Szent István emléke előtt tisztelegtek Szatmárnémetiben

Augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén idén is a Szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyházban ünnepelt a helyi magyarság, majd megkoszorúzták az országalaptó király szobrát.

A Szatmári Római Katolikus egyházmegye fővédőszentje Szent István király, emiatt pedig az augusztus 20-i nemzeti ünnep minden évben kiemelten fontos esemény. Így volt ez idén is, amikor Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök celebrált szentmisét a szatmárnémeti székesegyházban – a misét követően pedig egyházi és világi elöljárók koszorúzták meg az államalapító király szobrát.

Az egyházmegye fővédőszentjének szobránál tisztelegtek | Fotó: Czinzel László

A megyéspüspök prédikációjában rámutatott: Szent István király az egyházmegye és Magyarország fővédőszentje, aki ezer évvel ezelőtt sziklára építette nemzetünket és halálakor koronáját és országát a Boldogságos Szűzanyának ajánlotta fel. „A király fiának intelméül azt írta: kerüld a gonoszság útját, a bölcsesség útját járd! Ezzel pedig egész nemzetének utat, irányt mutatott” – hangzott el a prédikációban.   

Az ünnepi szentmise keretében áldották meg az új kenyeret is, amelyet ez alkalommal a Partiumi Falugazdász Hálózat munkatársai ajánlottak fel abból a több tonna búzából, amit a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági akcióban gyűjtöttek.

Hálaadás is volt egyben a szentmise | Fotó: Czinzel László

A szentmise végeztével Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Varga Bajusz Veronika, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának felsőoktatásért, felnőttoktatásért és fiatalokért felelős államtitkára kapott szót.

Az államtitkár a keresztény magyarság születésnapjának nevezte a nemzeti ünnepet. De ez nem csak egy ország, hanem a világban élő összes magyar ünnepe.  

Bajusz Veronika emlékeztetett: a világban élő magyarság ünnepe ez | Fotó: Czinzel László

Kelemen Hunor beszédében elmondta: ugyan nem lehet minden évben újat mondani augusztus 20-án, Szatmárnémetiben azonban lehet. „A hagyomány szerint minden közösségnek megvan a védőangyala, amely óvja, vigyázza, terelgeti az életét. A Szatmári Egyházmegye fővédőszentje, Szent István évszázadok óta őrködik, óv, összetart és jó munkát végez, hiszen élteti és hitében megerősíti az itt élőket” – mondta Kelemen Hunor.

Beszédében felhívta a figyelmet: ha az evilági szempontokat is figyelembe vesszük, nemcsak védőszentje miatt szerencsés a szatmári közösség, hanem azért is, mert olyan elöljárói vannak, akik a múlandó helyett a maradandót választják, ezzel követve a Szent István örökségét.

Kelemen Hunor szerint Szent István emléke élteti és hitében megerősíti a szatmáriakat | Fotó: Czinzel László

„A közösség bevonásával építik a várost, és arra is odafigyelnek, hogy mindenki részesüljön a jövőből, vallástól, nemzetiségtől függetlenül. Mert egy város akkor él, ha vezetői és lakói is érzik, hogy a város az övék, és ezért mindannyian felelősséggel tartoznak” – mondta. Beszédében megemlékezett a nemrég átadott Erdély-hídról is, szimbólumként beszélve az infrastrukturális beruházásról. „Egy híd nemcsak acél és beton, egy híd kézfogás a folyó két partja között, és a két part lehet a múlt és a jövő, az én és a te, a mi és a ti, de a híd ezeket mindig összeköti. Bizonyíték arra, hogy a távolság áthidalható a múlt és a jövő, az én és a te, a mi és a ti között” – fogalmazott a szövetségi elnök.

A beszédeket követően a Székesegyház homlokzatán található Szent István-szobor került a figyelem középpontjába: egyházi elöljárók, a közösség vezetői, iskolák és egyesületek képviselői helyezték el itt a tisztelet koszorúit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?