezzenek, hogy időben bejussanak kedvenc előadójuk koncertjére. A fesztivált vasárnap este az ausztrál Timmy Trumpet koncertje zárja majd, aki látványos showműsorral, többek között tűzijátékkal készül. A szervezők felhívják a figyelmet, legyenek óvatosak azok, akik a hang- és fényeffektusokra érzékenyek.

Néhány szabály

A kiskorúak számára elengedhetetlen az írásos szülői beleegyezés. A 12 éven aluliak számára ingyenes a részvétel, amennyiben a szülő vagy a törvényes képviselő rendelkezik fesztiválbelépővel és elkíséri a gyereket, akinek korát a születési bizonyítvánnyal lehet igazolni. A 12 és 16 év közöttiek szintén felnőtt kíséretében fesztiválozhatnak. Minden 18 év alatti résztvevő speciális karszalagot kap, hogy a kereskedők tudják, ki nem vásárolhat cigarettát vagy alkoholt tőlük.

A törvényi előírásoknak megfelelően a fesztivál területére tilos behozni: kábítószert, kést, robbanékony, gyúlékony vagy toxikus anyagot, mások megsebzését okozó eszközt, bénító sprayt, esernyőt, alkoholt vagy ételt. Ez utóbbi alól kivétel képeznek a kempingezők, akik nem romlandó ételt és két liter bontatlan vizet vihetnek be magukkal.

A fesztivál terültére háziállatot behozni szabad, de az erős hang- és fényhatások miatt nem ajánlott. Akik mégis magukkal viszik négylábú kedvencüket, használjanak pórázt, nyakörvet, szájkosarat, figyeljenek oda, hogy mások testi épsége ne kerüljön veszélybe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?