Magyar kultúra napja: rendhagyó és látványos főhajtás Szatmárnémetiben

Különleges fényfestés-ruhát öltött magára a szatmárnémeti Láncos-templom a magyar kultúra napja alkalmából, a múlt – jelen – jövő közötti folytonosságot is jelképezve.

A partiumi megyeközpontban eddig is rendhagyóan ünnepelték a magyar kultúra napját, hiszen míg a legtöbb helyen „hivatalosan” csak egy napon, január 22–én hajtanak főt, addig itt bő évtizede az Ady Endre Társaság egy egész hetes rendezvénysor keretében terítette a szatmáriak elé kultúránk eleven, folyamatosan bővülő és gazdagodó, színes szőttesét.

Idén a járványhelyzet miatt a Magyar Kultúra Hete májusra halasztódott ugyan, de a színek kavalkádja nem maradt el, ugyanis a Szamos kulturális havilap, a polgármesteri hivatal és a hagyományőrző forrásközpont úgy döntött, a lehetőséghez mérten megünnepli e jeles napot – méghozzá nem is akárhogy: különleges fényfestés-ruhát öltött magára a Láncos-templom, amelynek stílusosan magyar népi motívumai közül hol Kölcsey Ferenc, hol Erkel Ferenc portréja, hol a Himnusz kézzel írt sorai bukkantak elő.Czinzel László felvételei

„Lelkünk mélyén mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy 1823-ban Kölcsey Ferenc környékünkön, Szatmárcsekén fogalmazta meg nemzeti imánkat, mint ahogy büszkék vagyunk arra is, hogy városunk legrégebbi tanügyi intézménye is a himnuszunk szerzőjének a nevét viseli. E nemes és felemelő sorok születésének a napját a legújabb kori történelmünk avatta a magyar kultúra napjává, amely nap során biztosan elgondolkozunk azon, hogy mit is jelent számunkra az, hogy magyar kultúra? Azt hiszem, bátran kijelenthető, hogy a kultúra megkülönböztet ugyanakkor hasonlóvá is tesz bennünket itthon és az egész világban, ami egyben összeköt minket a múlttal, a jelennel és a jövővel egyaránt. Ugyanakkor az életünk mintázata is, amely őrzi az egyediségünket, hiszen egy temperamentumos és találékony magyar különbözik a kimért angoltól, az impulzív olasztól, ami meglátszik az irodalmunkban és a művészetünkben is” – fogalmazott Kölcsey mellszobra előtti ünnepi beszédében Kereskényi Gábor.

Hangsúlyozta: polgármesterként is rendkívül fontos számára, hogy az igényes kultúra jelen legyen Szatmárnémetiben, és ennek meg legyenek teremtve a működési feltételei, akárcsak az anyanyelv használatának a biztosítása az oktatásban és a helyi adminisztrációban egyaránt. „Őriznünk, védenünk kell azt, ami mienk, úgy, hogy közben más nemzetek és népek kultúráját is tiszteljük. A miénket pedig tovább kell adni, hiszen aki ősei hagyományát tovább élteti és tovább viszi, az nemzetének teszi a legnagyobb szolgálatot” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mit is jelent magyarnak lenni – akár a magyra kultúra napján, akár a mindennapokban – Gál Gyöngyi  szaktanfelügyelő, a LiterArt Magyartanárok Egyesületének elnöke kereste a választ, ünnepi gondolataiban történelmünk, irodalmunk, kultúránk nagyjait említve, s Kosztolányi Dezső vallomását idézve, melyek talán az egyik legmélyebb választ adják: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben így nyilatkozhatom meg igazán.”

Ugyanakkor emlékeztetett arra is: nemcsak benne élünk a kultúrában, nem csak fogyasztói vagyunk, hanem mi is, akik a jelenben élünk, be kell hordanunk a magunk kincseit az emberiség Noé bárkájába, hogy gazdag talaja legyen az utánunk következők számára, hiszen a jelen napról-napra múlttá, történelemmé válik, s így marad meg a folytonosság a múlt, a jelen és a jövő között. Az ünnepi beszédeket követően – jelképesen – Szatmárnémeti három magyar gimnáziumának egy-egy diákja szavalta el közösen a Himnuszt, majd a rendezvény zárómomentumaként a kegyelet koszorúit helyezték el Kölcsey mellszobránál.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?