Scholz kancellár legújabb nyilatkozataiból ítélve megoldotta ugyan a kormányválságot. Példátlan politikai hátraarcot mutatott be, melytől, amint azt a Welt kitűnő publicistája, Stephan Aust már évekkel korábban megjegyezte „egész Európa fejre állt…” Szavai ma – a gátjaszakadt zsidógyűlölet újabb évadában válnak szemlélhető valósággá…

A híres mondat, a wir schaffen das, mely nagyjából annyit jelent, hogy „nyélbe ütjük a dolgot” először a Willkommenskultur (azaz az Istenhozottkultúra) igenlése kapcsán hangzott el, Scholz kancellár most ezt utas1tja el. Látványos emlékezetkihagyásokkal fűszerezve. A kancellárt nem nagyon látszik zavarni, hogy fordulata „az Európai Uniót az összeomlás szélére sodorta, az EU államfőit éjszakai konferenciaőrületekbe kergette és a migrációs politikában olyan fordulatot idézett elő, mely később a fullasztó hőség és a hazugságok felhőjét hömpölygette a kontinens fölé.”

A kancellári magabiztosság persze puszta látszat. A német sajtó ismét is Sommernachtsalbtraum-ról beszél, mely a magyar terminológia szerint szentvánéji lázálmot jelent.

Az ötlet meghatározó pontját, mely az illegális (ez a terminus akkor még persze tabu volt) migránsoknak az első regisztráció helyszínére való visszatoloncolását irányozza elő, Angela Merkel kezdetben hevesen elutasította, vagy azért mert nem akarta megérteni miről is van szó, vagy azért mert nagyon is megértette, hogy ennek a pontnak a végrehajtása visszamenőlegesen is nyilvánvalóvá teszi a jelenlegi menekültpolitika teljes értelmetlenségét, ellentmondásosságát és zűrzavarát. Ezt az elvet ugyanis a merekeli politika leghűségesebb szövetségese Franciaország az olaszokkal szemben szinte már kezdettől gyakorolja. A franciák csak 2016-ban 70 000 menedékkérőt fordítottak vissza Itáliába azzal az évvel, hogy ott regisztráltak őket először, és Olaszországban a menekültek biztonságban vannak.

Az újabb beszédmód nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ha a németek lezárják határaikat, sorra az összes érintett ország ugyanezt fogja tenni. Amelyik nem, annak azzal kell számolnia, hogy a teljes menekülthullám nála fog feltorlódni. Nyugati nézőpontból az lenne a szépséges álom, ha ez az ország Magyarország lenne. Csakazért is…

Merthogy az újabb „megoldás” továbbra is egy olyan „kompromisszumot” jelentene, melyet a magyar kormányzat, már a kezdet kezdetén elutasított. Ezt a megoldást, a senkiföldjén létrehozott befele (mármint a „befogadó” államból kifele) zárt, befele (a kibocsátó állam irányából) továbbra is nyitott menekülttáborokat annak idején a nemzetközi sajtó az emberi jogok súlyos megsértése gyanánt, az embertelen bánásmód példáiként aposztrofálta, sőt attól sem riadt vissza, hogy a létesítményeket (a magyar fasizmus múlhatatlanságára való elegáns utalással) koncentrációs táborok gyanánt emlegesse.

A megoldás végül még tovább „puhult”, a menedékkérőket a rendőrségi laktanyákban helyezték el, s ott kell bevárniuk kérelmük jogosultságának elbírálását. Azaz: többé valóban senki nem tartózkodhatott volna illegálisan az ország területén. De mire jó akkor az illegális bevándorlás maga? Ha csak nem arra, hogy továbbra is tömeges visszaélésekre teremtsen lehetőséget.

„A kancellári hivatal – ahogyan azt egykor a Welt vezércikkírója megjegyezte – ma is úgy működik, mint egy túlméretezett mosoda, melyből csupán egy minden valóságvonatkozásuktól megtisztított világkép elemei kerülhetnek nyilvánosságra.” A német kormányzat és nyomában az európai államok zöme anélkül játssza a maga kettős játékát, hogy a legkisebb jelét adná annak, hogy tudatában lenne mit is tesz.

A lázálom igazi mélysége a külső határok védelme körüli bonyodalmakban tárulkozik fel. A megoldást az angolok már a kezdet kezdetén „feltalálták” (ha kellett egyáltalán). Vállalták, hogy az afrikai menekülttáborokból maguk válogatnak ki 20 000 valóságos menekültet, s repülőgépen szállítják őket Angliába.

Akkor az Unió – Angela Merkellel az élen – ezt a javaslatot a magyar kormány intézkedéseihez hasonló embertelenség gyanánt utasította el. Pedig akkor talán még lehetséges lett volna, ma már az érintett államok sem rajonganak az ötletért.

A végeredmény közismert. Brexitnek hívják.

Magyarország nem lépett ki az Unióból, ellene éppen kötelezettségszegési eljárás folyik, miközben a magyarok gyakorlatilag minden ötletét előbb-utóbb és így vagy-úgy az Unió minden állama kénytelen volt, vagy az lesz átvenni.

Ez azonban korántsem jelent bűnbocsánatot.

Európa a Szentivánéji lázálom miatti minden lelkiismeretfurdalását az – egyébként önként jelentkező – bűnbakon, Magyarországon veri le. A magyar ember ehhez annyira hozzászokott már, hogy fel sem veszi. Ha a Nyugatnak mindez örömet okoz, miért ne szerezzük meg neki. Merő emberbarátságból…

Elvégre az egyik legősibb megtisztulási rítusról van szó. A keresztény Európa soha nem szorult rá még ennyi megtisztulásra. A bűnbak szerepét most mi játsszuk. De ők sem fognak kimaradni.  Minden jel arra vall, hogy előbb-utóbb mindenki sorra kerül.

Jó lenne mihamarabb túlesni rajta.