Megnyílt Márkos Tamás Tűzpróba című kiállítása a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. A képek a csíksomlyói tűzvészt követően készültek a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában és Csíksomlyón, miközben a fotós önkéntesként kreatív foglalkozásokat tartott a tűzvész miatt otthontalanná gyerekeknek. Erről az időszakról, a közösen eltöltött foglalkozásokról és a tapasztalatairól mesélt a fotós a Maszolnak a kiállításmegnyitót követően.

A tárlatot a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont karolta fel. Bartalis Izabella menedzser a kiállításmegnyitón úgy fogalmazott: nemcsak a zeneművészetet, a képzőművészetet, hanem a fotóművészetet is pártfogolják, és külön öröm volt számukra, hogy Márkos Tamás fotóművészt is támogathatták abban, hogy ezeket a munkákat kiállíthassa. „Azt hiszem, ez a kiállítás tükrözi, hogy ő ezt a munkát mennyire a lelkéből végezte” – mondta beszédében a menedzser. 

Márkos Tamás 2021 januárjában döntött úgy, egy-két tudósítás elolvasása után, hogy a somlyói romatelepre megy, hogy bemutassa, a számokon túl milyenek az emberek. Riportot készített akkor, ám ez után fogalmazódott meg benne az elhatározás, hogy vissza akar térni a helyszínre. Csíkszereda alpolgármesterének felkérésére pedig hamarosan vissza is tért, aki arra kérte a művészt, dokumentálja azt a folyamatot, amely a tűz kitörésétől kezdődően a családok rehabilitációjával ér véget.

A fotós feladatai azonban nem csak a dokumentálásból álltak, Márkos Tamás ugyanis önkéntesként kezdett dolgozni a romatelepen. Mint a Maszolnak elmesélte, az első képsorozata után nagyon jó kapcsolat alakult ki közte és a roma közösség között, és úgy érezte, vissza akar oda menni. Önkéntesnek állt, és mivel már huszonöt éve foglalkozik gyerekekkel, ezért játékokat, fejlesztő programokat kezdett adaptálni a tűzvész miatt még hátrányosabb helyzetbe került gyermekeknek. Tanított nekik angol nyelvű énekeket, fotós foglalkozásokat tartott, vitte őket különféle szabadidős foglalkozásokra, jártak rendszeresen kirándulni Csíksomlyóra, Borvízfürdőre – ami a gyerekek egyik kedvenc helye volt –, és egy filmfesztiválon is részt vettek.

„Visszatekintve, szerintem ezek a foglalkozások voltak a legtartalmasabbak, mivel ott a somlyói gyerekek kapcsolódhattak nem roma gyerekekkel is, és nagyon érdekes volt megfigyelni ezeknek a dinamikáját. Az elején nagyon klikkesedtek, nyilván nem voltak kitéve ilyen helyzetnek soha, de ahogy teltek az órák, egyre jobban megtanultak kapcsolódni egymáshoz” – emlékezett vissza.

Szerinte, ha ez rendszeresen működne, fel lehetne oldani a határokat, hiszen lehetséges, hogy „nem pusztán az előítéletek képezik a falakat, hanem egyszerűen nincs lehetőségük találkozni egymással”, mert egyik fél sem mozdul ki saját közösségéből. Számára ez volt az egyik legerőteljesebb tapasztalat, mint mondja, amellett, hogy nagyon gyors fejlődést látott a gyerekeken.

Szerinte a legnagyobb trauma az első időszakban mindenképpen a tűzeset volt, erről beszéltek is a gyerekek, sőt egyesek le is rajzolták ezt, a rajzok közül több a kiállítás anyagába is belekerült. Ám egy másik meghatározó élmény az otthon elvesztése volt, a legfájdalmasabb sokaknak az volt, amit az otthontól, a közösségtől való elszakadás jelentett. „Ez felmerült újra és újra a foglalkozások során, hogy ők együtt akarnak lenni, és hogy remélik, vissza tudnak költözni Somlyóra” – mesélte Márkos Tamás.

A zömében gyerekekről készült életkép- és portrésorozat anyaga mintegy fél év alatt készült el. Kolozsváron március 6-áig tekinthető meg a tárlat a Bánffy-palotában működő Szépművészeti Múzeumban, ezt követően pedig Csíkszeredában és Budapesten is láthatók lesznek az alkotások.