185 könyv, 76 online könyvajánló, 363 olvasással töltött este, 11 esti történet az édesanyjától – ennyire volt gazdag a Gyulakutáról származó Csipán Kristóf 2022-es éve, aki az olvasást népszerűsítő Facebook-oldalán, a KriStory – könyvajánlón számolt be rekordjairól. A számok láttán kíváncsiak voltunk, miként gondolkodik egy 12 éves, aki ennyire jártas a betűk és történetek világában, illetve az is érdekelt, milyen családi háttér, nevelési módszer szükséges ahhoz, hogy egy gyermekből olvasni szerető kamasz váljon. Csipán Betti, Kristóf édesanyja felvilágosított, az élményszerűség és tudatosság a legfontosabb, ezért is döntöttek a magántanulás mellett, ami utat nyitott gyermeküknek a könyvek világába. Kristóftól pedig megtudtuk, az olvasás számára nem a határfeszegetésről és nem is önmagáról szól: egy nagyobb célért olvas, azért, hogy másokkal is megszerettesse a könyveket. Duplainterjú a magyar kultúra napján.

– Úgy hiszem, egy olvasni szerető gyermek mögött olvasni szerető szülők állnak. Bár sokszor ez sem elegendő ahhoz, hogy a fiatal könyveket vegyen a kezébe. Miként viszonyul a családotok a könyvekhez? Kristóf beleszületett a roskadozó könyvespolcok és számtalan történet világába?

Csipán Betti: – Biztos vagyok benne, hogy Kristóf azért is szeret olvasni, mert én magam is szeretek. De ha a környezetemet nézem, nem ez a recept. Gyerekkoromban többet hallottam azt, hogy „ne olvassak olyan sokat, inkább feküdjek le”, mint azt, hogy „elő kellene venni egy könyvet”. Inkább a két nagyanyámat láttam olvasni, és nekem természetes volt, hogy a könyvek a mindennapjaim részét képezik. Amikor Kristóf megszületett, az első éveiben nem kellett görcsösen figyelnem arra, hogy könyvek legyenek körülötte, mindennapi tevékenységünk volt, hogy egy könyvet előveszünk, lapozgatjuk, felolvasok belőle. Ugyanolyan alapvető tevékenység, mint az, hogy tisztálkodott, táplálkozott vagy a friss levegőn játszott.

De a férjem például nem olvas könyveket: az ő munkája szellemileg fárasztó, naphosszat e-maileket ír, így estére már nem igényli, hogy egy könyvet kézbe vegyen. Őt még nem tudtuk megfertőzni, de ez az egyik legnagyobb célunk.

– Az olvasóvá válás folyamata hogyan bontakozott ki a fiatok életében? Téged, Kristóf, milyen érzés fog el akkor, amikor olvashatsz? Van úgy, hogy egy fárasztó nap után nincs kedved hozzá, vagy ez az a szenvedély, ami bármikor kikapcsol?

Csipán Betti: – A leporellók, a mondókás könyvek, a kacagtatók, a verses-képes könyvek mind vele voltak már babakorától kezdve. Az esti mese is hamar a rituálénk része lett, illetve elég korán igényelte a meseregényeket, mert a rövid mese már nem volt elegendő. Arra az egyre nagyon figyeltünk, hogy amikor Kristóf elkezdett rajzfilmeket nézni, ami könyvben is megjelent, azt megvásároltuk neki, hogy bármikor elővehesse, beszélhessünk és mesélhessünk róla, anélkül, hogy távirányítóhoz kellene nyúlnunk. A könyveket bárhová magunkkal vihettük, figyelemelterelésre is megfelelőek voltak.

A fiunk a 12. évét betöltötte, sok száz könyvet olvasott el, mégis máig ragaszkodik az esti felolvasáshoz. Ma már komolyabb regényekből olvasok, de ez a napunknak a megkoronázása: ilyenkor a családunk együtt van, a fiam, a férjem és én úgy töltünk minőségi időt egymással, hogy én közben felolvasom a történetet hangosan. Élvezzük, elbeszélgetünk a hallottakról.

Kristóf az élő példa rá, hogy úgy is elolvasható sok száz könyv, hogy közben a gyermeknek nem kell lemondania semmiről: kiválóan folytatja a tanulmányait, sportolni jár, hétvégente rengeteget kirándulunk, rendszeresen eljár a nagyszüleihez, táborokban vesz részt, új embereket és közösségeket ismer meg. Fontos, hogy ezt az egyensúlyt megtartsuk: ha rengeteget olvasunk, akkor is ügyeljünk arra, hogy ne menjen az egészséges fejlődéshez szükséges tevékenységek rovására.

Kristóf: – Teljesen más tapasztalat számomra az, amikor édesanyám felolvas. Ő az én hangoskönyvem, ami ugyancsak fejlesztő rám nézve. Ugyanis olvasás közben én gyors tempóban haladok, felolvasáskor viszont hallom, hogy mikor és mit kell hangsúlyozni, hol kell megállni, ami segít abban, hogy én is jobb felolvasó legyek.

Egyébként, amikor olvasok, egyik részem a főszereplő bőrébe bújik, átéli az érzelmeit: ha negatív érzést vált ki a cselekmény, visszatérek a valósághoz, tisztázom magamban, hogy ez nem velem történt; amikor meg pozitív érzelmeket él át a szereplő, én is vele együtt örülök. Az olvasásélményem mindig a könyv hangulatától függ.

Az esetek 99 százalékában olvasok esténként, tavaly csak két este volt, amikor nem olvastam. Mindig van erőm hozzá, ha csak három fejezetre is, de kézbe veszem a könyvet. De esténként általában 2-3 órát szentelek ennek a tevékenységnek. Kilencéves voltam, amikor nagyon megszerettem az olvasást, akkor váltam nagy olvasóvá. Azelőtt, míg állami iskolába jártam, leginkább a tananyagban lévő, kötelező olvasmányokra jutott időm.

– Mondhatjuk azt, hogy Kristófnak nem volt átlagos gyermekkora? Ha az átlagosat ahhoz viszonyítjuk, hogy ma a gyermekek hamarabb találkoznak tablettel, számítógéppel, tévével, közösségi médiával és számítógépes játékokkal, mint könyvekkel…

Csipán Betti: – Ebből a szempontból átlagos gyerekkora volt, időben találkozott a tévével, a tablettel, a telefonnal is. Az ő kortársainak még általában nincs Facebook-profiljuk, Kristóf viszont már a közösségi médiát is használja az olvasás megszerettetése érdekében.

Mi úgy gondoljuk, hogy az egyensúly a legfontosabb. A fiam videójátékozni is szeret, naponta van 2 óra képernyőideje. Nem gondolom, hogy ez rosszat tenne a fejlődésének. Fontos, hogy gyermekünket megtanítsuk tudatosan használni az online világot. A családunkban a tévé nem zárja ki a könyvet vagy a könyv a tévét. Igaz, hogy keveset és tudatosan használjuk, mert általában családi mozizásokat tartunk: ha elolvasunk egy könyvet, megnézzük annak filmváltozatát és átbeszéljük. Megosztjuk ilyenkor egymással, hogy mi tetszett és mi nem, mit változtattunk volna, és a leírtakhoz képest mi minden maradt ki.

Ugyanakkor online oktatóvideókat is nézünk, több tankönyvének van digitális változata, használjuk, mert nagyon jó oktatóanyagokat tartalmaznak. A képernyő és a könyv együttesen nagyon hasznos kombináció lehet, ha a gyermekek megfelelően viszonyulnak hozzájuk. Nem tudja egyik felváltani a másikat, ha igazán szeretünk olvasni.

– Szülőként egy csodálatos fejlődést követhettek végig: miként hatnak a gyermeki képzelőerőre, gondolkodásmódra és tudásra a könyvek? Kristóf, te tapasztalod magadon a könyvek pozitív eredményét? Például másként gondolkodsz, máshogyan viselkedsz, mint a kortársaid?

Kristóf: – A szüleim és a környezetem szerint az olvasás nagyban fejlesztette az empátiámat, az általános műveltségemet és a szókincsemet. A tanáraimtól azt a visszajelzést kaptam, hogy a nyelvtanulásban meglátszik, hogy sokat olvastam. Tapasztalom a pozitív hatásait: kicsit talán eltér a gondolkodásmódom a velem egykorúaktól.

A magyar mellett angolul és románul is olvasok. Angolul úgy kezdtem el, hogy ha egy sorozat folytatását nem adták ki magyarul, akkor idegen nyelven olvastam el. Most már, hogy jobban ismerem a nyelvet, olyan angol regényeket is kézbe veszek, amelyek címét érdekesnek találom. Emellett egy román olvasóklub tagja is vagyok: hetente összegyűlünk online, és kibeszéljük, hogy adott könyvben melyik jelenetek tetszettek, illetve feladatokat oldunk, kvízeket teljesítünk, kulcsszavakkal meséljük újra a történetet.

Csipán Betti: – Ha Kristóf 12 évét nézem, ő a mélypontján harmadik osztály elején volt, ekkor úgy döntöttünk, hogy kivesszük az iskolából. Visszaemlékszek arra a gyerekre, illetve látom a mai Kristófot, és elmondhatom, óriási fejlődésen ment keresztül. Nem feltétlenül az elméleti tudásra gondolok, hanem a lelki fejlődésére és az egyéniségének a kivirágzására. Lehetősége volt azokon a területeken kibontakozni, és olyan módszerekkel dolgozni, amiket szeret. Az erősítette meg, hogy nem kellett meghazudtolnia önmagát: mert ha része vagy egy közösségnek, akkor közösségi szintű formálás megy végbe, az iskolában a pedagógus ugyanabban az időben ugyanarra kér több tucat diákot, van egy rendszer, adott tantárgyakkal. Nekünk viszont nagy választékunk van, bevisszük a magántanulásba a könyveket, és mindenféle alternatív tankönyvet használunk, nem feltétlenül csak azt, ami az adott tantárgyhoz tartozik.

Lenyűgöző Kristóf bátorsága, az, hogy vannak céljai, hogy kihívásokat állít maga elé, és azokon végigmenetel. Illetve az is lenyűgöző, hogy 12 évesen olyan mondatai és válaszai vannak, hogy sok felnőtt megirigyelhetné. Ha a felnőttek zöme ilyen értékrendszerrel rendelkezne, mennyivel jobb hely lenne a világunk!

– Mi volt az a pont, amikor szülőként azt éreztétek, ideje szakítani a hagyományos oktatással? Mivel jár az, ha a gyermek magántanuló?

Csipán Betti: – A magánoktatás egy életforma, teljesen átalakította a mindennapjainkat. Élményszerűbben próbálunk élni mindhárman, ezért az élményszerű oktatásra nagy hangsúlyt fektetünk. Szerintünk az egyik legfontosabb a kommunikáció, amire felnőttnek és gyermeknek egyaránt szüksége van, mi leginkább olvasással tudjuk kommunikálni tanítani a gyermekünket. Nagyon fontos, hogy tudja kifejezni az érzelmeit, ahogyan az is, hogy merje kimondani a gondolatait, akkor is, ha nem ért egyet valamivel. Mi sosem biztattuk arra, hogy csak azért, hogy mások kedvében járjon, olyan dolgokkal értsen egyet, amelyek az ő elveivel nem egyeznek. Ebben segít az olvasás, illetve az, hogy a családban sokat beszélgetünk, méghozzá úgy, hogy az elmondottakat mindig megindokoljuk.

Kristóf három évet járt állami iskolába, nem egyik napról a másikra hoztuk meg a döntést, hanem évek alatt győződtünk meg róla, hogy az oktatási rendszer nem megfelelő a fiunk számára. A legtöbb szülő tudja, hogy a tanügy nem tökéletes, és ki-ki próbálja kihozni a maximumot az adott helyzetből, de a törvények mellett olyan hibák is voltak a mi közösségünkben, amelyek a gyermekünk egészséges fejlődését gátolták. Próbáltunk megoldást keresni, de amikor azt láttuk, hogy nincs erre hajlandóság, úgy határoztunk, megkeressük az elveinkhez leginkább illő oktatási módszert. Nagyon sok mindent megvizsgálva és átgondolva döntöttünk úgy, hogy a magántanulás lesz a legmegfelelőbb a gyermekünknek, és hála a Jóistennek, egyelőre működik.

Sok iskolás ma már úgy beszél az olvasásról, mint luxuscikkről, mert mire hazaérkezik az iskolából és elvégzi a feladatait, este már nincs ideje, energiája hobbi szinten olvasni, így ez a vakációra korlátozódik…

– Kristóf, neked viszont mindenre jut időd, ami a magántanulás egyik pozitív hozadéka. Miért tartod fontosnak másokkal is megszerettetni a könyveket? Valóban jobb hely lenne a világunk, ha az emberek többet olvasnának?

Kristóf: – Legfőképpen az olvasással járó pozitív hatások miatt célom megszerettetni a könyveket. Szeretném, hogy minél több ember megtapasztalja azt a megnyugvást, amit olvasáskor érzek. Sokkal jobb hely lenne a világunk, ha az emberek többet olvasnának: mint mondtam, amikor olvasunk, a főszereplő bőrébe bújunk, átérezzük az érzelmeit, megértjük a választásait. Ez pozitívan hathat a társadalmunkra: megértőbbek lehetnénk egymással, átérezhetnénk embertársaink élethelyzeteit, empatikusabbá válhatnánk.

– Szüleiként óvatosan engedtétek szabadjára Kristófot ebben a világban? Irányítottátok az ízlését és választását írók és műfajok terén? Kristóf, neked ki a kedvenc íród, mi a kedvenc regényed?

Csipán Betti: – Enyhén irányítottuk az ízlését, az első években én vásároltam neki a könyveket az életkori sajátosságainak megfelelően. Mióta önállóan olvas, nagyon figyeljük az érdeklődési körét, és mindent elérhetővé teszünk számára. Sosem mondtam még egy könyvre sem, hogy ezt ne olvassa el. Hiszem azt, hogy az olvasásának is van egy fejlődése, kell olvasni nem szépirodalmi szövegeket is ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a műfajokat, a nyelvezetet. Én abban hiszek, hogy mindegy, hogy mit, csak kezdjen el olvasni, mert az fejlődést hoz.

Kristóf: – Nehéz lenne egy kedvencet megemlíteni. Rengeteg írót kedvelek, és jelenleg minden műfajt szeretek, köztük a fantasyt, a böngészőt, a krimit. Amikor Szabados Ágnest arról kérdezik, hogy mi a kedvenc könyve, mindig mást mond, hogy ne keltsen nagy érdeklődést egyetlen könyv iránt. Így próbálja kíváncsivá tenni az embereket. Én is ezt próbálom beiktatni: ezért most azt mondom, hogy kedvenceim között van Kemendy Júlia Csengétől A Bertibátorító hadművelet, Catherine Gilbert Murdocktól a Da Vinci macskája, Lincoln Peirce-től a Profi Noki kalandjai, de kedvelem Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúkat is. Nemcsak kortársakat olvasok, szeretem a klasszikusokat is.

– A példád által sikerül hatnod a kortársaidra? Könyvajánlókat is írsz, hogy látod, megmozgatja a többieket az olvasás iránti szenvedélyed?

Kristóf: – A visszajelzések alapján sikerült elérnem a célomat. Mivel a legtöbb kortársamnak nincs Facebookja még, édesanyámhoz érkeznek az üzenetek a szüleiktől, ő szokta nekem elújságolni az örömhíreket. Többen is kezükbe veszik az általam ajánlott könyveket – minden egyes elolvasott könyv, minden egyes pozitív visszajelzés azt mutatja, hogy én nem csak magamért olvasok, hanem egy nagyobb célért.

– Illetve nemcsak olvasol, hanem rekordot is döntesz, ha jól látom, évről évre hosszabb a listád. Van terved ezzel a „határfeszegetéssel”? Meddig szeretnél eljutni?

Kristóf: – Szeretem látni, hogy egy évben hány könyvet olvastam el, milyen messzire jutottam. De nem feltétlenül célom az, hogy megdöntsem az előző évi rekordomat, és nincs is különösebb tervem a „határfeszegetéssel”. Élvezetből olvasok. Van néhány könyv, ami nehezebben megy, a többi könnyebben. Annak is örvendek, ha az aktuális évben kevesebb könyvet olvasok el, mint az azelőttiben. A könyveimet megtartom, de van néhány, amit továbbadok. A napokban számoltuk össze, hogy hány könyvet tartalmaz a könyvtáram, kiderült, 1378-at.

– És az olvasáson kívül még mi minden foglalkoztat?

Kristóf: – Vannak az olvasásánál régebbi hobbijaim is, ilyen például a legozás, vannak az olvasással egyidős hobbijaim: a videojátékozás, a biciklizés, a rajzolás, illetve az olvasásnál később megtetszett tevékenységeim is, ilyen a rubik kockázás és a kardvívás.

Néha töprengek azon, hogy mi szeretnék lenni, ha felnővök, nemrégiben részt vettem egy pályaorientációs tanfolyamon, de még mindig sok lehetőség jár a fejemben. Szeretnék animációkat készíteni, író lenni, aki a saját könyveit illusztrálja, de a könyvfordító szakma és a legodesigner hivatás is megmozgat.