Marosvásárhellyel közösen Kecskemét is esélyes a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címre

Bekerült a döntőbe Kecskemét és Marosvásárhely ifjúsági csapata, így esélyesek a Kulturális és Innovációs Minisztérium által első alkalommal meghirdetett Magyarország Ifjúsági Fővárosa cím elnyerésére.

Nagy sikert aratott szerdán a két csapat, az M2 Petőfi televíziócsatornán élőben közvetített elődöntőn, amelynek tétje a Magyarország Ifjúsági Fővárosa cím elnyerése. Szinte minden próbában jobban teljesítettek, mint a Nógrádsipek–Ipolynyék, Gyula–Nagybecskerek és Zalaegerszeg–Dunaszerdahely párosok. A közönségszavazáson is maximális pontszámot kaptak, így egyenes út vezetett számukra a döntőbe. A műsor végén az ünneplők között a színpadon feltűnt Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán is.

Kecskemét és Marosvásárhely közös csapata az elődöntőben | Fotó: Vásárhelyi Ifjúsági Szervezet

Különleges táncprodukcióval lepték meg a stúdióban és a képernyők előtt nekik szurkolókat a kecskeméti fiatalok a szerdai elődöntőben. Felvételről a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház emeleti terében táncoló társaik is megjelentek a képernyőn. Változatos táncstílusok és jól megválasztott zene emelte az előadás színvonalát.

Különleges produkció a stúdióban és felvéteről a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban | Fotó: Vásárhelyi Ifjúsági Szervezet

A másik két páros: Nógrádsipek–Ipolynyék, Gyula–Nagybecskerek és Zalaegerszeg–Dunaszerdahely egy-egy Bagossy Brothers Company-dalra táncolt. Az egyik néptánccal, a másik pedig egy tánclépésekkel elmesélt történettel próbálta elnyerni a zsűri és a tévénézők tetszését. A zsűri tagjai között volt Nicuța Alin, a gyergyószentmiklósi 4S Street együttes frontembere is.

A Hazai ízek témakörben egy igényesen elkészített videófelvételen kecskeméti és marosvásárhelyi ismert személyiségek: mások mellett színészek, énekesek egy közös főzöcskézésben mondták el, hogy melyek azok a »hozzávalók«, amelyek összekötik a két települést.   

A kvízkérdés kifogott rajtuk, de ez semmit nem vett el a sikerükből. A műsor végén őket kiálltották ki győztesnek.  

Eredményjelző táblán a Kecskemét-Marosvásárhely páros szerepelt győztesként | Fotó: Vásárhelyi Ifjúsági Szervezet

Csütörtökön a Nyíregyháza–Nagybánya, Gödöllő–Csíkszereda, Miskolc–Selmecbánya és Cegléd–Gyergyószentmiklós kettősök küzdenek a döntőbe jutásért.

Mint arról korábban írtunk, a Kulturális és Innovációs Minisztérium első alkalommal hirdette meg a Magyarország Ifjúsági Fővárosa cím elnyerésére kiírt pályázatot. A kiírás értelmében magyarországi és határon túli települések párokban vetélkednek, a televíziós elődöntőket pedig december első napjaiban rendezik meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?