FRISSÍTVE - Három évtized kolozsvári báb- és díszlettervei: Botár Edit munkáiból nyílik kiállítás

A huszadik század második felében kiemelt társadalmi szerepet betöltő kolozsvári bábszínház több mint 80 előadásához tervezett bábokat és díszleteket az 1956–1985 közötti időszakban Botár Edit. A hagyatékát bemutató kiállítás pénteken, május 13-án nyílik a kolozsvári Quadro Galériában.

Az Apró világok. Botár Edit báb- és díszlettervei című kiállítás több mint 50 bábelőadás fennmaradt tervanyagát dolgozza fel a Puck Bábszínház és a Román Televízió Magyar adása által rendelkezésre bocsátott dokumentációval kiegészítve, azzal a céllal, hogy közelebb hozza a gyerekek és felnőttek számára a bábok világát, illetve azt a kort, amelyben készültek. A péntek este hatkor nyíló kiállítás koncepcióját Palocsay Kisó Kata bábszínész, rendező és Székely Sebestyén művészettörténész, a Quadro Galéria vezetője dolgozta ki.

Amint a kiállítást beharangozó közleményben írják, abban az időszakban, amikor Botár Edit (1930–2014) grafikus, festőművész a kolozsvári bábszínház tervezője volt, ez az intézmény mutatta meg a világot a gyermekeknek, hiszen akkoriban Romániában a napi néhány órás tévéadásban kevés néznivaló akadt, és a külföldi utazás kiváltságnak minősült.

Palocsay Kisó Kata bábszínházi élményeire így emlékszik vissza: „Gyermekként olyan előadásokat láttam a bábszínházban, amelyek anélkül, hogy didaktikusan kioktattak volna, meghatározták azt, aki ma vagyok. Botár Edit bábjait szeretni vagy gyűlölni lehetett szelídségük vagy gonoszságuk miatt. Hiszen egy gyermek az őt körülvevő miniatűr világokon keresztül szelídíti meg a számára oly ijesztően nagy és bonyolult világot.”

A bábszínház felnőttek számára is rendezett darabokat. A humoros előadások mellett születtek olyan komoly darabok is, amelyek a bábszínház sajátos eszközeivel reagáltak a Ceaușescu-rendszer fokozódóan nyomasztó hangulatára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A pénteken nyíló és június 18-ig látogatható kiállítás témákra osztva tárja fel a bábszínház világát a díszletektől a karakterek és érzelmek köré csoportosított bábterveken át egy-egy előadás teljes tervanyagának bemutatásáig. A tárlathoz kapcsolódóan bemutatják Palocsay Kisó Kata Színre szín című előadását, főszerepben a Botár-hagyatékban fennmaradt hét bábbal, amelyeket a rendező és az előadás színészei, Varga Hunor-József és Veres Orsolya restauráltak. Az előadások időpontját a vírushelyzetre való tekintettel később közlik.

A látogatókat a bábszínházi hagyományhoz illően nem hagyják üres kézzel távozni, ígérik a szervezők. Hatházi Rebeka Botár Edit tervei alapján, a kornak sajátos játékát idézve, papírbábokat és -ruhákat alkotott, amelyek ingyenesen elvihetők.

FRISSÍTÉS: A Színre szín című 20 perces, nonverbális bábelőadást, amelyben a Botár Edit-hagyaték hét bábja négy jelenetben kel életre az 1950 és 1980 közötti évek sajátos bábtechnikáinak segítségével, május 21-én, pénteken 16:40-től és 17:20-tól mutatja be a Quadro Galériában (Samuil Micu/Rózsa utca 7. szám) Varga Hunor-József és Veres Orsolya, írja a Szabadság napilap. Helyfoglalás itt. Az előadás további időpontjai: május 28., június 1., 4. és 11.

Kapcsolódók

Kimaradt?