Az utóbbi években (Nyugaton is) mind több szó esik Kína megállíthatatlannak tűnő világgazdasági szárnyalásáról, s a Kelet és a Nyugat közti kereskedelmi háború megnyerésének kínai esélyeiről. Igaz, már korábban merültek fel kételyek Kína kétségtelenül hatalmas emberi és műszaki tartalékaival kapcsolatban. Hogy mennyire megalapozottan, az még vitatható…

Az Amerikai Egyesült Államok az agyelszívás révén a világ minden tájáról elszippantja a legtehetségesebb elméket, ami az államot már jó ideje az emberi intelligencia, s ezzel a műszaki fejlődés élvonalában tartja. Csakhogy az intelligencia genetikai természetű, velünk született adottság, melyet lehet fejleszteni, de mivel az alapvető genetikai adottságok egy adott népességen belül egyenlően oszlanak meg, a kimagasló tehetségek száma normális körülmények közt a népességszámmal arányos. Márpedig a körülmények – az internet és a mesterséges intelligencia révén – fokozatosan kiegyenlítődnek. Így az Indiához, Kínához, Brazíliához hasonló milliárdnál nagyobb vagy milliárdhoz közelítő lélekszámú társadalmakban a kimagasló tehetségeknek eleve nagyságrendekkel nagyobb számban kell majd előfordulniuk. A mesterséges intelligencia mégoly meghökkentő teljesítményei az emberi intelligenciát segíthetik, de nem tudhatják elhomályosítani. A mesterséges intelligencia ugyanis csak a már megszületett emberi leleményeket képes tökélyre vinni, forradalmian új ötletekkel nem képes (és talán nem is lehet képes) előállni. Ahhoz valamiféle művésszé kellene válnia. De azt gyaníthatóan soha nem teheti meg. Így aztán ha a társadalom a tehetségek kibontakoztatására megfelelő lehetőséget teremt – hosszú távon – az úgynevezett Globális Dél országainak kedvező lehetőségei vannak arra, hogy viszonylag rövid idő alatt behozzák lemaradásukat.

Afrika államaiban – bár a népszaporulat ezekben a legnagyobb, és viszonylag rövid távon ők alkothatják majd a BRICS államok mellett az emberiség lélekszámának a másik felét – a szelekciós lehetőségek még nem adottak. A tehetségek jelentős része kibontakozás hiányában elsikkad. A BRICS államok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika), főként Kína és Oroszország ezeket az államokat is igyekszik bevonni a felzárkózási folyamatokba.

Az emberiség összlélekszáma 8 046 561 000, kerekítve 8 milliárd. Ebből 3,26 milliárdot a BRICS összesíti. Az Egyesült Államok és az Európai Unió polgárainak együttes lélekszáma közelítőleg mindössze 782 millió, azaz az egymilliárdot sem éri el.

Az emberiség másik felét a globális dél országai, azaz Dél-Ázsia, Afrika és Dél-Amerika országai alkotják. A nyugati táborba tartozik még Japán (124 500 000), Kanada (39 984 000), Dél-Korea (51 440 000), Ausztrália (25 690 000), Törökország (85 280 000), de ezek együtt sem sokkal számosabbak a 300 milliónál. A „Nyugat” ezzel a 300 millióval haladhatja meg az egymilliárdot.

Az persze tény, hogy ez az egy milliárd körüli népesség katonailag és gazdaságilag még mindig uralkodó szerepet játszik a globális folyamatokban. Ezt a dominanciát célozza meg a BRICS államok csoportja, melynek vezető állama Kína. És nemcsak a BRICS államok ébredeznek, de a Globális Dél egyéb – összességében a világ népességének csaknem felét kitevő – államai is. Az állami szuverenitás és a gyarmati múlt meghaladásának eszméje fokozatosan az új évezred meghatározó érzületévé válik. (Még Amerikában és Európában is!)

Nem véletlen tehát, hogy Kínán a világ szeme. Vannak, akik reménykedve néznek rá, vannak, akik leplezetlen szorongással.

Igaz, bizonyos jelek nyomán újabban a nyugati rémületben némi „reménysugár” is megjelenik. Kína és általában a BRICS államok diadalmenete talán még sem lesz olyan gyors, mint amilyennek a fentiekből tűnhetne.

Kína a világjárvány következményeiből jóval később lábalt ki, mint a Nyugat államai, főként az Egyesült Államok. A kínai gazdaság idén júniusi GDP-jének emelkedése alig 0,8 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakánál, s az éves fejlődési arány is szerényebbnek mutatkozik a tavalyinál, a várttal, a 7,3-százalékkal szemben ma már nem ígérkezik többnek 6,3 százaléknál. Ami még mindig jóval nagyobb, mint a nyugati államok átlaga, de senki nem tudná megmondani, hogy meddig.

A kínai gazdaságban ugyanis egyéb válságjelek is mutatkoznak. Az egyik már jó ideje ismeretes, s nem egyéb, mint a kínai társadalom rohamos elöregedése. Az – amúgy is előrehaladott túlnépesedést megfékezendő – évtizedeken át megkövetelt „egy gyerek” politika olyan súlyos egyensúlyzavarokat okozott, melyek következményei a közeljövőben fognak válságossá fokozódni. A megcsappant lélekszámú fiatalabb generációknak ugyanis mértéktelenül sok nyugdíjast kell majd eltartaniuk. Ez pedig csak a termelékenység még gyorsabb megugrásával és a rendelkezésre álló munkaerő intenzív foglalkoztatásával érhető el.

Ezzel szemben a 16–24 éves fiatalok körében idén az áprilisi munkanélküliség elérte a 20,4 százalékot. És ez nem nyugati becslés, Nancy Kian, a Kellog School of Managment of Norwestern University kínai professzornője hozza nyilvánosságra az International Politik und Gesellschaft (Nemzetközi Politika és Társadalom) című internetes hetilap Fiatal, képzett és munkanélküli című írásában. S ami még tovább súlyosbítja a helyzetet az, hogy a felsőfokú tanintézetek és a szakiskolák  újabb 11,6 millió fiatalt „szabadítanak rá” a munkaerőpiacra. Mivel a gazdaság a fent említett okokból még mindig nem igazán tért magához, ezeknek a fiataloknak egyelőre nincs ahol és főleg amiért elhelyezkedniük. Összehasonlításul: az amerikai fiatalok munkanélkülisége a 2020-as csúcsról, mely akkor is csak 14,85 százalék volt 2021-re 9,57 százalékra csökkent és ma már a 6,5 százaléknál tart.

Kínában azonban a végzős fiatalok kereseti igényei és a vállalatok által kínált keresetek közt mind nagyobb a szakadék. A létfenntartáshoz szükséges költségek és a fizetések növekedésének dinamikája egyre inkább távolodik egymástól. Főként a nagyvárosokban. 2021-ben Sanghajban és Pekingben a pályakezdők átlagfizetése 5 290 jüan (695 euró) volt. Ez a nagyvárosokban legfeljebb egy 25 négyzetméteres lakás bérlésére elegendő. A fiatalok számára nyilvánvaló, hogy ilyen fizetésekkel legfeljebb csak tíz év múlva nyílik lehetőségük arra, hogy családot alapíthassanak. Ráadásul a kínai fiataloknak a hét minden napján jóval több órát kell munkahelyükön tölteniük, mint a nyugatiaknak. Ahhoz, hogy gyereket is vállalhassanak, a nagyvárosi fiataloknak vidéki cselédlányokat kell felfogadniuk, akik havi 6 ezer jüant is elkérhetnek, többet ,mint amennyit egy főiskolát végzett fiatal kereshet.

Kérdés, hogy ezek a fiatalok miért nem telepszenek meg vidéken, ahogyan az a nyugati nagyvárosok esetében történik. A válasz egyszerű: ott a feltételek jóval mostohábbak, mint a nagyvárosokban. A kisebb falvakban vagy városokban nincs megbízható áramellátás, vízszolgáltatás. Még az angolvécé is olyan luxusnak számít, amit nem mindenki engedhet meg magának.

Így aztán a nagyvárosi fiatalok a szülőknél húzzák meg magukat. 30 százalékuk máris náluk lakik. Ami kétélű döntés, mert ha már így alakult, akkor a szülők, amíg tehetik, el is tartják majd őket.

Pedig a társadalomnak a fentiekből következően mind nagyobb szüksége van a fiatalok munkájára. Kínának nem több munkahelyre, hanem több jól fizetett munkahelyre van szüksége – állapítja meg Nancy Kian. A fiatalkori munkanélküliség, a későbbi munkába lépésnél is olyan hátrányt tartósít, melyet a munkavállaló képtelen lesz majd „ledolgozni”. A jól fizetett munkahelyek pedig nagy mértékben a kínai külkereskedelem függvényei. A nyugati embargókra azonban Kína is kénytelen megszorításokkal válaszolni. Az európaiak saját érdekeik ellenére szintén kénytelenek beszállni a kereskedelmi háborúba. Az – egyébként vészesen eladósodott – Olaszország nemrégen jelentette be, hogy kilép a Kínával kötött Belt and Road Initiative-ből (magyar nevén az Egy övezet, egy út Kezdeményezésből), mely a kínaiak számára – az egykori Selyemút modern változataként – biztosíthatta volna az európai piacokhoz való szabadabb hozzáférést is, s az olaszok számára az adósságcsapdából való kivergődést.

Az ok: Amerika ezt a célkitűzést egyértelműen elutasítja, amennyiben a kezdeményezés amerikai nézőpontból úgymond kihasználja a nyugati standardok kiskapuit és a kínai vállalatok és pénzügyi intézmények korrupt praktikáival az Egy övezet, egy út kezdeményezés mentén fekvő államokban súlyosan sértheti az Egyesült Államok érdekeit. A kérdésben 155 állam és 32 nemzetközi intézmény érintett.

Arról persze mifelénk szó sem esik, hogy az Egyesült Államok milyen praktikákkal érvényesíti akaratát. (Lásd az embargók hosszú sorozatát, melyekbe Amerika az európai államokat saját érdekeik ellenére is belekényszeríti. (Az utóbbira vonatkozóan lásd még Fricz Tamás Meloni a globalisták karjaiban? című írását a Magyar Nemzetben! Természetesen Girogio Meloniról, az olasz miniszterelnöknőről van szó.)

Persze Kína sem fog engedni, aminek a kínaiak és az oroszok által szintén „praktikákként” nyilvántartott amerikai-európai embargókhoz hasonlatosan ismét csak mi, európaiak fogjuk meginni a levét. Amerika és Kína vígan vívja a saját a saját háborúját. Nekünk, európaiaknak mindkét részről csak a hátrányok jutnak. A „nagyok” egymáson ugyanis – legalábbis egyelőre – nemigen találnak fogást, de minket, európaiakat mindketten térdre kényszeríthetnek. És ezt gondolkodás nélkül meg is teszik.

Kínának valóban égető szüksége van produktív munkavállalók tömegeire, akik segíthetnek az egyre növekvő idős állampolgárok eltartásában. Következésként a kínai politikának minden eddiginél inkább a gazdasági fejlődésre kell összpontosítania. És ezt minden áron meg is fogja tenni. Ha Európára nem támaszkodhat, megteszi a világ olyan tájain, ahol a nyugati kolonizáció és kizsákmányolás emlékei ma is élénken élnek.

Ezek az államok a Nyugatban ma már nem bíznak, mert a nyugati standardok kemény kényszereivel és a nyugati vállalatok és pénzügyi intézmények korrupt praktikáival már bőven volt alkalmuk találkozni. A multipoláris, globalizált világ egymással békésen versengő államairól szőtt Angela Merkel-i világ álma immár a múlté. A békés versengés helyébe egyre inkább az irgalmatlan és kizárólagosnak szánt érdekérvényesítés kényszerei tolakszanak.

Minden oldalról. És egyelőre beláthatatlan következményekkel…