Bolojan Bécsbe utazik, előtte Orbán Viktorral egyeztet Budapesten

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán és csütörtökön hivatalos látogatást tesz Bécsben. Az út célja a kétoldalú kapcsolatok erősítése és az európai koordináció szorosabbra fűzése. A kormányfő Christian Stocker osztrák kancellárral és több miniszterrel is tárgyal, valamint részt vesz a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett fogadáson. A Bécsbe vezető úton megáll Budapesten, ahol megbeszélést folytat Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is.

A kormány kedd esti közleménye szerint Ilie Bolojan december 3–4-én az osztrák partner meghívására érkezik Bécsbe. A program magában foglal négyszemközti egyeztetéseket, plenáris tárgyalásokat, valamint egy munkaebédet, amelyen román és osztrák cégek képviselői is részt vesznek. A delegáció tagja lesz Bogdan Ivan energiaügyi miniszter és Oana Ţoiu külügyminiszter is.A két kormányfő idén júliusban még találkozott | Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Fő fókuszban az energia és az OECD

A látogatás elsődleges célja a politikai, diplomáciai és gazdasági kapcsolatok elmélyítése a jelenlegi regionális kihívások fényében. Kiemelt téma az energiabiztonság és az energiaárak kérdése.

„A lakosság számára megfizethető, a vállalatok számára pedig versenyképes villamosenergia-árak biztosítása továbbra is kiemelt prioritás a román kormány számára az energiabiztonság mellett” – áll a közleményben.

Fontos napirendi pont továbbá Ausztria támogatása Románia Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozási folyamatában.

Budapesti megálló

A villamosenergia-hálózatok összekapcsolásának (interkonnektivitás) javítása érdekében Ilie Bolojan még a bécsi program előtt Budapestre utazik. Itt találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelenlétében. A felek a Románia, Magyarország és Ausztria közötti együttműködést vitatják meg az energiaszektor összekapcsolásának fejlesztése érdekében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?