Nem lesz tűzijáték szilveszterkor Marosvásárhelyen
Idén Marosvásárhely is szakít a hagyományos szilveszteri szokással, és tűzijáték helyett egy látványos fényshow-val készül az évbúcsúztatóra.
Soós Zoltán polgármester a Marosvásárhelyi Rádióban azt nyilatkozta, remélik, hogy a környezetkímélő és a házi kedvencek számára is jóval barátságosabb fényjáték elnyeri a városlakók tetszését. Ha beválik, a városnapokon is erre kell számítani – tette hozzá. A fényjáték mellett lemezlovasok gondoskodnak az ünnepi hangulatról. A szerényebb költségvetésű rendezvényre nagy előadót nem szerződtetett az önkormányzat, a DJ-k magyar és román ajkúakhoz egyaránt szólnak.

A decemberi ünnepi időszak hivatalosan december 5-én, este 6 órakor kezdődik. A Színház téren megnyílik a karácsonyi vásár, és felkapcsolják a város ünnepi díszvilágítását. A hangulatot óriáskerék, ringlispíl, kisvonat, Mikulásbusz és a téren naponta jelen lévő fehér szakállú teszi teljessé.
A megnyitón a Marosvásárhelyi Filharmónia vegyeskarának előadását hallgathatják a jelenlévők, majd az ünnepi fények felkapcsolása után a Maros Művészegyüttes lép színpadra. A vásár január 4-ig tart nyitva.
Kapcsolódó
Forgalomkorlátozások
A megnyitó napján, december 5-én délután lezárják a Főteret. Hétvégeken további részleges korlátozások lesznek, hogy a vásár meghittebb környezetben fogadhassa a látogatókat. A városvezető ugyanakkor hangsúlyozza: a Főteret csak a nyitónapon zárják le teljesen, máskor részleges korlátozásokra lehet számítani.
Korcsolyapálya a várban – továbbra is a város kedvence
A vár területén idén is működik a korcsolyapálya. Ennek megnyitója szintén december 5-én lesz. Soós Zoltán elmondása szerint bár felmerült, hogy a marosszentgyörgyi Székelyföldi Jégkorong Akadémia modernebb létesítménye vegye át a szerepét, a tapasztalat azt mutatja, hogy a lakosság a történelmi környezetben működő pályára tart igényt.
A polgármester szerint túlzás nélkül állítható, hogy már csak a vár hangulata miatt is Románia egyik legszebb korcsolyapályájáról van szó.
CSAK SAJÁT