Megszólalt a héten a hvg360-ban Bölöni László és interjút adott Balizs Benedeknek, melyben egyebek mellett elmondta, milyennek ismerte meg a később barátjává vált, nemrég elhunyt Jenei Imrét, beszélt a fanatikus portugál futballrajongókról, Cristiano Ronaldóról, Szoboszlai Dominikról, és arról is, mit változtatna a magyar futballrendszeren.

A beszélgetés keretében, melynek apropóját az adta, hogy múlt csütörtöktől vetítik a magyarországi mozikban a Bölöni – Az erdélyi legenda című életrajzi dokumentumfilmet, amely a 108-szoros román válogatott labdarúgó, edző, a román és a magyar sporttörténet meghatározó alakjának életútját mutatja be, szólt a megvallatott Valentin Ceauşescuról, illetve a román diktátor fiával ápolt barátságáról is.

Az, hogy a Maszol portálon a Bölöni László névre kattintva egyetlen klikkelés 61 találatot ugraszt ki, úgy vélem, kellően bizonyítja: minden idők legsikeresebb erdélyi magyar focistaklasszisa és remek sportember lapunknak is a kedvencei közé tartozik, éppúgy, mint az őt szeretve tisztelő százezreknek idehaza és külföldön.

Attól kezdve, hogy portálunk indulása után már nem sokkal beszámoltunk arról, miszerint azt a Bölöni Lászlót választották az év edzőjének a katari labdarúgó-bajnokságban, aki korábban Portugáliában (bajnokságot és kupát nyert a Sportinggal) és Belgiumban (bajnokság és szuperkupa-győzelem a Standarddal) is kiérdemelte az elismerést, majd a Bölöni fenekestül forgatta volna fel a magyar futballt című cikkünkben megírtuk, hiába volt ő az MLSZ első számú jelöltje a magyar nemzeti tizenegy szövetségi kapitányi posztjára, a túl merésznek tartott szakmai elképzelései miatt végül nem jött össze a dolog, el egészen addig a fordulatig, hogy a szerződés „kisbetűs részein" végül szintén elbukott 2022-ben a román válogatott melletti edzői megbízás, amiről a Vajon valóban akartak engem? című másfél órás beszélgetést is közre adtunk annakidején a Maszol Fórum adásában – nemcsak egy imponáló edzői karrier megannyi állomásáról adtunk hírt, hanem Bölöni rokonszenves közéleti szerepvállalásairól is.

A nemzetközileg elismert, román, francia és magyar útlevéllel is rendelkező szakemberről jómagam is írtam ezelőtt öt évvel, e rovatban. Akkor a Mandiner hetilapban megjelent, addig kevésbé ismert vagy épp teljesen ismeretlen életrajzi vonatkozásokban is bővelkedő nagyinterjúját mutattam be. Ebből kiderült felfogása és hozzáállása arról, hogy mit jelent számára magyarnak lenni, és miért fontos neki annak a világnak a jelene és jövője, ahonnan vétetett. Elmondta továbbá, miként vélekedik az erdélyi magyarok pártszimpátiájáról, szólt elmarasztalóan Iohannisról, Gyurcsányról meg Szabó Tímeáról, illetve arról is, miért szkeptikus a multikulturális társadalom megvalósíthatóságának az esélyeit illetően. Nem maradt ki e konfessziójából a leghíresebb góljainak felidézése, de egy tragikus családi vonatkozás sem: anyai nagyapját, a vadasdi kántortanító Sántha Józsefet a Szekuritáté fogdmegjei gyilkolták meg orvul 1949-ban.

Az elmúlt hetekben többször is annak apropóján cikkeztünk róla, mert elkészült a korábban beharangozott Bölöni – az erdélyi legenda című dokumentumfilm Kollarik Tamás és Szabó Attila rendezésében, melyben világsztárok mesélnek a Cristiano Ronaldot is felfedező edző karrierjéről. Majd megírtuk, a filmet az országos terjesztés előtt levetítették a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Beszámoltunk arról is, hogy októberben megtörtént az erdélyi ősbemutató a zsúfolásig megtelt marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol „politikusok, sportolók és rajongók együtt fedezték fel Bölöni László pályafutásának ismert és kevésbé ismert vetületeit, illetve azt az embert, aki futballistaként világhírre tett szert, mégis mindvégig megőrizte szerénységét és hűségét szülőföldjéhez.”

Most abból az alkalomból, hogy a Bölöni-film immár országos terjesztésre került a magyarországi mozihálózatban, (a film előzetese ide kattintva megtekinthető) nagyinterjút készített a HVG-ben Balizs Benedek azzal a marosvásárhelyi ikonunkkal, aki Puskás Ferenc után második magyarként emelhette magasba a Bajnokcsapatok Európa-kupájának serlegét. Ebben olyan vonatkozások kerültek terítékre, melyeket a Maszol olvasó is bizonyára szívesen megismerne. Ezért e dialógusnak a prezentálására vállalkozom, megjegyezve, hogy annak bemutatása terjedelmi okok miatt sajnos nem lehet teljeskörű. Viszont megkísérlem a legfontosabbakra történő fókuszálást.

Az élet múlandósága kényszerítette ki, hogy a beszélgetés szomorú témával induljon, mert annak első kérdése sajnos óhatatlanul adódott: „A napokban elhunyt Jenei Imre, akivel edző-játékos viszonyban dolgoztak együtt éveken át. Volt valami, amit kifejezetten tőle tanult, és aztán azt később alkalmazta is edzőként?

Íme, miként emlékezik vissza Bölöni Nagyváradot a világ sporttérképre felvivő remek labdarúgó fedezetre, aki a román és a magyar labdarúgó válogatottnál is volt szövetségi kapitánya:

„Mivel én sokat dolgoztam a válogatottban Mircea Lucescuval, ezért valahol az ő munkastílusa felé csúsztak el a gondolataim, még akkor is, amikor csak a játékosa voltam. Miután felkerültem Marosvásárhelyről Bukarestbe, Imrével folyosói szomszédok voltunk, ugyanabban a katonai szállodában laktunk. A közelség miatt sokat beszélgettünk, vitatkoztunk egymással, mivel én jó ideig védtem a Lucescu-féle munkastílust, Imrének viszont homlokegyenest más elképzelései voltak a játékról és a teljesítményről. Szép lassan meggyőzött, hogy neki is igaza van, megtanultam értékelni Imre stílusát és elképzelését a futballról, a munkáról. Olyan edzői kvalitásai voltak, amelyekkel csak a legnagyobbak rendelkeznek. Elegáns és eredményes volt. Később igyekeztem az ő stílusát a lehető legjobban lemásolni, bár ez nem mindig sikerült. És mindemellett nagyon jó barátom is volt.”

Nem kevésbé megkapó az is, amit néhány nappal azt követően mond el arról, hogy mi volt a legnagyobb erőssége, mivel tudta megnyerni magának a játékosait az 1986-ban BEK-győztes Steaua edzője, akit múlt szombaton a nagyváradi Rulikowski temetőben ő is elkísért utolsó útjára:

„A modorával, a viselkedésével, a hozzáállásával. Imre nem emelte fel egyetlen egyszer sem a hangját. Egy igazi úriember volt. Arra törekedett, hogy olyan miliőt teremtsen meg, ami megadja a játékosainak a teljes szabadságot. Azt vallotta, hogy a játékosai akkor képesek a legjobb teljesítményre, ha szabadnak érzik magukat. Nem igazán foglalkozott az ellenféllel. „Tudom, hogy jók vagytok. Szeretlek és tisztellek titeket” – ezekkel a szavakkal gyakorlatilag akkora felelősséget tett a mi vállunkra, hogy a végén már szégyelltük magunkat, ha nem tudtuk teljesíteni a kívánságait. Arra koncentrált, hogy minél frissebbek legyünk fejben, mert akkor képesek leszünk megoldani a dolgunkat.”

Ezt követően egy tömör Bölöni biográfia következik. Benne szó esik a marosvásárhelyi sportpályafutásáról, amivel párhuzamosan fogorvosi diplomát szerzett, majd a CV kitér arra, innen került át a Steaua Bukaresthez, amellyel az 1985/1986-os szezonban eljutott a futballvilág csúcsára, illetve magára ölthette a piros-sárga-kék válogatott mezét több mint százszor, majd focizott Belgiumban és Franciaországban, mielőtt edzőnek állt. Nem maradt ki az életrajzból az sem, hogy rövid ideig irányította a román válogatottat, később pedig az AS Nancyval, a Sporting Lisszabonnal és a Standard de Liége-zsel is bajnoki címet szerzett. És az sem, ami világhírnevet hozott el számára: ő volt az, aki 2001-ben felvitte Cristiano Ronaldót a Sporting felnőtt csapatához. Ezt követően a portugál klasszis fantasztikus karriert futott be, összesen öt Aranylabdát nyert, számtalan rekord és bajnoki cím mellett.

Mielőtt a beszélgetésben is terítékre kerülne a Bölöni-Ronaldo viszony históriája, hadd idézzek az interjúból egy olyan részletet, melyben a kiválóságunk meggyőzően érzékelteti, hogy míg például Magyarországon, Romániában, vagy akár Franciaországban a foci úgymond a minden, de Portugáliában a mindennél is több, szinte egy vallás:

„Elmesélek egy történetet arról, mennyire a foci a mindenük a portugáloknak. Megnyertük a bajnokságot, majd rá pár napra a kupát is, ezért úgy voltam vele, hogy megengedek magamnak egy kis pihenőt, és megnézem Lisszabon látványosságait. Addig nem igazán volt erre időm, a munka lekötött. Elmentem a legnagyobb katedrálisukba, ahol volt egy mellékfolyosó, gondoltam benézek oda. Papucs volt rajtam, póló, rövidnadrág. Épp a falakat csodáltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy elég sokan állnak körülöttem. Négy-öt méterre lehettem tőlük, amikor észrevettem, hogy éppen egy temetés közepébe csöppentem. Gyorsan megfordultam, elnézést kértem és elhúztam a csíkot. Hallottam, hogy valaki lépked utánam, ezért rágyorsítottam, de utolért. Elnézést kért, majd elmondta, hogy éppen az apja temetése van, de Sporting-drukker és szeretne kérni tőlem egy aláírást. Képes volt otthagyni egy aláírásért a gyászoló tömeget.”

A fanatikus Sporting szurkolóval való találkozásnak a felidézése után következik a csapat legnagyobb sztárja, akit Bölöni fedezett fel és indított el a világkarrier felé. Ő Cristiano Ronaldo, aki nem felejtette el, hogy ki volt az első mentora, és ezért meg is hívott az első aranylabdája átadó ünnepségére. Íme, miként emlékezik vissza Bölöni a kezdetekre:

„A legelső edzői húzásom, ami meglepte őt, az az volt, amikor egy kupadöntőn a kezdőcsapatba neveztem. 17 éves volt. Csodálkozva nézett rám, de örvendett és boldog volt. Nagyon sok mindent csináltam Ronaldóval addig, amíg Ronaldóvá nem vált. A tehetségét viszont nem én adtam neki, hanem a szülei és a jóisten. Én csak próbáltam egyengetni az útját, és olyan döntéseket hozni, amivel segíthettem őt a fejlődésben.”

„Ami a portugáloknak Cristiano Ronaldo, az a magyaroknak Szoboszlai Dominik” – tereli hazai vizekre a beszélgetést az interjúkészítő, és rögtön rá is kérdez Bölönire: „Ha fél órára leülhetne vele beszélgetni, mit mondana neki és milyen tanácsokkal látná el?” 

Köztudott a világhírű sportemberünkről, hogy a csúcsról is megőrizte szerénységét. Ez tükröződik az erre a kérdésre adott válaszából is: 

„Tanácsokat nem mernék neki adni, mert úgy tudom, hogy az édesapja is közel áll a futballhoz, emellett olyan edzőkkel dolgozott és dolgozik jelenleg is, akik tökéletesen értik ezt a játékot.

Talán egy dolgot javasolnék neki, hogy játsszon úgy, mint a legutolsó BL-mérkőzésén, a Real Madrid ellen, mert ott nagyot alakított. A válogatottban nehezebb dolga van. Ugyan remek játékosok veszik körül, de biztos vagyok benne, hogy a Liverpoolból többen is beférnének a magyar keretbe. A szurkolók is rendkívüli elvárásokat támasztanak felé, ha a válogatottban játszik. Mindenki tőle várja a megoldást, de nem biztos, hogy ez minden alkalommal összejön. Nem lehet mindig tökéletesen játszani, de mindig benne van egy meccset eldöntő gólpassz vagy gól.” 

Végül az interjú két olyan passzusára is kitérek, melyekről úgy érzem, azokat is feltétlenül meg kell osztanom az olvasóval.

Az egyik az, amelyikben arra a felvetésre, hogy amennyiben egy dolgot megváltoztathatna a magyar futballrendszerben, mi lenne az? Az a szakember, aki már oly sok focicsapat kispadján óriási tekintélyt szerzett, ezúttal kritikával él, és nem is nagyon köntörfalazik:

„Én a fiatalok nevelésén változtatnék. Annak idején több magyar játékossal is dolgoztam a Nancynál, de közülük egyedül Rudolf Gergely tudott kiemelkedni, aki a junior csapatból egészen a felnőtt együttesig jutott. Nagyon hiányzott a többi fiatalból a keménység, a ritmus, és nem tudták kivárni azt az időt, amíg megkapják a lehetőséget. Egy román gyereknek egy-másfél évre is szüksége van, amíg képes beilleszkedni, nincsen ott apuka vagy anyuka, akik állandóan ápolgatják a lelkét. Ütköznie kell kemény, afrikai fizikumokkal, pörgősebb a játék ritmusa, mint amihez korábban hozzászokhatott. De ezt meg lehet tanulni és tanítani is, mert tehetség mindenhol van. Azt hiszem, hogy jobb megoldás is létezik az akadémiai munkára, nem csak az, ami most Magyarországon működik. De ez csak az én véleményem. Azokból a példákból tudok merítkezni, amelyeket ismerek, vagy átéltem. Én máshoz szoktam.”

A másik egy olyan barátságról szól, ami sokakat meglep, sőt talán még kérdőjeleket is felvet bennük.

Következzen zárásképpen ez erre vonatkozó kérdezz-felelek: 

„A filmet megnézve az látszik, hogy jó, mondhatni baráti viszonyt ápolt Valentin Ceauşescuval, a román diktátor fiával, aki korábbi csapata, a Steaua Bukarest egyik fő támogatója volt. Elsőre nem világos, mi kötötte önöket össze?

Ahhoz, hogy ezt meg lehessen érteni, ismerni kellene őt, ami még az otthoni románokról sem mondható el. Valentin egy rendkívül intelligens és egy rendkívül egyszerű ember. Két, teljesen más környezetből, más kultúrából érkező ember csak akkor tud igazán jó barátságba kerülni egymással, és ezt ne vegye dicsekvésnek, ha intelligens mindkettő. Ő biztos, hogy az, és bizonyos mértékben magamat is annak merem állítani. Ez tartott minket össze.