FRISSÍTVE: Zöld jelzést kapott a bírák nyugdíjtörvény-tervezete a kormánytól

A kabinet pénteki ülésén jóváhagyja a bírák és ügyészek különnyugdíját szabályozó törvénytervezetet, majd valószínűleg kedden felelősséget vállal érte a parlamentben – jelentette be a miniszterelnök, írja az Agerpres.

Ilie Bolojan a kormányülés elején kijelentette, a törvénytervezetet három szempont indokolja. Egyrészt függ tőle az európai alapok lehívása, másrészt biztosítani kell a társadalmi igazságosság egy minimális szintjét bizonyos igazságtalanságok – például a korai nyugdíjazás és a teljes fizetéssel megegyező nyugdíjak – korrekciójával. Harmadrészt pedig biztosítani kell a nyugdíjrendszer fenntartható alapokra helyezését a következő években.

Három nyomós érv szól a nyugdíjreform mellett, hangsúlyozza Bolojan. | Fotó: gov.ro

Mint arról többször írtunk, a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó új törvénytervezet szerint a korábbi 10 év helyett 15 éves átmeneti időszak alatt nő fokozatosan a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára a jelenlegi 48 évről 65 évre. A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja meg az utolsó nettó fizetésük 70 százalékát.

Bolojan szerint az ülés után elindítják a felelősségvállalási eljárást, és valószínűleg kedden a kormány felelősséget vállal a parlamentben a tervezetért, miután az esetleg beérkező módosító javaslatokat a pártok részéről megvitatták.

FRISSÍTVÉS: Az előzetes terveknek megfelelően a pénteki ülésén a kormány jóváhagyta a tervezetet, amelynek előírásai a bíróságok és ügyészségek kisegítő személyzetére, az Országos Kriminalisztikai Intézet alkalmazottaira, a segédbírákra, valamint az alkotmánybíróság jogi szakszemélyzetére is vonatkoznak. 

A képviselők és szenátorok kedd reggel 8 óráig nyújthatnak be módosító javaslatokat a tervezethez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_QwDxZB6z_728x90.1.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?