Régi, ritka mesterségek kézműves munkáiból készült kiállítást hozott el az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeumba. A csütörtök délután megnyitott kiállításon két, több évtizedes múlttal rendelkező népművész, Kozma Ilona kosárfonó és Páll Etelka növényi festő, szövő állított ki. A közszemlére tett kosarak mintáját a különböző színű és fajtájú vesszők használata teremti meg a maguk természetességében, a gyapjúszőttes párnahuzatok, szőnyegek színpalettája pedig szintén a természetből merít, az alkotók így a természetben rejlő lehetőségekre és szépségre hívják fel a figyelmet.

A megnyitóra a Kallós Zoltán Népzeneiskola diákjai és tanárai hoztak el egy zenés műsort, így teremtve meg a hangulatot a teremben, majd a kiállítás házigazdái, Tötszegi Tekla és Páll Etelka ismertették a tárlat anyagát. Tötszegi Tekla, a múzeum aligazgatója elmondta, az Árnyalatok című kiállítás ötlete a magyarországi Iharos Népművészeti Egyesülettől származik. „Az egyesület által szerevezett Régi Ritka Mesterségek Találkozóinak köszönheti létrejöttét a kiállítás, ahol évről évre ritka mesterségeket állítanak egy-egy tárlat középpontjába. A tavaly készült el az első változata ennek a kiállításnak, 2022 tavaszán került először közönség elé és két archaikus mesterséget, a vesszőfonást, illetve a növényi festést, szövést állították középpontba. Két nagyon régi mesterségről van szó, amelyről a néprajzi szakirodalomban sem esett olyan sok szó” – mondta.

Erdélyben a 20. században is ismerték a növényi festést

Az aligazgató hozzátette, tudomása szerint a magyar szakirodalomban Györffy István néprajzkutató volt az, akinek az első tanulmánya a növényi festésről megjelent, és a későbbiekben is főképp olyanok érintették a kérdést, akik a szövéssel foglalkoztak. Szentimrei Judit például a székely festékesek kapcsán foglalkozott a kérdéssel.

Tötszegi Tekla megjegyezte, tőlünk nyugatabbra a növényi festés már meglehetősen régen feledésbe merült, ám Erdélyben még a 20. század második felében is voltak olyan közösségek, ahol ismerték ezeket a technikákat. Így például 1973–74-ben Miklóssy V. Vilmos 47 székelyföldi faluban végzett felmérése alapján 68 olyan növényt azonosított, amelyet színezésre használtak valamikor, ugyanakkor rögzítettek növényi festésre vonatkozó tudást. Az aligazgató szerint azonban ez nagyon töredezetten létező, töredezetten élő tudás volt, így mindazoknak, akik a növényi festést szerették volna gyakorolni, saját maguknak kellett kísérletezniük, felfedezniük az ebben rejlő lehetőségeket, rengeteg időt, energiát, türelmet fordítva erre.

„Tulajdonképpen ez is egy kreatív munka, ami nem létezik kíváncsiság nélkül. Maga a technika az valóban archaikus és régi, azonban megtalálták az útját annak az itt kiállító alkotók, hogy ezt a mába átmentsék. Tehát új tárgyakról, saját kreációkról van szó, a természet színeinek a felfedezéséről, a természet adta lehetőségeknek a kiaknázásáról” – magyarázta.

Fogadjuk el azt, amit a természet ad

A két kiállító közül Páll Etelka növényi festő, szövő, a festett fonalak, gyapjúpamacsok alkotóját, illetve az ezekből megálmodott és létrehozott szőnyegek, párnák megalkotója vett részt a megnyitón. Mint elmondta, húsz éve foglalkozik növényi festéssel, a szövés kicsit később jött be az életébe. A festésnél az első kísérleti darabok apró gomolyák voltak, a feljegyezésekből tanulta meg, hogy mit mivel fessen, mivel már nem találkozott olyan emberrel – pedig kereste rendesen–, aki neki ebben segíteni tudott volna.

„Én megpróbáltam mindennel, hiszen sokan adtak tanácsot, hogy mit mivel fessek. A sok-sok kísérletezés után kiderült, hogy minden fest valamit, csak nem biztos, hogy érdemes vele festeni, mert nem annyira tartós. Én a magam részéről igyekeztem a legtartósabb festékanyagot felhasználni, mivel szőnyegekhez, nagyobb darabokhoz szerettem volna felhasználni a fonalat, így tartós színek kellettek. Az első tíz évben nagyjából csak a Kárpát-medencén belül fellelhető festőnövényekkel festettem, aztán később keserves kínok közt áttértem a színesebb, vidámabb színekre is” – mesélte a növényi festő.

Szerinte azt, hogy egy növény mire képes, a dió tudja a legjobban bemutatni, hiszen a dióburok a sötétbarnától kezdve a sárgáig rengeteg természetes színt kiad. A növényi festő ugyanakkor tanácsot is adott az érdeklődőknek: szerinte bárki, aki nekifog ennek a mesterségnek, ne célirányosan fessen, hanem fogadja el azt, amit a természet ad. „Nem úgy festünk a növénnyel, ahogy mit akarunk, hanem elfogadjuk, amit kapunk” – mondta mosolyogva. Hozzátette ugyanakkor, azt is meg kell jegyezni, hogy a kosarak nincsenek megfestve, azok különböző színű és fajtájú vesszőkből készültek, amelyeket egész évben gyűjtöget össze kiállítótársa, Kozma Ilona.

Janó Kinga, a Kallós Zoltán Népzenei Iskola diákja Küküllőmenti népdalokat énekelt, majd műhelymunka következett, amely a régi fonók hangulatát idézte, és ahol a jelenlévők növényi festésű gyapjúfonást tanulhattak Páll Etelkától.

A magyar kultúra napja alkalmából megrendezett kiállítás február 12-éig látogatható az Erdélyi Néprajzi Múzeumban, Kolozsváron.