Műemlékvédelmi vándorkiállítással köszöntötte a magyar kultúra napját a Csíki Székely Múzeum

Időszakos műemlékvédelmi vándortárlat megnyitásával köszöntötte a magyar kultúra napját a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum pénteken. Az „Ideje az építésnek” – Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében című kiállítás a magyar épített örökség megóvásába és feltárt emlékeibe nyújt betekintést a Teleki László Alapítvány lebonyolításában megvalósuló Rómer Flóris Terv eredményeinek bemutatásán keresztül.

Időszakos kiállításainak sorában ezúttal műemlékvédelmi vándortárlat bemutatására vállalkozott a Csíki Székely Múzeum. A megnyitót pénteken este tartották az intézményben. Az eseményt Kányádi Szilárd, a Csíki Játékszín színművészének szavalata nyitotta, majd Gyarmati Zsolt, az intézmény vezetője köszöntötte a megjelenteket.

Az igazgató kihangsúlyozta: a magyar kultúra napjának előestéjén olyan kiállítást nyitnak meg, amely méltó a tárlat helyszínéül szolgáló több évszázados műemlék-épülethez, a Mikó-várhoz. Gyarmati Zsolt kihangsúlyozta a magyar kormány felelősségvállalásának fontosságát a határon túli műemlékek sorsa iránt, amelynek keretében nem csak konkrét felújítások történnek meg, hanem képzéseket, konferenciákat is szerveznek a Rómer Flóris Terv keretében.

Az „Ideje az építésnek” című tárlat az elmúlt évek eredményeibe ad betekintést. A kiállítás szervezői remélik, hogy munkájukkal hozzájárulnak a Kárpát-medence csodálatosan gazdag magyar épített örökségének megismeréséhez és fennmaradásához – hangzott el.

Zene, tánc, építészet összefüggései

A kiállítást Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke mutatta be az érdeklődőknek és a sajtó képviselőinek. A szakember mindenekelőtt magyarázattal szolgált arra is, miért hívta meg a megnyitóra a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosait. Mint hangsúlyozta: nagyon szoros összefüggés van az építészet, a zene és a tánc között. Diószegi László a néptáncok és a népviseletek segítségével mutatta be a művészeti korok jellegzetességeit és összefüggéseit a kora középkortól a barokkig, majd tárlatvezetés keretében mutatta be a tárlatot. Az épületek történetét, a felújításokat bemutató tablók hangzó anyagokkal kiegészítve mutatják be a Kárpát-medencében megmentett számtalan építészeti emléket. Diószegi László néhány érdekes történettel is szolgált a képek kapcsán.

A szerző felvétele

Korodi Attila köszöntőjében hangsúlyozta, a mindennapokban a magyar kultúra remekei között élnek a székelyföldiek. „A magyar kultúra egyben az épített örökségünket is jelenti, azt is, amit a Csíki Székely Múzeum régészei kutatnak a föld mélyében, és azt is, ami megmaradt és velünk éli a mindennapjait” – fogalmazott a városvezető. Hozzátette: a magyar kultúra napjának előestéjén figyelemfelkeltőnek is szánják a kiállítást az építészeti örökség megőrzésének érdekében befektetett emberi és anyagi energiák fontosságára.A szerző felvétele

A kiállítás a legkisebbeknek is szolgál érdekességekkel, interaktív foglalkoztató sarok áll a gyermekek rendelkezésére. Az eszközök segítségével bárki betekinthet a régészek munkájába, kipróbálhatja az ásatások izgalmas keresését, vagy a freskóképek kiszabadítását olajfesték-réteg alól

A Teleki László Alapítvány lebonyolításában megvalósuló, a határon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvására és megismertetésére irányuló több éves program keretében mintegy 300 műemléken történtek részleges, és mintegy 30 műemléken teljes körű helyreállítási munkálatok. A Rómer Flóris Terv keretében 2018-ig mintegy 127 objektumon kezdődtek kutatási, dokumentálási, helyreállítási és restaurátori munkálatok. A nagyszámú részleges felújítás sokszor végveszélyben lévő épületet mentett meg a biztos pusztulástól, a restaurátori beavatkozások eredményeként felszínre kerültek korábban nem ismert freskók és műrészletek.

A kiállítás 2022. február 20-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 9 és 17 óra között. A vándorkiállítás katalógusa letölthető erre a linkre kattintva.

Kapcsolódók

Kimaradt?