Pilinszky-estet mutat be Kicsid Gizella a kolozsvári színházban

Késő kegyelem címmel állított össze előadást Pilinszky János verseiből Kicsid Gizella, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. A Horváth Zoltán zongoraművész közreműködésével készült produkciót január 22-én, szombaton este 8 órától, a magyar kultúra napja alkalmából mutatják be a színház stúdiótermében.

A színház közleménye szerint a Pilinszky 100 emlékév keretében született Késő kegyelem című előadóest három téma megragadásával boncolgatja a létezésében vergődő ember természetét: Háború, Szerelem, Isten. Pilinszky egész költészetét átitatja a megváltás kérdése. Az Istennel való párbeszéd megkerülhetetlensége még a tudománytól fűtött világunkban is időről időre újra előkerül, ahogyan Pilinszky költészete is. Maga Pilinszky is azt írja az Ars Poetica helyett művében, hogy „A tények mögül száműzött Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét.”

Kicsid Gizella Pilinszky-estje Bach zeneiségével, a maga személyes hangvételében keresi Pilinszky sorai között a párbeszédre való törekvést Isten és az elhagyatott ember között.

A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa támogatásával létrehozott előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online, a www.biletmaster.ro weboldalon.

(Címlapfotó: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?