A budapesti Székely Barkácsbolt sokak kedvence: egyfelől hiánypótló, mert a fővárosban, a nagyáruházak tömkelegében a környéken nem sok hasonlót találni; másfelől kuriózum, mert belső tere „végtelen”, szinte bármivel megtölthető. A kicsiny bolt csupa termék, kalapácsok, csavarok, festékárú, sarokvasak, kötelek, faanyagok, csavarhúzók, és egyéb szerszámok csüngenek falain belül, hosszú sorokban, átláthatóan, kimért elrendezéssel, széles választékban, még a mennyezetről is. Csupán 48 négyzetméteren 8712 féle termék – amelyeket a nyárádremetei származású Nyulas István vállalkozó árul nagy sikerrel; aki székely furfangból jelesre vizsgázna: mint mondja, az üzlethelyiséget „padlótól a plafonig bérli”, ennek megfelelően tölti meg azt portékáival. A lelkesítő zsúfoltságban határokon túli boldogulásról, önmegvalósításról, székelyföldiségről és honvágyról beszélgettünk.

Ha az erdélyi újságíró Magyarországon tartózkodik, Magyarországról ír. Természetesen azt is úgy, hogy a hazaiak is ismerősnek találják. Ezért indítjuk el Székelyek Magyarországon című sorozatunkat, amelyben különféle, Erdélyből vagy Székelyföldről származó közösségeket, vállalkozókat, művészeket mutatunk be. Kíváncsiak vagyunk, miként bontakozik ki a székely furfang idegenben, és az is érdekel, hogyan boldogulnak földijeink a határokon túl.

A belső tér teljesen az övé, belakja azt, szereti azt – győződünk meg róla, míg a pultnál beszélgetünk. Közben folyamatosan térnek be a vásárlók, kiszolgálja őket, igény esetén számlát készít, mindenkihez van egy kedves szava. Jól kérdez, mozdulatain látszik, hogy rutinos, gyors, precíz és határozott. Ugyanakkor odafigyel az emberekre, akik a kicsi boltban biztonságban érzik magukat, kitárulkoznak előtte, családi dolgaikról is mesélnek. Távozásuk után annyit mond, egy kicsit az emberek pszichológusa is, bárkit meghallgat, érdekli az életük, a sorsuk, sokszor tanácsot is tud adni annak, aki kéri. Szerinte mindenkitől lehet valamit tanulni. Hitvallása, hogy egy kereskedőnek türelmesnek, nyitottnak, segítőkésznek, kedvesnek és barátságosnak kell lennie a vásárlókkal, mert ők biztosítják a bolt működését, amiért hálával tartozik – ezt egy kereskedőnek sem szabadna elfelejteni.

Természetesen viccelődik is, amikor egy vásárló arról érdeklődik, hogy mióta van nyitva a barkácsbolt, mert ő a környéken lakik 40 éve, de nem tudott a létezéséről, kimérten csak annyit felel, hogy „4 hónapja”. A vásárló legyint, akkor azért nem ismerte a helyet, mire István mosolyogva feleli: „4 hónapja és 7 éve”.

Sokat tanult és tapasztalt, mielőtt vállalkozását elindította

A nyárádremetei származású Nyulas István vállalkozó 23 évvel ezelőtt költözött Magyarországra. Húszévesen a kalandvágy vezette, illetve az is motiválta, hogy megismerheti az anyaországot, az itt élő embereket. „Nem terveztem, hogy itt ragadok, de így hozta a sors. Az életem több mint felét töltöttem már itt, de nem bánom” – mondja elfogadóan, kiemelve, hogy a saját vállalkozás elindításához hosszú út vezetett, sokéves munka- és tanulási folyamat.

Évekig többek közt asztalosként is tevékenykedett, aztán 13 éve bekerült egy barkácsboltba dolgozni, ahol azonnal megtetszett neki a barkácsárú kereskedelem. Nem sokkal később eszmélt rá arra, hogy voltaképpen önerőből, teljesen egyedül is képes lenne hasonlót működtetni. Megszerezte tanfolyamokon a hozzávaló képesítéseket és belevágott: ma már boltja olyannyira sikeres, hogy abból képes eltartani négyszemélyes családját. „Ez a bazár annyit biztosít nekünk, amennyire szükségünk van a tisztességes megélhetéshez, valamint az egyről-kettőre való jutáshoz, és ez nekem bőven elég. A legfontosabb a családom, a legtöbb időt velük akarom tölteni. Nem vagyok a magam ellensége, nem hajszolom túl magam, mert nem áll szándékomban harácsolni. Semmit nem viszek a föld alá” – osztja meg velünk magabiztosan meggyőződését. Ezzel magyarázható, hogy nem tervez bővülni vagy alkalmazottakat foglalkoztatni. Egyedül akarja kézben tartani a vállalkozását, és ebben a döntésében az is szerepet játszik, hogy számára a pulton belüli rész intim tér, ahová nem szeretne idegeneket beengedni. Egyedül szeret dolgozni.

„Manapság barkácsboltot nem igazán nyit Budapesten senki. Az elmúlt években inkább a meglévők közül zártak be párat. Abban az évben sem nyitottak, amikor én erre vállalkoztam 2015-ben” – részletezi beszélgetésünk folyamán. Megtudjuk, legfőbb vásárlói különféle kisebb-nagyobb építőipari vállalkozások vezetői és dolgozói, valamint önkormányzatok, egyetemek, iskolák, kollégiumok, irodaházak, üzletek rendszeresen visszajáró karbantartói, gondnokai. Kisebb százalékban pedig a lakosság, mindkét nemből és minden korosztályból.

A vásárlók körülbelül 8-10 százaléka erdélyi magyar, esetleg élettársa az, vagy felmenői voltak azok. A származásukat István hamar megállapítja egy-egy elejtett jellegzetes otthoni kifejezésből, amit aztán általában jó hangulatú beszélgetés is követ, persze, ha épp nem tartják fel vele a sort.

Elmondása szerint 19 hazai és 1 erdélyi beszállítója van, minden nagykereskedelemtől folyamatosan rendeli a fogyó termékeket, mert meggyőződése, hogy jó forgalmat elérni és fenntartani csak gazdag választékkal rendelkező árukészlettel, valamint kellő alázattal és szakmai hozzáértéssel lehet. A kicsi boltban valóban sok minden megtalálható, de ami mégsem, arra István szívesen ajánl az érdeklődőknek olyan közeli vagy távoli boltot, ahol fellelhető a keresett árucikk, mert őt is ugyanígy ajánlják más üzletekből.

A „pesti székely”, aki az álmait éli

Manapság már ritkábban látogat „otthonról haza”, szeretett szülőfalujába, mert szinte mindenkije meghalt, két testvérét és a szüleit is eltemette már, egy nővére maradt. Az 1800-as évek második felétől felmenői birtokában lévő telken, az édesapja által épített szülői ház ma már üresen áll: „még van hova menni, de már nincs kihez... ilyen az élet, előbb-utóbb mindenki hasonlóan jár” – mondja kissé keserűen. Nosztalgiával beszél boldog erdélyi gyermekkoráról, ahol munkára, tisztességre, becsületességre nevelték összetartó szülei, és ahol finom házi, „bio koszton” nevelkedhetett. Emiatt is hálásan gondol rájuk, tisztelettel, szeretettel beszél róluk.

Ugyanakkor hiányolja az otthoni, gyermekkori ismerősöket és barátokat, rokonokat, valamint a mezőket, legelőket, erdőket, amelyeket úgy ismert, mint a tenyerét. De visszaköltözni és ott lakni már nem szeretne, Magyarországon teljesültek a számításai, ráadásul nem kellett idegen földre mennie, más nyelvet beszélő emberek közé, amire sohasem vágyott. Három éve a fővárostól 50 km-re lévő észak dunántúli, szép fekvésű faluba költözött családjával, amit hasonló nagykiterjedésű erdőségek vesznek körül, mint szülőfaluját Székelyföldön. Hozzáfűzi, gyakran előfordul, hogy „álmaiban otthon jár, visszarepül az időben, és jó érzés, hogy legalább így láthatja a családját és az otthoniakat”.

Reménykedik benne, hogy „félig székely gyermekei” közül valamelyik tovább viszi majd a boltot, „ezzel szakmát tanulva és megélhetést biztosítva leendő családjának e bizonytalan világban”. Mint mondja, sokan azt hiszik, a barkácsbolt nevében a székely a családnevét takarja. Holott a származása miatt kapta a megnevezést, „azért, hogy valami engem is emlékeztessen nap mint nap arra, hogy székely vagyok. Ha véletlenül elfelejteném egy pillanatra. De az szinte lehetetlen, a vér nem válik vízzé”.

Egy ilyen üzletben rengeteg a tennivaló, hát még, ha egyedül vezeti az emberfia, de ő nem érzi ezt tehernek. Főleg azért nem, mert magának dolgozik, a saját maga ura és ki tudott teljesedni. Megemlíti, hogy „aki azt teheti, amit szeret, annak az életben nem kell többé dolgoznia”. Jobb munkahelyet soha nem is szeretne magának.

Hiába szűkös a tér, annak minden részét képes belakni és kihasználni: kezdetben, amikor kivette a kisboltot, a felesége pedikűrösként dolgozott az apró emeleti helyiségben, sőt, két éven keresztül a barkácsboltban hétvégenként papírfonás tanfolyamot is tartottak. Magyarországi származású felesége ugyanis papírfonásban ügyeskedik, könyve is jelent meg a különféle technikákról. Nem győzünk csodálkozni: a kicsi bolt olyan, akár egy feketelyuk, bármit képes magába fogadni. Emellett boltja mögött egy kis raktárt is bérel, csupán 6 négyzetméternyi helyet, amit ugyancsak teljesen belakott, mert „ő a helyszínt padlótól a mennyezetig bérli, így a mennyezetig is rendezkedik be”. Hát milyen ember, ha nem székely? – fogalmazzuk meg nevetve, s ezen ő is mosolyog.

Majd komolyra fordítja a szót: ha álmából riasztanák fel, akkor is meg tudná mondani, hogy melyik terméke hol található. Vásárlói is gyakran dicsérik a helyszín kihasználtságát, hiszen semmi szabad centiméter nincs a boltocskában, minden felületről lóg valami, ő mégis eligazodik benne. A termékek tömkelegében, a pulton belül – ami szintén barkácseszközökkel, ezernyi tiplivel-csavarral telített – ott csüng a falán édesanyja keze munkája is: egy keresztszemmel varrt székely leány és legény, ami szintén emlékezteti arra, hogy ízig-vérig székely ember, budapesti kötődéssel.

Kapcsolódó

„Külföldön is megmaradhatunk székelynek” – kicsi Jobbágytelke, táncoslábú elszármazottak Magyarországon

Hiába a határok, hiába az elszakadás vagy a kettős kötődés, szülőfalujuktól nem tudnak eltávolodni, így Szigetszentmiklóson egy kicsi Jobbágytelkét működtetnek, annak hagyományaival és szemléletmódjával.

Székelyek Magyarországon Jobbágytelke néptánc