Ahányszor medvetámadásról ad hírt a sajtó, az emberek szinte egy hangként kiáltanak halált az állatra. „Ki kellene lőni mindet”, „pusztuljon az összes”, „mihaszna a medve” – írják hozzászólásban a szókimondóbbak anélkül, hogy belegondolnának, mekkora szerepe van ennek a csúcsragadozónak. Először is: erdőt, természetes élőhelyeket „teremt”, hiszen az emésztetlen magvakat szétszórja azokon a területeken, ahol megfordul, illetve jelenlétével igazolja, hogy az erdő, a táj természetközeli, a természetes folyamatok még jól működnek. Másfelől szabályozza a patások számát (és viselkedését), így azok nem kerekednek felül a fákon, újulaton, cserjéken, és sokféle, illetve különböző korosztályú és nagyságú növényfaj marad meg erdeinkben, mezeinken. Mi történne, ha a háborgók kívánsága mégis teljesülne, és a medve eltűnne? Jóval nehezebbé és költégesebbé válna a mezőgazdaság, az erdőgazdaság, illetve a biodiverzitás is megsínylené. Megszűnne az erdő, legalábbis abban a formában, amit ma ismerünk és szeretünk. A tényeket és tévhiteket Domokos Csaba medvekutatóval, medveszakértővel, a Milvus Csoport munkatársával járjuk körül. Célunk átfogó képet nyújtani az állatról, mellőzve a romantikus vagy túlzottan sötét megközelítést.

„Ennek a fajnak akkor van jövője, ha a társadalom ismét valamennyire tolerálni kezdi, mert a medve Romániában az ember közvetlen közelében létezik, akkor is, ha nem egyszerű, ha nem problémamentes az együttélés” – vélekedik Domokos Csaba medveszakértő, medvekutató, a Milvus Csoport munkatársa, aki hivatásának tartja a medve-ember ellentéteket valamiképpen enyhíteni.

Mint mondja, a medvékről szóló hírek alapvetően negatív hangvételűek, így az állatról alkotott közvélemény sem pozitív, pedig naponta néhány száz „találkozás” történik medve és ember között – gyakran úgy, hogy az ember mit sem sejt róla, hogy az állat közel volt hozzá, nem beszélve az emberi szemszögből ártalmatlannak tűnő szelfis-etetős összefutásokról – de az ezekhez képest elenyésző számú, támadásról és kárról szóló hírek szinte mindig helyet kapnak a médiában. És ez rendjén van, mert a társadalmat tájékoztatni kell, mégis súlyosan egyoldalra billen a mérleg, ami sokszor azt eredményezi, hogy az átlagemberek, legalábbis deklaratív módon, medvepusztító akcióba lendülnének.

A közösségi média mindenesetre erről tanúskodik, ahol hozzászólásban jelzik felháborodásukat, miszerint „ki kellene lőni mindet”, „ki kellene pusztulnia az egésznek”, „semmi hasznuk nincs, csak kárt okoznak”, ráadásul gyakran házilagos megoldásokat, akár konkrét recepteket javasolnak a medvék elpusztítására. A medvetámadás, akár az embert célozza, akár annak gazdaságát, traumatikus és veszélyes, amire valamiképpen reagálni kell. „De különös, hogy egy hónap alatt mennyit alakul egy ilyen történet: amikor a hírekbe kerül, a kezdeti sokk, ijedtség, felháborodás egy teljesen más történetet szül, mint a nyugalmi állapotban, később végiggondolt és elmesélt találkozás” – és hasznosabb lenne, ha az összes hírt valahogy ezek tükrében, és nem szenzációhajhász módon közölné a média, véli Domokos Csaba medveszakértő.

Romániában a barnamedve él. A medve nem bocsozik minden évben. Nem létezik vérmedve – gyakori tévhitek

A szakember tapasztalatai azt mutatják, bár világszinten az egyik leginkább kutatott vadfaj a barnamedve, az ember máig roppant keveset tud róla, az előítéletek és tévhitek azonban tömkelegével szivárognak a köztudatba. Ezek tisztázására a Milvus Csoport Medve tények címen minisorozatot hozott létre, 10 epizódon keresztül ecsetelik a medvék jellegzetességeit, de ezek valahogy nem kerülnek a köztudatba.

A sorozatban többek közt érintik azt az általánosan elterjedt tévhitet, miszerint több medvefaj él Romániában, pedig itthon csak a barnamedve fordul elő – az elnevezés azonban megtévesztő, hiszen a barnamedvék bundája a világos sárgától a fényes feketéig tartó skálán bármilyen színű lehet.  Tehát nincs külön barnamedve, fekete medve, vörös medve, hangyászmedve vagy vérmedve. Ez utóbbi kettő egyébként jellegzetes magyar hiedelem, pedig minden medve fogyaszt mindennemű táplálékot az év bizonyos időszakaiban, egyik sem él kizárólag egy típusúval.

Szakmai videóikban arra a másik gyakori hiedelemre is kitérnek, miszerint a medvéket az erdőkitermelés űzi el az élőhelyükről és ez számolja fel a táplálékforrásukat, ami miatt az állatok az emberi települések közelébe kényszerülnek. Habár az erdőkitermelés valóban zavaró lehet, kutatásaik azt bizonyítják, hogy éjszakánként megfigyelhető a vadak jelenléte a kitermelt területeken vagy azok közelében, tehát nem feltétlenül űzi el őket az intenzív emberi beavatkozás. Hacsak nem télen történik, amikor az erdőkitermelés a telelésre használt területeket is érintheti – figyelmeztet a szakember, hangsúlyozva, hogy ez a típusú zavarás veszélyes, energiaveszteséggel járó mozgásra kényszeríti a telelő állatokat, sok esetben barlangjaik végleges elhagyására, ami végzetes lehet az adott télen született bocsok számára.

Mint mondja, a szakszerű erdőkitermelés hasznos lehet, hiszen egy kezelt erdőben a medve több táplálékot talál, mint egy zárt, sötét, öreg rengetegben, ugyanis a lombkorona megnyitásával a fény beszűrődik a talajszintre, ami kedvez a lágyszárúak növekedésének, a gyümölcsök megjelenésének. A tarvágások után megjelenő „újulat” pedig egyben búvóhelyként is szolgálhat a nagyvadak számára.

Hozzáteszi, egy másik, mára már állandósult narratíva szerint a romániai medveállomány meghaladta a természetes élőhelyeinek eltartóképességét, azaz úgy hisszük, több medve van, mint amennyit az élőhelyek képesek eltartani, pedig az igazság az, hogy Romániában egyelőre nem ismeretes a medvék természetes élőhelyeinek eltartóképessége. És talán az egyik legnagyobb tévhit – ami szorosan kapcsolódik az előbbihez – a medvék túlszaporodása. Ahhoz, hogy ilyen jellegű kijelentéseket tegyünk, számos megbizható, tudományos igényességgel begyűjtött, feldolgozott és értelmezett adattal kellene rendelkeznünk. Ismernünk kellene pédául a medveállomány valós nagyságát, azt, hogy mekkora az évenkénti szaporulat és elhullás (és hogy hogyan alakul időben az állomány), a medvék táplálékösszetételét, szezonális területhasználatát, a számukra alkalmas élőhelyeket és ezek kiterjedését, valamint ezen élőhelyek évenkénti produktívitását is. Ilyen jellegű adatok pedig egyelőre nem léteznek. Pédául sokan helytelenül hiszik és terjesztik azon meggyőződésüket is, miszerint az anyamedve évente világra hoz 2-3 medvebocsot.

Holott az anyaállat 1,5 – 2 évig neveli bocsait, sőt az is előfordul, hogy a fiatal állatok 3 évig maradnak anyjuk mellett, ez idő alatt pedig nem jönnek világra újabbak. A medve ugyanis akkor párosodik, ha az előző almot már felnevelte és mondhatni biztonságban magára hagyta. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a bocsok elpusztulnak, így a nőstény peteérése korábban bekövetkezik. Vannak olyan évek is, amikor az egyébként ivarérett, bocsok nélküli nőstények nem szaporodnak. Abban az esetben például, ha a telelést megelőzően a vemhes nősténynek nem sikerül legalább 20 százalékos testzsírt felhalmoznia, az állat automatikusan elvetél. Illetve – habár Romániában nem léteznek ilyen jellegű adatok – a bocsok elhullási aránya is magas. Külföldi tanulmányok szerint a kis bocsok 50 százaléka elpusztul, mielőtt elérné az 1 éves életkort.  

Miért a bocsos anyamedvék bukkannak fel a településeken? Íme a magyarázat!

A medvebocsok általában januárban születnek, és a telet a barlangok és fészkek biztonságában töltik. A születést követő három hónapban az anyaállat nem moccan mellőlük, úgy szoptatja kicsinyeit, hogy nem eszik és nem iszik, kizárólag a telelés előtt felhalmozott zsírtartalékokból él. Az alom nagysága 1 és 5 között változik, de leggyakoribb a 2-3 medvebocs, ezek áprilisra a kezdeti, hozzávetőlegesen 500 grammról pár kilogrammosra növekednek, és már képesek követni az anyjukat. Ekkor merészkednek ki először a barlangból, és indulnak el felfedezni élőhelyüket.

A bocsok számára a legnagyobb veszélyt a barlangok megzavarása jelenti. Az anyaállat ilyenkor elhagyhatja az almot, amit ezzel pusztulásra ítél. Ha sikeresen átvészelik a barlangban töltött időszakot, és anyjukkal elkezdenek kijárni az erdőbe, már az idegen hím medvék is veszélyt jelentenek rájuk, akik a párzási időszak alatt képesek megölni a fiatal állatokat. Hacsak nem a sajátjuk a bocs! Hogy a tragédiát az anyaállat megelőzze, párzási időszakban több hímmel is párosodik, mert a hím a következő találkozások alkalmával felismeri a nőstényt – így viszonylag gyakran előfordul, hogy az egy alomban lévő bocsok különböző hímektől származnak – részletezi a medvék különös törvényeit a szakember.

Hozzáteszi, az anyaállatok egy másik bevált módszere, hogy törekednek a legjobb táplálkozási helyek elkerülésére: ezáltal kevesebb és rosszabb minőségű táplálékhoz jutnak, de legalább elkerülik a hímekkel való találkozást; illetve ez a magyarázat arra, hogy gyakorta látni bocsos anyamedvéket az emberlakta településeken: a nőstény olyan helyre viszi bocsait, ahová a nagyobb, óvatosabb hím nem menne, például városszélekre, forgalmas útszakaszok közelébe.

A párzási időszak május közepétől kora júliusig tart. A nőstények általában ötéves korukban bocsoznak először vagy később, a bocsozások között pedig kettő vagy akár négy év is eltelhet. Az anyjuktól való elválasztás után gyakran a testvérek még együtt maradnak.

Röviddel a megtermékenyítést követően az embriók fejlődése megáll, és addig nem ágyazódnak be, míg a nőstény téli álomra vonul. Ezt felfüggesztett állapotnak nevezik, és akár öt hónapig is eltarthat. Az aktív vemhességi periódus novemberben, decemberben kezdődik és mindössze 6-8 hetet tart.

Mivel ragadozók, nem tudják hatékonyan megemészteni a növényeket: elszórják az erdőt, mezőt, amerre járnak

A barnamedvék olyan ragadozók, amelyek részben alkalmazkodtak a mindenevő élethez: nagy szemfogaik hasznosak a zsákmány elejtésében és a tetemek feldarabolásában, azonban a nagy őrlőfelülettel rendelkező zápfogaik a növény- és gerinctelenevő étrenddel hozhatók összefüggésbe. A növényeket viszont kevésbé hatékonyan tudják megemészteni, mint a növényevők – részletezi Domokos Csaba szakember hangsúlyozva, hogy a tavasztól őszig tartó aktív periódusuk alatt három különböző táplálkozási fázison mennek keresztül: tavasszal csökkent táplálkozást folytatnak, nyáron úgynevezett normálist, amit a fokozott őszi táplálkozás követ.

A magas energiatartalmú táplálékot későnyáron és ősszel fogyasztják, ilyenkor halmozzák fel a teleléshez szükséges zsírkészletüket. Rovarokat – különösen hangyákat, méheket, darazsakat nyáron fogyasztanak, amelyek fontos, fehérjében gazdag táplálékforrást jelentenek, de ebben az időszakban a lágyszárú növényekből és rágcsálókból is szívesen táplálkoznak.

Ősszel bogyókra és gyümölcsökre váltanak, kedvelik a málnát, szedret, feketeáfonyát, csipkebogyót, somot, galagonyát és a kökényt, továbbá szívesen fogyasztanak termesztett gyümölcsöket, főként szilvát, almát, körtét, szőlőt és diót. Késő ősszel nagy mennyiségben esznek tölgy- és bükkmakkot, ha ezek elérhetőek. Mivel a tölgy és a bükk magtermése ciklikus és a bőséges éveket gyenge magtermésű évek követik, így a kukorica, zab és napraforgó – mert manapság nagy területeken termesztik és a területek nagy része erdőkig húzódik, illetve nem is védik azokat komolyabban – a medvék számára könnyen hozzáférhető, magyarázza a szakember.

Felvilágosít, a növényekkel szemben a magas tápértékű húst a medvék előnyben részesítik: zsákmányolás közben vagy dögként is hozzájutnak, sőt az etetőkön még könnyebb dolguk van. Őzgidákra, szarvasborjakra és vaddisznómalacokra vadásznak, de a háziállatok – hacsak nem őrzik őket hatékonyan, például megfelelő juhászkutyákkal dolgozó pásztorok villanypásztor mellett – is táplálékaivá válhatnak, mert azok könnyebben becserkészhetőek és nagyobb számban vannak jelen, mint a vad patások.

A 2016-os medvevadászati tilalom óta a vadászok nem etetik már a medvéket háziállat dögökkel, például szarvasmarhával vagy lóval, mi több: Románia EU-s csatlakozását követően a hagyományos dögkutakat országszerte fel kellett számolni és a kötelező hamvasztások a helyi hatóságok feladatkörébe kerültek, azonban a kisgazdák gyakran a könnyebb utat választják és a tetemektől (főleg a bejelentetlen egyedektől) a közeli erdőkben szabadulnak meg. Ezek táplálékforrásként szolgálhatnak a nagyvadaknak.

Ám a közhiedelemmel ellentétben a már egyszer húst fogyasztó medve nem válik kizárólagosan húsfogyasztóvá. Minden medve eszik alkalmanként húst, de az étrendjük nagyrészt növényi alapú – magyarázza Domokos Csaba medveszakértő.

Autós gázolás: az egyik leggyakoribb medvehalál ok – ezért veszélyesek a készülő autópályák

Domokos Csabától megtudjuk, a nagy otthonterületeket használó és nagy távolságon szétszóródó állatfajok különösen érzékenyek az élőhelyeiket keresztező utakra. Az autós gázolások a medve elhullások egyik fő okát képezik, ráadásul az utak megkönnyítik az emberek hozzáférését a medve élőhelyekhez és növelik az ember-medve találkozások esélyét, ami szintén hozzájárul a medvék elhalálozási kockázatához. Megjelenik az orvvadászat például, illetve az új táplálkozási lehetőségek is. Az  útszélek speciális növényzete vonzó táplálék a medvék számára, de az emberi jelenléthez köthető egyéb élelemforrások is, mint amilyenek az autókból kidobott ételmaradékok, a parkolókban elhelyezett hulladéktárolók és a medvék szándékos etetése az utak szélén, a medvéket az utak közelébe vonzhatja.

„Az etetett egyedeket halálra ítéljük” – figyelmeztet a medveszakértő, akinek meggyőződése, hogy egyes medvék abnormális viselkedése rögzül a társadalom tudatában, és ezek alapján viszonyulnak a teljes fajhoz. Holott a medve egyáltalán nem szorulna emberi táplálékra, ez gyors habituációhoz (az embertől való ösztönös félelem elvesztéséhez) vezet és végső soron az adott állat kilövéséhez.

Más medvék kerülik az utakat és ezek környékét, így számukra az utak különböző mértékű élőhely vesztést is okozhatnak. Sőt, ezeken túlmutatóan is változások sokaságát hozhatja egy újonnan épített sztrádaszakasz a medvék életébe: a forgalom miatt éjszakai életmódra váltanak, és még a mozgásukon is változtatnak, sokkal gyorsabban és nagyobb távolságokra kezdenek közlekedni. Európában egyébként is kevés a vadonként megmaradt terület, így az itteni medvéknek többnyire ember által lakott és használt, nagyon felszabdalt élőhelyeken kell élniük. A megfelelő óvintézkedések hiányában a romániai medveállomány és a medvék élőhelyei erősen feldarabolódhatnak, figyelmeztet a medveszakértő.

A Milvus Csoport hosszútávú kutatásai azt mutatják, hogy a készülő A8-as (Marosvásárhely-Jászvásár) autópálya fontos medve telelőhelyeket fog átvágni (például a Görgényi-havasokban), és nagy eséllyel a környező dombvidéken található barlangokat is elszigeteli majd a hegyvidéki élőhelyektől. Ugyanakkor létfontosságú medveélőhelyeket fog keresztezni, és a telelőhelyek és táplálkozó területek közötti vonulási útvonalakat is keresztül vágja. A szakembereknek nem céljuk megakadályozni az autópályák megépítését. Ellenkezőleg: arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy az uniós jogszabály előírásának megfelelően, az infrastruktúra megépítésének negatív hatásait szükséges intézkedésekkel jelentéktelen szintre csökkentsék. Ilyenek például a vadátjárók, a viaduktok, az alagutak, a medvebiztos kerítések, valamint a zajszennyezés csökkentésére szolgáló megoldások.

Miért fontos, hogy a medve jelen legyen az erdeinkben?

Domokos Csaba tanulmányok és kutatások alapján kijelenti, a medve jelenléte jelzi, hogy vannak még jó minőségű, természetes vagy legalábbis természetközeli élőhelyek, mert gyakorlatilag csak ezek tudják ezt az állatot eltartani. Tehát a medve úgynevezett indikátorfaj. „Amíg van medvénk, a természet jól működik!” – nyomatékosítja.

„A Milvus egyik kutatásának keretében – amely révén GPS nyakörves medvéket követünk – beigazolódott, hogy ezeknek az állatoknak egyedenként több száz, akár több ezer négyzetkilométerre van szükségük ahhoz, hogy élhessenek. Ezeken persze más medvékkel is osztozkodik, hiszen a medve nem territoriális állat. A medvék hatékony védelme elsősorban ezeknek az otthonterületeknek, vagyis az ezeket képező változatos élőhelyeknek a hatékony védelmét feltételezi. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mindenki által ismert medve védelme automatikusan a vele együttélő számos más, talán kevésbé feltűnő vagy ismert állat- és növényfaj védelmét is jelenti, valamint azoknak a változatos élőhelytípusoknak a védelmét, ahol ezek előfordulnak. Emiatt a medve úgynevezett esernyőfaj is. Ezért van az, hogy a nagyragadozók valamilyen szinten bárhol a világon védettek: egyrészt impozáns, karizmatikus, ismert állatok, másrészt a védelmük által sok minden mást is óvhatunk a természetben” – osztja meg a szakember visszautalva arra, hogy miért is szükséges a társadalom toleranciája.

Ez a tolerancia azért is fontos, mert szerinte már nincs elegendő hely Romániában, nincsenek olyan életterek, ahova a medvéket „száműzhetnénk” és ahol úgy élhetnének, hogy ne találkozzanak emberekkel. Nagyon kevés olyan, valamennyire érintetlen hegyvidék maradt, ami biztosítja a több száz vagy akár több ezer négyzetkilométernyi életteret a medvéknek. Ezzel magyarázható, hogy az állatok nagy része akár egész évben a közvetlen közelünkben él – például dombvidéken, a falvak között lévő erdőkben – vagy legalábbis szezonálisan közel merészkedik az emberekhez. Még a hegyvidéki medvék is megmutatják magukat az emberlakta települések környékén a nyár és ősz folyamán, mert sokkal több és változatosabb táplálékot találnak az ember által létrehozott és fenntartott kultúrtájakban.

Beismeri, „nem mindig könnyű együttélni velük, de a hatékony kármegelőzés, vagy, ha a baj mégis megtörténik,a gyors, minél egyszerűbb kártérítés elfogadhatóbbá teheti a helyzetet”.

Ha a medvék kipusztulnának, vagy „kilőnék mindet”, ahogyan azt sokan kérik, akkor nem csupán egy állatfaj szűnne meg létezni. A természeti egyensúly bomlana fel. A barnamedvék már 250 ezer éve jelen vannak Európában, az a típusú természet, ami körülvesz bennünket, úgy alakult ki, hogy ez a faj létezett benne, és aktívan alakította, formálta is azt. A medve csúcsragadozóként a tápláléklánc tetején áll, s mint ilyen, kordában tartja a növényevő nagy emlősöket, azaz a patásokat (vaddisznó, őz, gímszarvas). Idehaza ebben a munkában segítségére vannak a farkasok és a hiúzok is, mondja Domokos Csaba.

Úgy véli, nagy és komoly feladat a patások számának kordában tartása, ugyanis ha ezek túlzottan elszaporodnának, visszafordíthatatlan károk keletkeznének az erdeinkben: egyrészt nem újulnának meg az erdők, mert amint megjelennek a csemeték, cserjék, lágyszárúak, azokat lelegelik a növényevők. Ha ez megtörténik, kevés fajból és nagyrészt azonos korú egyedekből álló növényi társulások jönnek létre. „Nem kell messzire mennünk, hogy lássuk, mit eredményez a medvék hiánya: Magyarországon szinte alig élnek nagyragadozók, így ott számunkra elképzelhetetlen számban, akár nyolcszázas rudlikba (csoportokba) verődnek össze a szarvasok. De őzből és vaddisznóból is sokkal több van. Emiatt az erdők teljesen másként néznek ki, mint nálunk, hiszen a friss hajtásokat mindig lerágják, letapossák” – mondja a szakember.

Megtudjuk, Magyarországon ezek megelőzésére különféle módszereket alkalmaznak: állandóan szükség van az emberi beavatkozásra, így az erdőgazdálkodásnak része, hogy minden ültetést bekerítenek, a csemeték tetejére gyakran csúcsrügy-védő szerkezetet helyeznek. Ugyanakkor a patások megnövekedett állományai a mezőgazdaságban is jelentős károkat okoznak - nem ritka, hogy egyetlen nagyobb gazdának évente többmillió forintos kártérítést fizet a helyi vadgazdálkodó, illetve a károk megelőzésére is vadászterületenként sok kilométeres hosszúságú villanypásztorokat működtetnek.

A zsákmányállatok állományainak szabályzásán túlmenően, a medve (és a többi nagyragadozó faj) ezek viselkedését is befolyásolja. Nagyragadozókkal együttélve a potenciális préda állandó, jelentős stressznek van kitéve. Állandóan a környezetét kémlelve kevesebb időt tölt táplálkozással, illetve nem is verődik össze nagy csoportokba, és kevesebb időt is tölt egy helyben. Ezáltal a patások által okozott taposás- és rágáskárok is tovább mérséklődnek.

A medve egy másik kulcsfontosságú szerepe, hogy „terjeszti az erdőt, mezőt”, azaz szétszórja a különféle növények magvait, ezáltal ökoszisztéma-szolgáltatást nyújt. Tipikusan ragadozó emésztőcsatornával  rendelkezik, annak ellenére is, hogy táplálékának nagy részét növények teszik ki. Így viszont képtelen a magvak hatékony megemésztésére, amelyek nagyrészt sértetlenül távoznak belőle. Egy kanadai kutatás igazolta, hogy egyetlen medveürülékből akár 1200 növény hajthat ki.

„Ezek fényében kijelenthetjük, ha nem lennének ezek az állatok, a mezőgazdászok-erdőgazdálkodók mindennapjai keserűbbek lennének. Sokkal nagyobb károk keletkeznének, mint amennyit napjainkban elszenvednek a vadállománytól” – osztja meg véleményét Domokos Csaba, akinek meggyőződése, a medve szerepe felértékelődik a jövőben, a klímaváltozás okán.

Hiszen a klímaváltozás elleni harcban az erdők és gyepek fontos szerepet töltenek be, ezek kezelésében, fenntartásában pedig a medvék, bármennyire is hihetetlen, jelentős szerepet játszanak. Több fajból, illetve több korosztályból álló, komplex növényi társulásokat eredményeznek. Ezek a diverz erdők és mezők pedig sokkal ellenállóbbak az egyre gyakoribb, szélsőséges éghajlati jelenségekkel szemben, így a klímaváltozás mérséklésében való szerepüket is hatékonyabban tölthetik be.

„Az emberek valamikor rég toleránsabbak voltak ezzel az állattal szemben. Amikor csak 4-5 juhuk volt, és a medve évente megölt egyet, úgy tekintettek erre, mint valamilyen természeti vámra: valamit visszafizettek az erdőnek, mert egész évben használhatták. Manapság, amikor a gazdáknak 300 juhuk legel, szinte elfogadhatatlan számukra az, hogy kettőt-hármat elveszítsenek belőlük. Pedig nem veszélyezteti direkt módon és drasztikusan a megélhetésüket” – elmélkedik a szakember, aki zárásképp megerősíti a feltételezéseket: a medvének meg kell maradnia a közelünkben, ugyanis nincs több hely számára, nincs ahová száműzni őt az országban.

(Nyitókép forrása: Adobe Stock).