A napokban az ukrán gabonafélék behozatali tilalmára vonatkozó brüsszeli határozatot az Unió döntéshozó szervei hatályon kívül helyezték. A döntés legközelebbi szomszédainkat: Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Bulgáriát is kiúttalan helyzetbe hozza. Ugyanis a közismerten gyengébb minőségű, de olcsón megtermelhető – csaknem kizárólag külföldi, nagyobb részt amerikai, kisebb részt kínai tulajdonban lévő, és ekként a rendkívül szigorú európai szabályozásoktól mentes – megafarmokon megtermelt búzával, kukoricával, repcével, napraforgóval és egyebekkel áraszthatják el az európai államok piacait, s ezzel az európai, főként a kelet-európai mezőgazdaság bizonyos ágazatait gyakorlatilag csődbe juttathatják.

A most felfüggesztett tilalom mögött is az említett országok mezőgazdasági dolgozóinak felháborodása állt. S mert azóta lényegében semmi sem változott, Brüsszelnek tudnia kellett, hogy az új intézkedés ismételten tiltakozásokat fog kiváltani. Az, hogy az ezeket semmibe vevő új intézkedések az Unión belüli feszültségeket tovább fogják fokozni – és éppen az uniós parlamenti választások küszöbén – senki számára nem lehetett kétséges.

Arra persze, ami bekövetkezett, talán maguk a döntéshozók sem számítottak. Magyarország már a döntést megelőzően bejelentette, hogy a tilalmat – kedvezőtlen brüsszeli döntés esetén – saját hatáskörben fogja meghosszabbítani. Rögtön a döntést követően a lengyelek is ugyanezt a döntést hozták nyilvánosságra. S hozzájuk már Szlovákia is csatlakozott. Szlovákiának sincs már sok vesztenivalója, bent van a schengeni övezetben, sőt az euró-zónában is. (Bár az utóbbiból sok haszna neki sem származik). Hazánk és Bulgária továbbra is kivár. Döntéseinket az ukrán választól tesszük függővé. (Ursula von der Leyen ugyanis nem velünk, kelet-európaiakkal próbált egyeztetni, hanem Zelenszkij elnököt kérte fel, hogy megoldást javasoljon.)

A román hatalomnak különben sem fő jellemvonása a hatalmasok akaratának fittyet hányó dac. Hogy finoman fogalmazzunk... Arról nem is beszélve, hogy Romániának és Bulgáriának fontosabb lehet a schengeni csatlakozás dűlőre vitele, semmint mezőgazdasági termelőik sorsa. Hadd kaparják ki a gesztenyét a magyarok, az ukránok és a szlovákok. Nekik mindegy, főként az amúgy is oroszpárti fasiszták hírében álló magyaroknak. Romániának az is fontos lehet, hogy a globalizmus ideológiái szerint amúgy „természetes”, de a józan ész mércéjével mérve mégiscsak természetellenes – igaz, „csupán” hazai használatra szánt – nacionalizmusát a Nyugat által legitimáltathassa. Továbbra is.

Következésként mind az öt állam indokai többé-kevésbé „racionálisnak” tekinthetők. Ugyanezt azonban a brüsszeli elitről már idézőjelben sem mondhatjuk el. Brüsszel ezzel az intézkedéssel olyan precedenst teremt, mely előbb-utóbb az uniós államok egyébként sem sziklaszilárd együvé tartozásának alapjait áshatja alá.

Annál is inkább, mert ha kisebb mértékben is, de a brüsszeli döntés az unió magállamait is érintheti. A Welt pénteki száma már a fő oldalon is két mezőgazdasági témájú írással indult. Ana Shemjakova interjúja egy depresszióban megbetegedett német farmer kétségbeesett panaszait tette közzé. Már az interjú címe is sokatmondó volt: „Körbeszaladok az udvaron és mindenütt csak munkálatokat látok, melyek soha nem fognak véget érni”. A másik írást már nem volt lehetőségem elolvasni, mert mire az előbbit elolvastam, már törülték is a lap online oldalairól.  Feltehetőleg megjött Brüsszelből a füles, hogy mezőgazdasági témákat ne nagyon feszegessetek. Hát igen, éppen péntek volt…

Ezek után még megalapozottabbnak tűnik a döntés ellen tiltakozó farmerek kérdése, hogy voltaképpen kit is képviselnek az általunk is megválasztott brüsszeli bürokraták. Őket, vagy az ukrán-amerikai farmereket. S ha valóban az utóbbiakat, mi is a helyzet a szófogadatlankodó államok ellen dorongként használt jogállamisággal és demokráciával. Csak nem azoknak lehet igazuk, akik úgy vélik, hogy az Európai parlament képviselőit külföldi hatalmak, főként Amerika gazdasági elitje tartja a kezében, mely tudatosan törekszik arra, hogy az európai Uniót – annak gazdaságát megroggyantva – fokozatosan önnön piacává tegye, ahogyan azt a dél-európai államokkal korábban Németország is tette?

Ez a szűklátókörű stratégia azonban előbb-utóbb azokra üthet vissza, akik kieszelik. (A németek esetében is ez történt. Az európai Dél Németország számára is csupán kezdetben bizonyult nyereségforrásnak, ma már egyértelműen kolonc.) A piac ugyanis csak akkor ér valamit, ha fizetőképes kereslettel rendelkezik. Egy térdre kényszerült gazdaság azonban éppen a fizetőképes keresletet nem lesz képes előteremteni.

Akkor meg a brüsszeli döntés kinek állhatott az érdekében? Az ukránoknak nemigen, hiszen ők a haszonból alig részesülhetnek. S azt is elviszi majd a háború. Csakis az amerikaiaknak és esetleg az oroszoknak lehet érdeke, hogy az élelmiszerfegyvert is bevessék. Az amerikaiakra már utaltunk, de a fekete-tengeri gabonaszállításokra vonatkozó szerződés felmondásával a válságot tulajdonképpen előidéző oroszok lehetséges szándékait sem árt átgondolni. Ők is érdekeltek lehetnek abban, hogy az ukrán hadsereget – szinte már erején felül – fegyverekkel és pénzzel ellátó Európai Uniót és annak államait távlatilag térdre kényszerítse.

Ahogyan az energetikai embargókkal az európaiak próbálták őket (mármint az oroszokat), kiderült, hogy ezzel inkább az európai, főként a német ipart küldték padlóra.

Zelenszkij a Kereskedelmi Világszervezetnél a kelet-európai államok, még hazánk és Bulgária ellen is pert fog kezdeményezni, s maga részéről egyéb ellencsapásokkal is fenyegetőzik. Igaz, ezek főként a velük nagyobb volumenű kereskedelmet folytató lengyeleket, azaz legeltökéltebb európai támogatóikat érinthetik. Hogy mi lesz a döntést meghozó világszervezettel folytatott tárgyalások eredménye, előre borítékolható, hiszen a WTO ugyanúgy amerikai befolyás alatt áll, mint az Európai Unió…

Félő, hogy – ha Brüsszel idejében meg nem hátrál – az élelmiszeripari piacok Ukrajna előtti megnyitásával is az Oroszország elleni embargók által okozott károk fognak kiteljesedni. Ezúttal főként mifelénk.

(Nyitókép: World Grain)