Néhány évvel ezelőtt írtam már egy esszét a Dollár alkonya címmel. Akkor azonban a jelenséget csupán távlati lehetőség gyanánt elemezhettem. Mára a helyzet alapvetően megváltozott. Az amerikai dollár 1977-ben érte el a világgazdaságban játszott szerepének maximumát. Akkor már a devizatartalékok 85 százalékát fedte le. 2001-ben jelentősége némileg csökkent. Ehhez az euró bevezetése is hozzájárult, mely 20 százaléknyi csökkenéssel járt. De a két érték összehasonlításából kiderül, hogy az euró okozta veszteség ellenére a dollár részaránya némileg növekedett is, hiszen a 2001-es 73 százalék csupán 8 százalékkal kisebb az 1977-estől.

Mára azonban valóban drámai csökkenés következett be. A dollár valutatartalékokból való részesedése 58 százalékra esett vissza.

S mivel a dollár világuralma és Amerika nemzetközi vezető szerepe szorosan összefonódik, a jelenség az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi pozíciójára is kihat. Megnehezíti, hogy a birodalom fenntartsa gazdasági-kulturális dominanciáját. Kénytelen egyre inkább katonai hatalmára alapozni. De ez is mind nagyobb nehézségekbe ütközik, hiszen katonai hatalmát is annak köszönhette, hogy a dollár révén azok az államok, melyek a dollárt használták hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnak, azaz vezető devizának, öntudatlanul is az amerikai birodalom fegyverkezését is hitelezték. Igaz ugyan, hogy a dollár visszaszorulása magának az amerikai nemzetállamnak a gazdasági helyzetén némileg javított, nőttek a hazai beruházások, növekedett a foglalkoztatottság.

Az utóbbi évtizedekben a hatalmi egyensúly azonban egyre inkább keletre tevődik át. A hatalmi áttolódás járulékos következménye, hogy Európa a francia elnök, Macron szavaival egyre inkább vazallusi helyzetbe kerül. Aminek súlyos gazdasági következményei vannak. Az Amerika által európaiakra kényszerített Oroszország ellenes szankciók hatására az energiaigényes nagyvállalatok jelentős része kénytelen Amerikába települni, miközben Európa óriási összegekkel és fegyveradományokkal finanszírozza az orosz–ukrán háborút is.

A dollár térvesztése magával a háborúval is összefügg. A globális Dél egyre több állama fordul el az Egyesült Államoktól, s közeledik a feltörekvő gazdaságokhoz, Kínához, Indiához, Brazíliához. Ennek ellenére a dollár még mindig vezető szerepet játszik a világkereskedelemben és a devizaüzletekben. Főként a SZWIFT-nek köszönhetően, mely világszintű bankközi társaságként a pénzügyi aktusok zavartalan lebonyolítását megszervezi és szabályozza. Tulajdonosai mindenekelőtt az óriás transznacionális bankintézmények. Az intézmény szolgáltatásairól való lemondás vagy az azokból való kizárás (ahogyan az Oroszország esetében is történt) a Nyugattal folyatott gazdasági kapcsolatokat gyakorlatilag lehetetlenné teszi.

Nyugaton kormányzati vezetők és szakértők érvelnek amellett, hogy bizonyítsák, a világgazdaság „dollártalanodása” korántsem jelent valamiféle hanyatlást. De hogy ez nem egészen így van, az a folyamat egyes lépésein mérhető le leginkább. Az euró létrehozását követően a 21. század elején létrejött az Asian Currency Unit, egyfajta ázsiai valutaunió, mely 13 ázsiai ország valutáiból alkot egyfajta valutakosarat. A szövetséghez a ASEAN államok (Burma, Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malajzia, Mianmar, a Fülöp-Szigetek, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam) mellett Japán, Kína és Dél-Korea is csatlakozott.

A helyzetet az is súlyosbította, hogy Amerika 22 állam ellen hirdetett különböző szintű embargókat, melyekkel önmagát is kizárta a világgazdaságnak az érintett államok által képviselt részéből, s terelte kereskedelmüket más irányba.

Kína is levált a Nyugatról, és a jüant renmimbi néven helyi valutává léptette elő, bár jelenleg a világ valutatartalékainak mindössze 3 százalékával rendelkezik.

A legújabb csapást azonban Brazília függetlenedése jelentette. Brazília sem egymagában vált ki a dollár alapú valutaunióból és csatlakozott a BRICS államok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Korea) által létesített összefogához, mely a SWIFT-tel némileg rokon, hitelezni képes bankszövetséget (NDB) is létrehozott.

De nemcsak Moszkva és Peking erősíti kapcsolatait, hanem Franciaország és Szaúdi Arábia is úgy döntött, hogy – ami olaj és gáz üzleteit illeti – maga is csatlakozik a kínai renmimbiben való elszámoláshoz.

India körül is kialakult egy 19 államból álló pénzügyi együttműködés. Banglades a tizenkilencedik.

A legnagyobb csalódást Amerikára nézve Brazília jelenti, mely Argentínával az élen a dél-amerikai államok egy jelentős részét is saját vonzáskörébe csábította. A kínai államközi valuta mintájára a reais néven maga is egyfajta helyi valutát hozott létre, melyhez Argentína mellett Paraguay, Uruguay és Venezuela is csatlakozott. Igaz, Brazília az Egyesült Államokkal és a többi dél-amerikai állammal való kapcsolataiban a dollárelszámolást is megtartja.

A dollárba vetett bizalom csökkenését a központi bankok jól érzékelhető aranykereslete is jelzi. A kereslet az ´50-es évekhez viszonyítva 33 százalékkal növekedett. Ami szintén sokatmondó.

Chris Hedges (képünkön) amerikai publicista, kommentátor és könyvszerző (leghíresebb könyve Az illúzió birodalma) legutóbbi A legnagyobb gonosz a háború című könyvében úgy véli, hogy a fenti jelenségek arra vezethetők vissza, hogy a hadiipar birtokosainak, a sztratokráciának a hatása alá került amerikai nemzetállam a hadiipar befolyása alatt végzetesen eladósítja magát. Hiszen a hadiipart jobbára a dollárral kapcsolatos kvázi hitelekből az állam finanszírozza, a jövedelmeket azonban a sztratokrácia zsebeli be. Ekként az állam a szó szoros értelmében felfalja önmagát. Ráadásul más lehetősége az adott helyzetben nincs minthogy előre meneküljön, azaz a sajtó asszisztálása mellett újabb és újabb háborús konfliktusokba hajszolja önmagát.

Ami előbb-utóbb végzetessé válhat számára. Pedig egykor mennyire hittünk benne…!

(Nyitókép forráa: Chris Hedges Facebook-oldala)